Kövess minket!

Karrier

Bővül a Millward Brown csapata

A korábban FMCG, B2B és OTC projekteken dolgozó kutató szakemberrel a piackutató csapata tovább erősíti a márka- és kommunikáció kutatásokkal kapcsolatos szakértelmét, felkészültségét.

Júliustól Virág Zsolt személyében egy szaktekintéllyel bővül a Millward Brown csapata. A kutató közel 20 éves piackutatói tapasztalatot tudhat a háta mögött és a közel két évtizedes kutatói pályafutása során számtalan alkalommal bizonyított már magyarországi és nemzetközi környezetben is kommunikációs kutatásokért felelős szektor vezetőjeként és FMCG, B2B és OTC projektek vezetésében. A szakember a MB-nál az egyik kiemelt ügyfélcsoport vezetőjeként folytatja munkáját.

„Nagy örömmel és nagy várakozásokkal csatlakoztam a Millward Brown kutatói csapatához, hiszen a MB, és tágabb értelemben a Kantar csoport nemzetközi tapasztalata, szakmai háttere egyaránt lehetőséget kínál arra, hogy kiemelt ügyfelekkel dolgozhassam és újszerű, az online kommunikációhoz kapcsolódó módszerekkel is foglalkozhassam” – mondta el Virág Zsolt az új pozíciója kapcsán.

Virágh Miklós, a Millward Brown magyarországi üzletéért felelős vezetője a közeljövő további bővítési tervei kapcsán hozzátette: „Örülök és büszke vagyok rá, hogy Zsoltot a csapatunkban tudhatjuk. Személyiségében és szakmaiságában is jól illik a magyar csapatba, és tapasztalatával tovább erősíti márka- és kommunikáció kutatásokkal kapcsolatos szakértelmünket. Biztos vagyok benne, hogy eddig megszerzett tudását és a Millward Brown módszertanokat ötvözve komoly szinergiákat aknázhatunk ki, és még sikeresebben szolgálhatjuk ügyfeleinket.”

A szakember azt is elmondta, hogy jó lehetőséget látnak a magyarországi piacban, az értékorientációban. Hisznek a specializációban, az erős szakmai fókuszban, a magas hozzáadott értékben, de az öncélú árversenyben nem. A piackutatás befektetés, aminek magas hozamot kell garantálnia.

„Különösen a cégcsoport tagjaival való együttműködést tartom fontos versenyelőnynek. Úgy látjuk, hogy az ügyfeleink értékelik a specialista, tanácsadói szemléletünket és elvárják, hogy a kutatási adatokon túl minél több információ szintetizálásával teremtsünk komoly hozzáadott értéket, egyszóval: „lássuk messzire és tisztán a pályán”. Zsolt érkezésével mindkét területen egy újabb lépést tehetünk előre, hiszen ő komoly tapasztalattal rendelkezik fő kutatási területünkön, másrészt eddig is nemzetközi környezetben dolgozott, országokon átívelő projekteket vezetett” – fejezte be Virágh Miklós.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom