Kövess minket!

Karrier

Tilos lesz a vevők hátrányos megkülönböztetése: itt a geo-blocking szigorítás

Az EU hosszas tárgyalások után 2018 tavaszán elfogadta az ún. geo-blocking rendeletet, amely decembertől szigorítja a vevők indokolatlan hátrányos megkülönböztetésének tilalmát.

A rendelet megtiltja a vevők indokolatlan és hátrányos megkülönböztetését az állampolgárságukra, lakóhelyükre, vagy letelepedési helyükre hivatkozva. Az Európai Bizottság 2015-ben kezdeményezett egy konzultációt, amely szerint a fogyasztók csaknem 90 százaléka tapasztalt már hátrányos megkülönböztetést, amikor más uniós tagállamban vásárolt – hasonló eredményre jutott az Európai Bizottság 2017-ben zárult e-kereskedelemmel foglalkozó ágazati vizsgálata is, amely szerint a fogyasztási cikkeket értékesítő kereskedők 38 százaléka gyűjt információkat a vevők tartózkodási helyéről, hogy területi alapú korlátozási intézkedéseket vezessen be – olvasható a lapunknak elküldött közleményben.

„A rendelet minden olyan kereskedelmi vállalkozást érint, amely akár üzlethelyiségben, akár weboldalon keresztül külföldi országokba is értékesít, de leginkább az online kereskedelemmel foglalkozó cégeket érintheti majd, mivel leggyakrabban ezek alkalmazzák a vevők indokolatlan hátrányos megkülönböztetésének valamely formáját” – mondta el dr. Göndöcz Péter, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda partnere.

A rendelet alapján biztosítani kell, hogy a vevőnek egy olyan, másik tagállamban működő kereskedőtől is lehetősége legyen vásárolni, amely a vevő országába egyébként nem vállal árukiszállítást. Például, ha egy magyar vevő egy román weblapon a hazainál kedvezőbb árú terméket talál és ezt meg szeretné venni, akkor nem tagadható meg a kiszolgálása arra hivatkozva, hogy az eladó nem foglalkozik magyarországi házhozszállítással. Ilyen esetben a vevő számára lehetővé kell tenni, hogy a terméket a kereskedőnél átvehesse, vagy onnan saját költségén hazaszállíttassa.

Ugyancsak tilos a megkülönböztetés az elektronikus úton nyújtott szolgáltatások igénybevétele esetén, mint például a website menedzsment, tűzfal szolgáltatás, felhő-, vagy hoszting szolgáltatások. Például, ha egy osztrák fogyasztó hoszting szolgáltatást kíván igénybe venni egy magyar szolgáltatótól, akkor nem számolható fel plusz költség azért, mert a vevő nem magyar nemzetiségű.

A rendelet alapján a kereskedő nem tehet különbséget a saját tagállamából származó és más tagállami vevők között a nem elektronikus szolgáltatások értékesítésekor, mint például a szálláshely-szolgáltatás, az autókölcsönzés, a sporteseményekre, zenei fesztiválokra vagy szabadidőparkokba szóló belépőjegyek értékesítése. Például egy adott országban igénybevett zenei fesztivál belépőjegy kedvezményének meghatározásakor nem lehet különbséget tenni az adott tagállami állampolgárok és a külföldiek között.

„Az online kereskedelem szempontjából további rendkívül fontos változás, hogy a rendelet alapján az online kereskedők nem tilthatják le vagy korlátozhatják más tagállami állampolgárok hozzáférését az online kereskedés helyéül szolgáló weblapjukhoz és hozzájárulásuk nélkül nem irányíthatják át őket más országbeli honlap-verziókra” – tette hozzá dr. Miks Anna, a Deloitte Legal versenyjogi csoportjának vezetője.

A rendelet a fizetési módokkal kapcsolatos megkülönböztetést is tiltja. A kereskedők továbbra is eldönthetik, hogy mely fizetési módokat fogadják el, azonban ezt diszkriminációmentesen kell biztosítaniuk. Ha például egy kereskedő saját tagállamában a fizetés során elfogadja a Maestro kártyát, akkor a vevő tagállama szerinti Maestro kártyát is el kell fogadnia.

A rendelet kikényszerítéséért minden tagállam maga felel, azonban Magyarországon jelenleg még nem történt meg a hatóság kijelölése és egyelőre még az sem ismert, hogy a rendelet szabályainak megsértése milyen szankciókat von maga után.

Az mindenesetre biztos, hogy a rendeletben lefektetett tilalmak egyértelműek, és az a kötelezettség is, hogy a vállalkozásoknak 2018 decemberéig összhangba kell hozniuk kereskedelmi gyakorlatukat a rendelettel. Ezért különösen fontos, hogy valamennyi online értékesítéssel vagy határon átnyúló kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás összhangba hozza gyakorlatát az új rendelettel.

 

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom