2019. szeptember 06.

Ilyen a jó vezető

Csapatmunkában gondolkodik, érzékeny mások érzelmi állapota iránt, céltudatos, óvatos és megbecsüli a munkatársait – ezek a jellemzői At Work felmérése szerint.

Bár a fizetés továbbra is fontos tényező a munkavállalói döntésekben és a fluktuáció visszafogásában, az utóbbi időben több hazai felmérés egyik fontos tanulsága volt, hogy a munkahelyi környezet, a csapat, a fejlődés támogatása, illetve a megbecsülés is számottevő szempontokká váltak. A munkahelyi környezet, a csapat és a hangulat alakításában pedig egyértelműen döntő szerepük van a középszintű vezetőknek, az egyes csoportok irányítóinak.

„A vezetői tesztelésünk eredményei az egyéni és csoportos fejlesztési folyamat fókuszát és tartalmát is megadják, az esetleges vezetői alkalmatlanságot beazonosítva pedig elkerülhetők a szervezet számára káros események, költségek. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a vezetői potenciál beazonosításával megtérül az energia és anyagi ráfordítás az utánpótlás nevelés során” - mutatott rá Laczai Róbert, az At Work ügyvezető igazgatója.

A társaság felmérést készített arról, hogyan értékelik a hazai felsővezetők az alájuk beosztott, szintén vezető pozícióban lévő munkatársakat. Az elemzés alapján egyébként alapvetően elégedettek a teljesítményükkel, és az átlagos eredmény 4,52 lett.

Különösen elégedettek voltak beosztottjaikkal a felettes vezetők a hatékonyságot és az eredményességet vizsgálva. A munkahelyi viselkedések megítélésében ugyanakkor már jóval nagyobb szórás tapasztalható, és bár az értékelések többnyire itt is pozitívak, de azért ebben a szegmensben már több negatív értékelés is megjelent a felmérés során.

Az At Work megvizsgálta azt is, hogy a vezetői értékelések és a személyiségvonások, illetve képességtesztek között milyen összefüggés van. Az elemzés során kiderült, hogy az átlagosan is jónak értékelt vezetői körből az tud kiemelkedni pozitív irányba, aki csapatmunkában gondolkodik, érzékeny mások érzelmi állapotai iránt és meg is becsüli a munkatársait, emellett pedig céltudatos és óvatos. Az igazán jó vezetőre jellemző továbbá az egyenesség, a nyíltság és a korrektség.

„Ezeket a vonásokat érdemes a vezetők kiválasztása során hangsúlyosan mérni az általános személyiség-, és képességvonások mellett, hogy a vállalat vagy szervezet a stratégiai terveihez és a belső kultúrához a legjobban illeszkedő menedzsereket vegye fel” - hangsúlyozta Laczai Róbert, az At Work ügyvezetője.

Címkék: gazdaság hr munka