Kövess minket!

Karrier

Kereskedelmi vonalon erősít a 89,5 Music Fm

A rádió felületeit értékesítő Sonitus Médián belüli változások mellett egy önálló kereskedelmi igazgatói pozíciót is létrehoztak.

„Megérett az idő, hogy kereskedelmi vonalon is jelentős változások történjenek a rádió életében” – jelentette be Kiss Anikó, a 89,5 Music Fm vezérigazgatója, aki szerint a Music Fm megerősödött piaci pozíciója és a megnőtt ügyféligények miatt vált szükségessé az új struktúra kialakítása. „Eddigi törekvéseink fókuszában a rádió programstruktúrájának, egyedi arculatának kialakítása, valamint a fiatal felnőtt hallgatóság médiafogyasztási szokásaihoz igazodva az „éteri sugárzás” mellett a digitális megjelenéseink fejlesztése volt” – magyarázta Kiss Anikó. „A napokban léptük át például a közösségi oldalunkon a félmilliós rajongói számot, ez a teljes médiapiacon is egyedüli teljesítmény, pláne úgy, hogy ezt az eredményt külső hirdetés nélkül, kizárólag az on-air tartalomra építve értük el” – mondta büszkén a vezérigazgató. „A sokcsatornás megjelenés pedig a kereskedelmi téren is új kihívásokat jelent, melyhez rugalmasan alkalmazkodik a Sonitus Média, még teljesebb körben kiszolgálva az ügyfelek igényeit”- ezt már Pakots Zsolt, a Music Fm felületeit is értékesítő kereskedőház vezetője mondta, megjegyezve még, hogy „az átalakulások nem érintik a helyi rádiós értékesítést”.

Az új rendszerben nem csak a sales house-on belül történnek változások, de a 89,5 Music Fm egy önálló kereskedelmi igazgatót is kinevezett Földes Ádám rádiós szakember személyében, akinek feladata egyrészt a sales munka támogatása, másrészt az üzletfejlesztési törekvések koordinálása. Földes mintegy húsz évvel ezelőtt kötelezte el magát a rádiós piaccal. A Roxy rádiónál indult pályafutása, majd sokáig a Sláger Rádió kereskedelmi igazgatója volt. 2008-ban vezérigazgatóként elindította az EMMIS bolgár rádióját, a Star Fm-et, majd egy évvel később a Danubius Rádiót vezette. 2010-ben ő lett az EMG kereskedelmi ügyvezető igazgatója, 2011 augusztusától pedig a NeoFM vezérigazgató posztját töltötte be, míg a 2012-es tulajdonosváltás után le nem mondott pozíciójáról, majd a Geomédia Zrt-nél töltött be vezető pozíciót. „Ádám szakmai múltja, hazai és nemzetközi tapasztalatai új lendületet adnak a rádió további fejlesztéséhez, a márkaismertség növeléséhez és a még nagyobb ügyfélelégedettség eléréséhez” – mondta a 89.5 Music Fm vezérigazgatója.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom