Kövess minket!

Karrier

Mozgalmas év jöhet a kkv-hitelezésben

Hamarosan indul az NHP fix a Budapest Banknál, amely 1.000 milliárd forintos keretösszegből kínál fix kamatozású, kiszámítható forrást a hazai kis-és középvállalatoknak.

A 2013-ban elindított Növekedési Hitelprogram előző három szakaszának hatása a mai napig érezhető a vállalati hitelezési piacon, és az NHP fixnek hasonlóan fontos szerepe lehet a következő években. A Budapest Bank is pozitív tapasztalatokkal rendelkezik a programmal kapcsolatban, ugyanis az előző szakaszokban kiemelkedően eredményesen segítette ügyfeleit a forráshoz jutásban. A bankcsoport − a lízing- és autófinanszírozási leányvállalatokat is beleértve − mintegy 245 milliárd forint összegben finanszírozta a magyar kis- és középvállalatokat a program keretében. Az NHP fix kapcsán is pozitívak a várakozások, ezért a vállalati üzletág már január 2-tól elérhetővé teszi.

„Az új konstrukció által biztosított maximum 2,5 százalékos kamatszint jelenleg 5 évnél hosszabb futamidőre gyakorlatilag nem vagy alig érhető el a piacon vállalatok számára, amelyek ezért nem tudják hosszú távon is élvezni a jelenlegi kedvező kamatszintet. A hosszúlejáratú futamidőknél a kamatok jelenlegi emelkedése egy beruházás esetén olyan kamatkockázatot jelent, melyet a vállalkozásoknak kezelniük kell. Erre jelent megoldást az NHP fix, melynek keretében elérhető hosszú, akár 10 éves futamidőre fixálható, alacsony kamatozású hitel” – mondta Toldi Balázs, a bank vállalati üzletágának vezetője.

A magyar vállalkozói szektort kiemelt célcsoportként kezelő Budapest Banknál továbbra is külön üzletág foglalkozik az évi nettó 200 millió forint alatti, illetve az évi 200 millió forint feletti árbevételű ügyfélkörrel, így a vállalatok a sajátosságaikra szabott szolgáltatásokban és ügyfélkiszolgálásban részesülhetnek. A mikrovállalkozások január 7-től a teljes fiókhálózatban igényelhetik az NHP fixet, a kkv-kat pedig a megszokott módon dedikált, személyes kapcsolattartójuk szolgálja ki, az NHP fix pedig számukra már január 2-tól elérhető.

Az NHP fix legfontosabb paraméterei

A vállalatonként minimum 3 millió, maximum 1 milliárd forintos hitelösszeg csak forintban és csak új beruházásra – új és használt eszközök beszerzésére egyaránt – igényelhető, lízinget is ideértve.

Fontos még tudni, hogy az adott beruházáshoz uniós támogatás is kapcsolódhat, forgóeszköz finanszírozásra azonban egyáltalán nem, személygépkocsi-vásárlásra pedig csak kivételes esetben használható a konstrukció.

A keretből olyan vállalkozások is részesülhetnek, amelyek összfoglalkoztatotti létszáma meghaladja a kkv besorolás felső határaként meghatározott 250 főt, de pénzügyi mutatóik tekintetében megfelelnek a törvényi meghatározásban szereplő határértékeknek.

Ágazati és regionális szempontból is rugalmas a program (például agráriumban tevékenykedő vállalkozások is igényelhetik, és egy régió sincs kizárva).

A törlesztésre vonatkozó szabály szerint pedig a tőkeösszeg 50 százalékát (5 évnél hosszabb hitel esetén), illetve 33 százalékát (5 éves vagy annál rövidebb futamidő és lízing esetén) kell a futamidő első kétharmadában visszafizetni.

A futamidő 3 évtől 10 évig terjedhet.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom