Kövess minket!

Karrier

Kicsi kék emberkék – Avagy hogyan segít a színenergia a tárgyalásban

Nem is gondolná az ember, mennyire fontos lehet egy üzleti tárgyalás sikerét tekintve, hogy ismerjük és használjuk a színenergiákat.

„Ebben nincs semmi varázslat” – mondja Mészáros György, a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségének alapítója – „de tény, hogy ha nem vagyok tisztában azzal, hogy milyen színű, milyen személyiségtípusú emberrel tárgyalok, az egész üzleti elúszhat úgy, hogy sose jövök rá, hol hibáztam.

Hippokratész állapította meg először, hogy az emberek négy csoportba sorolhatók viselkedés alapján, elméletéhez később Dr. Carl G Jung, svájci pszichológus állított fel rendszert, ezt ismerjük ma is. Ez a rendszer négy különböző színenergiát használ, ami segít megállapítani és megérteni személyiségünk alapját és a mindennapi életünkben mutatott viselkedésünket – olvasható a lapunknak elküldött közleményben.

Logikus, hogy a különböző – piros, kék, sárga és zöld – emberek máshogy viselkednek az üzleti kapcsolatokban, akár már egy bemutatkozó tárgyalás során is. Ha felismerjük, hogy az üzleti partner mely csoportba tartozik és ennek megfelelően tárgyalunk vele, már félig nyert ügyünk van.

Piros

A piros színkörbe tartozó emberek extrovertáltak, határozottak, irányító típusok. Kevés adat alapján általában érzelmi döntést hoznak. Megőrülnek a mellébeszéléstől és lassúságtól és attól, ha túl sok adattal árasztják el őket. A piros embereknél akkor érhetünk el sikert, ha felvesszük velük a ritmust, őszintén, egyenrangúan, egyenesen és határozottan kommunikálunk. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ne menjünk bele rivalizálásba, kerüljük el a hatalmi harcokat!

Kék

A kék színkörbe tartozók általában introvertáltak, precíz, pontos, összeszedett emberek. Ők a mérnök-típus, a piros emberek ellentéte. Tények és adatok alapján döntenek, taszítják őket a túl határozott emberek. Nem szeretik, ha kilökik őket a komfortzónájukból és ha siettetik őket. Tárgyaláskor kerülni kell a túlzott bizalmaskodást és nem szabad utasítani, irányítgatni őket.

Sárga

A sárga emberek könnyedek, vidámak, barátságosak, kommunikatívak. Sokszor szétszórtak, ezért nekik keretet kell adni, határidőket kell szabni. Ha sárga színkörbe tartozó emberrel tárgyalunk, mindent foglaljunk írásba!

Zöld

A zöld emberek számára nagyon fontosak az emberi kapcsolatok, ők azok, akik mindenkinek jót akarnak és arra vágynak, hogy megértsék őket. A cégvezetők között a zöld színenergiájú emberből van a legkevesebb. Őket sem szabad siettetni, barátként kell közelíteni hozzájuk.

„Az emberek nagy része nem kizárólag egy színcsoportba tartozik, legtöbbünknél van egy domináns és egy másodlagos szín – magyarázza Mészáros György – sőt, akár három szín is megjelenhet a viselkedésben. A színek közül vannak, amelyek gyakrabban állnak párba, – például a piros-kék vagy a piros-sárga viselkedés gyakori -, de ritkán találkozunk piros-zöld emberrel, mert ezen két színhez tartozó tulajdonságok ellentétesek. Egy tárgyalás sikerét nagy mértékben befolyásolja, hogy felismerjük-e mely csoportba tartozó emberrel beszélgetünk és képesek vagyunk-e ennek megfelelően közelíteni hozzá.”

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom