Kövess minket!

Karrier

Vezérkart hirdetett a Publicis One

A magyar piacon újonnan létrejövő Publicis One Hungary irányításáért a Mészáros Kinga ügyvezető igazgató vezetésével létrejött menedzsement felel. Ennek tagjai továbbá Vincze Judit pénzügyi vezető és Horváth Rita média vezető.

Mészáros Kinga 2005-ben csatlakozott a Saatchi & Saatchi Budapest csapatához, 2009 óta ügyvezetőként irányítja az ügynökség munkáját. A reklámban eltöltött 17 éve alatt csaknem minden szakterülettel foglalkozott: klasszikus ATL, BTL, event és PR, valamint digitális stratégiai tervezés. A magyar iroda hagyományos reklámügynökségből sokrétű tudásközponttá való sikeres átalakítása is az ő vezetésével történt, amelyben helyi, regionális és globális szinten is együttműködnek ügyfeleikkel.

Vincze Judit a KPMG-ben eltöltött első évek után 1993-ban csatlakozott a Saatchi & Saatchi Reklámügynökséghez kontrollerként, majd 2000-ben vette át a pénzügyi igazgatói posztot. 2000-2013-ig vezette mind a reklámügynökség (Saatchi & Saatchi), mind pedig a médiaügynökség (ZenithOptimedia) pénzügyi feladatait a mindenkori ügyvezető stratégiai partnereként. 2006-ban a Saatchi & Saatchi pénzügyi vezetése mellett – a ZenithOptimedia és a Starcom egyesülése után – a Vivaki Hungary médiaügynökség közös pénzügyi igazgatói pozícióját is betöltötte. 2013-tól a ZenithOptimedia kelet-európai regionális pénzügyi igazgatójaként Oroszország, Lengyelország, Csehország, Ukrajna, Románia és Magyarország tartoztak a felügyelete alá.

Horváth Rita 2004-ben csatlakozott a Starcom MediaVest csoporthoz, ahol először kimagasló tévés szakértővé vált, majd ezt követően média igazgatóként az ügynökség kiemelt ügyfeleiért felelt. 2014-ben helyettes vezérigazgatóvá léptették elő, végül a Vivaki Hungary vezérigazgatói posztját vette át. 12 éves ügynökségi tapasztalattal rendelkezik számos területen, köztük a médiavásárlás, médiatervezés, ügyfélkapcsolat, tárgyalás és menedzsment területén. Szaktudását, tapasztalatait és stratégiai gondolkodását hatékonyan ötvözi.

Ezzel egy időben Molnár Ágnes, a Leo Burnett Group CEO-ja több, mint 10 év után nagy átadja az ügyvezető igazgatói feladatokat a cégcsoport új vezetésének.

A Publicis One az a globális kommunikációs vállalat, amely a Publicis Groupe ügynökségi márkáinak tudását és szakértelmét egyesíti egy szervezetben. A mintegy 8000 munkatársat tömörítő Publicis One Dél-Amerikában, Európában, Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában van jelen. A Publicis Groupe ezen jövőbe mutató, új üzleti modelljét — a kiemelt piacok kivételével — világszerte 50 piacon vezeti be. Felismerve, hogy a marketing területén ma már egyszerre kell választ adni a specializációra és az integrációra, az ügyféligények egyértelmű középpontba helyezésével a Publicis One vezető szerepre törekszik a szakma legjobbjainak integrálásával. Ebben a modellben az ügyfelek end-to-end megoldásokat kapnak, amelynek segítségével könnyen és rugalmasan juthatnak hozzá a széleskörű szakértői tudáshoz, ismeretanyaghoz – emlékeztet közleményük.

Ezen új üzleti modellnek megfelelően létrejött a Publicis One Hungary, amely magába foglalja a Saatchi & Saatchi, a Leo Burnett,a Publicis, az Arc, illetve a ZenithOptimedia, a Starcom és a Mediavest ügynökségi márkákat. Ezek a jövőben a Publicis One globális kommunikációs vállalat részeként működnek tovább – írják.

 

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom