Kövess minket!

Karrier

Dimitri Maex lett a Reprise performance ügynökség globális vezetője

Dimitri Maex-et nevezte ki globális CEO-jának az IPG Mediabrands performance marketing ügynöksége, a REPRISE. Közvetlenül ezt megelőzően Maex a Reprise globális COO-ja volt.

Érkezésétől a Reprise komplex szolgáltatásainak további erősödését és a fejlesztések felgyorsítását várják különös tekintettel a kereső (SEM és SEO), a fizetett közösségi megjelenések és az e-commerce megoldások terén, ahol a Reprise az IPG Mediabrands nagy ügynökségi márkáit, a UM-et és az Initiative-ot is támogatja.

A tavalyi évben az IPG Mediabrands úgy döntött, hogy Reprise név alatt egységesíti a globális digital performance ügynökségeit és ehhez komoly, network erőforrásokat is rendel. Világszinten ez érintette a közösségi médiában meghatározó Society-t vagy a mobil marketingben úttörő Ansible-t, míg hazánkban a Digital Media Best Practice-en 2017-ben győztes Fastbridge-et. Utóbbi a hazai Reprise kreatív divíziójaként működik tovább 2018. januárja óta.

„Érthető, és így utólag visszatekintve kifejezetten jó lépés volt az IPG-től, hogy világszinten egy közös ernyő alatt, egységesen magas színvonalú digital performance ajánlattal, közös toolokkal lép fel a piacon a hirdetők felé. Itthon minket az egyébként nagyon sikeres és hosszú múltra visszatekintő Fastbridge miatt azonban érzékenyen érintett. Erre megoldásként találtuk ki azt, hogy bár a Fastbridge Kft.-t átnevezzük a networknek megfelelően Reprise Kft.-re, azonban a Fastbridge nevet mégsem vezetjük ki, hanem meghagyjuk az utóbbi időben azt sokszor sikerre vivő kreatív csapatunknak” – nyilatkozta Erős Attila a hazai IPG Mediabrands Chief Digital Officere.

„A hazai Reprise-nak egyébként kitüntetett szerepe van, hiszen ennyire gazdag szolgáltatási palettával (performance digital – programmatic – kreatív) nem nagyon rendelkeznek más médiaügynökségek a hálózaton kívül sem” – jelentette ki Szeder Péter a Reprise Account Director-a.

A Reprise kifejezetten a performance marketing megoldások specialistája az IPG Mediabrands-en belül, így digitális stratégiai, search, marketing automatizációs, e-commerce és in-store konverziós megoldásokkal segíti hirdetőit és a hálózat többi ügynökségét, így itthon a UM-et és Initiative-ot.

„Kicsit tartottam tőle, hogy hazai ügynökségek után egy „hálózatoshoz” csatlakozni nagyobb kötöttséget jelent majd. Az elmúlt egy évben viszont inkább az előnyeit látom, leginkább annak köszönhetően, hogy rengeteg fejlesztéshez, nemzetközi toolhoz és tudáshoz férhetünk hozzá. Számomra külön izgalmas az IPG és a Google kiemelt partnersége. Ennek eredményeképp közös fejlesztésű eszközeink is vannak a Google-lel, sőt gyakran a Product Update-eket és az elérhető Google Bétákat is hamarabb kapjuk meg a londoni irodánktól, mint ahogy azok a hazai termékújdonságokat bemutató eseményeken bejelentésre kerülnek” – emelte ki Bay Áron a Reprise Head of Performance vezetője.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom