Kövess minket!

Karrier

Szemünk a pályán

A többség akkor is munkát keres, ha nem akar váltani.

Az élethosszig tartó munkahely fogalma mára már a múlté, a digitalizáció térhódításával pedig az álláskeresés menete is teljesen átformálódott. Megdőlni látszik az a feltételezés is, hogy csak akkor nézelődünk a piacon, ha állást keresünk – derül ki a Workania felméréséből.

A válaszok tanulsága szerint téves a feltételezés, hogy már csak akkor nézelődünk az ajánlatok között, ha aktív álláskeresők vagyunk. A kutatásban részt vevők közel 52%-a ugyanis akkor is folyamatosan böngészi az állásajánlatokat, ha éppen nem gondolkodik a váltáson. Mindez az egyre kényelmesebb online megoldásoknak, valamint a magyar munkaerőpiac sajátosságainak is köszönhető. Nagyot fordult a világ az elmúlt évtizedben, hiszen az élethosszig tartó állás fogalma a váltásra való hajlandóság növekedésével eltűnni látszik. Amennyiben egy munkavállalót bármilyen módon is foglalkoztatja a váltás gondolata, akkor nézelődni kezd. Sőt, sokan már akkor is, ha elégedettek a munkahelyükkel, méghozzá azért, mert tisztában szeretnének lenni a piaci értékükkel.

Talán annak is köszönhető, hogy sokan folyamatosan a piacon tartják szemüket, hogy rengeteg, akár személyre szabott lehetőség áll rendelkezésre az online felületeken. Ezzel párhuzamosan persze a munkaadók is folyamatosan pásztázzák a kínálatot és rendszeresen keresik meg az ígéretesnek tűnő munkavállalókat ajánlataikkal. Kereslet és kínálat talál egymásra tehát, hiszen a megkeresett munkavállalók tájékozottságuknak köszönhetően az esetek többségében tisztában vannak azzal, mennyit érnek, ebből kifolyólag pedig el tudják dönteni, hogy mérlegeljék-e az ajánlatot.

A felmérésből az is kiderül, hogy álláskereséskor a legnépszerűbb felületek az online állásportálok lettek. A kitöltők közel 96%-a az online állásportálokra szavaz, mindössze 2% az, aki fejvadász segítségét veszi igénybe. A válaszadók 69%-a feliratkozott valamelyik álláskereső portál hírlevelére, így azt is elmondható, hogy a kutatásban résztvevők nagy része napi szinten értesül lehetőségeiről.

Köztudott az is, hogy napjainkban már nem elég egy telegépelt fehér lapot benyújtanunk önéletrajzként. Egy jobb állásra a mai napig számtalan jelentkezés érkezik, és kutatások bizonyítják, hogy egy nagy volumenű kiválasztási folyamatban egy HR szakember átlagosan 20 másodperc alatt dönti el, esélyt ad-e a jelentkezőnek, vagy sem. Éppen ezért a jó CV kitűnik a tömegből, ha szépen szerkesztett, lényegre törő és olyan kvalitásokkal rendelkezik, melyeken azonnal megakad az azt olvasó HR-es szeme. Természetesen nem kell azonnal grafikust fogadnunk, mert az interneten is számtalan szerkeszthető sablon áll rendelkezésre. Ezt választotta a kitöltők többsége is, 45%-uk online elérhető mintákat keres és közel 9%-uk veszi igénybe szakértő segítségét – írják.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom