2017. január 10.

Változás a Magyar Telekom-csoport felsővezetésében

Gyenes András vezérigazgató-helyettes 2017. január 10-i hatállyal távozik a társaságtól.

A Magyar Telekom új lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese 2017. január 11-től Rékasi Tibor. A T-Systems Magyarország Zrt. ideiglenesen megbízott vezérigazgatója 2017. január 11-től Kaszás Zoltán.

A Magyar Telekom igazgatóságának döntése alapján 2017. január 11-étől a T-Systems Magyarország Zrt-nél háromtagú igazgatóság jön létre, amelynek elnöke Rékasi Tibor lesz.

Gyenes András 2015 júliusa óta volt a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese. „András a Magyar Telekomnál eltöltött másfél éve alatt sokat tett azért, hogy még nagyobb hangsúlyt helyezzünk az ügyfelek szempontjaira működésünk javításában éppúgy, mint új szolgáltatásaink kialakításakor. A nevéhez fűződik a Magenta 1 integrált kedvezménycsomag sikeres hazai bevezetése is, amely mára már több mint százezer ügyféllel rendelkezik. Sok sikert kívánunk további pályájához” – fogalmazott Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Médiacéget alapított Kasza Tibor

2017. október 12.

Saját internetes magazin üzemeltetésére új céget alapított Twn Press Média Kft. néven a közösségi média egyik legnagyobb magyarországi celebe, Kasza Tibor.

Felmondott Dudás Ádám

2017. október 11.

Közel egy év kihagyás után a Sláger FM-nél tért vissza tavasszal a Tények volt műsorvezetője.