Kövess minket!

Karrier

Lezárult a P&G CEO Challenge regionális versenye

Az európai döntőbe két magyar egyetem hallgatója is tovább jutott.

A Procter&Gamble nemzetközi versenye, a P&G CEO Challenge idén harmadik alkalommal került megrendezésre, és a megmérettetés sikerét az is jól mutatja, hogy a jelentkezők száma Magyarországon az elmúlt két évben közel kétszeresére nőtt – áll közleményben.

A kezdeményezés célja a fiatal tehetségek felkutatása, a szakma legjobbjainak kiválasztása. A program kiváló lehetőséget nyújt azon hallgatók számára, akik a gyakorlatban szeretnék fejleszteni tudásukat, amellett, hogy ezzel akár a világ egyik legnagyobb nemzetközi vállalatához válthatnak belépőt.

Az idei verseny feladata a Gillette márka köré épülő esettanulmány elkészítése volt, amire több mint 4000 pályázat érkezett világszerte 5 régióból. A közép-európai régió öt országából (Magyarország, Csehország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia) 668 pályázatot bírált el a zsűri, közülük került ki a pénteki négyfős nyertes csapat, a török Eltaj Hasanova, a Budapest Business School hallgatója, az indiai Khushal Gabhane, a Budapesti Gazdálkodástudomány és Műszaki Egyetem hallgatója, a cseh Tomas Jezek, a Prágai Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója, valamint a szintén cseh Lukas Janasek, a Károly Egyetem Gazdaságtudományi karának hallgatója. A nyertes csapatnak a továbbiakban lehetősége lesz az európai versenyen való megmérettetésre.

„Nagyon boldog vagyok, hogy nyert a csapatunk – mondta Eltaj Hasanova, a nyertes diáklány – Azért indultam a versenyen, mert tanulmányaim során sok ötletem volt, amit a gyakorlatban is szerettem volna tesztelni, illetve közelebbről is megismerni a vállalat stratégiáját. Ez a kihívás tökéletes arra, hogy valós versenykörnyezetben és nemzetközi szereplőkkel mérjük össze tudásunkat, de a rengeteg kutatómunka a tanulásban is segített.”

A három nyertes fiúnak elmondásuk szerint erős kötődésük van a cég márkáihoz, hiszen mindannyian Pampers pelenkában töltötték babaéveiket, most pedig Gillette használók, így nem volt kérdés számukra, hogy a szakmai tapasztalat mellett a kulisszák mögé is szeretnének benézni. Egyöntetűen kijelentették, hogy az iskolai környezetben sok az elméleti rész, itt pedig a gyakorlatban is kipróbálhatták magukat egy létező márkát és létező piaci körülményeket felhasználva.

A P&G CEO Challenge verseny elsősorban a gyakorlati készségek megmutatására és a projektfeladatok kreatív megvalósítására koncentrál. A pályázók megmutathatták többek között az üzleti stratégia kidolgozásában és a valós problémamegoldásban való jártasságukat.

„Örömmel tölt el bennünket, hogy a P&G CEO Challenge programra évről évre egyre többen jelentkeznek. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy csak Magyarországról érkezett be a közép-európai régió pályázatainak közel a fele – mondta Krubl Yvette, a P&G közép-európai kommunikációs menedzsere – A kihívás segít kiválasztani a szakma legnagyobb tehetségeit, akik számára a P&G potenciálisan állást is ajánl. A részvétel nem csak azt jelenti, hogy a jelentkezők összemérik tudásukat a hasonlóan tehetséges kortársaikkal, hanem egy lehetőség arra is, hogy megismerjék vállalatunk működésének sajátos jellegét. A P&G ezzel a programmal is azt mutatja, hogy nagy reményeket támaszt a most felnövekvő generációval szemben, és értékeli a professzionális hozzáállást, az erős karaktereket és a fejlődési vágyat.”

A közép-európai régió nyertesei április közepén vesznek részt az Isztambulban megrendezésre kerülő európai döntőben, ahonnan a győztes számára egyenes út vezet a májusi végső világdöntőbe, Dubajba. A P&G CEO Challenge győztese meghívást kap Cincinnatiba, a P&G vállalat központjába, ahol alkalma nyílik találkozni a vállalat globális vezérigazgatójával, David Taylorral.

A P&G elkötelezett a fiatal tehetségek támogatásában, amelyhez a CEO Challenge programja is tökéletesen illeszkedik, hiszen a legnagyobb tehetségek meggyőzéséről, felvételéről és sikeres vezetőkké képzéséről szól.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom