Kövess minket!

Karrier

Durván hiányos pénzügyi ismeretekkel lépnek ki a családi fészekből a magyar gyerekek

Egy 2018-as felmérés szerint a családok csak korlátozottan képesek megfelelő mintát adni gyermekieknek az életminőséget jelentősen befolyásoló pénzügyi-gazdasági kérdésekben. A K&H Csoport fontos feladatának tekinti, hogy a fiatalok pénzügyekben való jártasságához aktívan hozzájáruljon, és mindezt naprakész ismeretanyaggal, játékos formában tegye. Négy fordulós vetélkedősorozatában immár kilencedik alkalommal mérhetik össze tudásukat a csapatok. A megszerzett ismeretek mellett pedig a nyertesek és iskoláik értékes tárgynyereményeket és összesen 3,5 millió forint értékű utalványokat is hazavihetnek. A nevezés határideje 2019. január 18.

Egy 2018 nyarán végzett kutatás eredményei szerint a válság elmúltával 2010 és 2018 között pénzügyeinket tekintve egyre inkább tücsök, mint hangya módjára élünk. A magyar családok pénzügyi ismeretei továbbra is hiányosak, a pénzügyeket tekintve pedig a lakosság kevésbé megfontolt és előrelátó. A felmérés arra is kitér, hogy az életminőséget jelentősen befolyásoló alapvető pénzügyi ismeretekben és készségek elsajátításában a családok nem, vagy csak korlátozottan tudnak megfelelő mintát adni a gyermekeiknek. (Forrás: MNB)

Miért érdemes nevezni

„A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő olyan tudásanyagot kínál az általános és középiskolás gyerekek számára, melyet hétköznapi szituációkban, felnőttként is kamatoztatni tudnak majd.

Az első fordulóban például az online bankolás körüli óvintézkedésekre, illetve adataink védelmére is kitérünk, az olyan hagyományosabbnak nevezhető témakörök mellett, mint a különböző befektetési formák jellemzői. A megoldásokhoz idén először segítségükre lesz KáPé, a fiatal vlogger, aki videóiban szórakoztató módon mesél a pénzügyekről. A megszerzett tudásukat a gyerekek rögtön tesztelhetik is a vigyázz#KáPé mobilalkalmazáson található kvízekkel és játékokkal, felkészültségüket pedig a vetélkedő négy fordulójában bizonyíthatják, ahol élmények és értékes nyeremények várják őket” – fogalmazott közleményben Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

„A versenyen nemcsak a pénz használatáról, a pénzzel való gazdálkodásról, a bankok működéséről vagy a hitelekről, kölcsönökről szerezhettek tudást a gyerekek, hanem az online vásárlással kapcsolatban sok olyan ismerettel gazdagodhatnak, amelyek a mai világban elengedhetetlenek.

Az online térben, már az egészen kicsik is részt vesznek és az ott rájuk leselkedő veszélyekről is szót tudunk ejteni, megtanulhatják hogyan is tartsák biztonságban például a személyes adataikat” – mondta Filepné Tőzsér Gertrúd, a Nógrádsápi Fekete István Általános Iskola pedagógusa, az előző évi vetélkedő egyik nyertes csapatának, a Minibankároknak a felkészítője.

Ha a csapatok összeálltak és szeretnének még többet tenni a győzelem érdekében, lehetőségük van részt venni a vetélkedőhöz kapcsolódó bankfióki mentorprogramon, így tanulmányi kirándulást tehetnek egy hozzájuk közel eső K&H bankfiókba és megismerkedhetnek az ott végzett munkával, a bank feladataival.

A befektetett energia kifizetődő

A verseny alatt a gyerekek nem csak élményekkel és hasznos tudással gazdagodnak. A legjobban teljesítő csapatokat értékes nyeremények: tabletek, drónok, hangszórók, fejhallgatók és akció kamerák is várják. A kategóriák nyertes csapatainak iskolái 500 000, a másodiké 250 000, a harmadiké pedig 125 000 forintot fordíthatnak fejlesztésre. Emellett az a leghátrányosabb helyzetű kistérségben működő iskola, amely a legtöbb diákot nevezi be a vetélkedőre 500 000 forint támogatásban részesül.

„A tavalyi nyereményünkből vásároltunk ugróköteleket, ugyanis használható ugrókötele az iskolánknak alig volt, így nagyon jól jött a sportszerekre költhető nyeremény, kosár-, röp- és focilabdákat, a könyvekre fordítható nyereményből nyelvi- és helyesírási szótárakat vettünk, valamint házi mesemondó versenyre, szavalóversenyre jutalomkönyveket tudtunk venni a gyerekeknek” – tette hozzá Filepné Tőzsér Gertrúd.

Hogy mennyire ismerik a pénzügyekkel kapcsolatos alapkifejezéseket azok a gyerekek, akik még nem vettek részt a vetélkedőn?


 

(A sorozat 2., 3., 4. részét itt tekintheti meg)

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom