Az új ügyvezető különböző technológiai cégek stratégiai területein dolgozott korábban, de a közösségek fejlesztése összekötötte szakmai állomásait. Az alapítvány operatív koordinálása mellett célja, hogy karrierállomásként minél több szakember számára tegye vonzóvá a nonprofit szektort.

Kindli Ernát szeptemberben választották a Bátor Tábor Alapítvány ügyvezető igazgatójává, ahol 46 magyar és 6 külföldi munkatárs, valamint évente közel 1000 önkéntes dolgozik azon, hogy súlyosan beteg gyerekeknek élménytáborokat szervezzen.

Kindli Erna egyetemistaként próbálta ki magát először a szervezetfejlesztésben, az EVK Szakkollégium egyik vezetőjeként. 2009-ben a Google Magyarországnál kezdett dolgozni, ahol a helyi marketing- és üzletfejlesztési csatornák felépítéséért volt felelős. Ő indította el például a Google Maps tömegközlekedési útvonaltervezőjét, vagy a Neten a Cégem nevű projektet, melyet később a Google 30 országban vezetett be. Később a londoni központba került, ahol többek között a szoftveróriás ázsiai, afrikai és dél-amerikai stratégiáján is dolgozott.

Kindli Erna 2014-ben költözött haza Londonból, hogy magyar kezdeményezéseket segítsen tudásával. A Tresorit nevű, biztonságtechnológiával foglalkozó szoftvercéghez csatlakozott, ahol fő feladata a startup nemzetközi piaci bevezetése és pozícionálása volt. A Bátor Tábor Alapítványhoz 2017. szeptemberben érkezett a szakember, ahol Vadász Ervint váltotta az ügyvezetői munkában.

A 15 éves Bátor Tábor elsődleges célja, hogy súlyosan beteg gyerekeknek olyan élményt nyújtson, aminek köszönhetően visszanyerik a magukba vetett hitet, újult erővel szállnak szembe a betegséggel. A tábor azonban nem egyedül a táborozóknak hoz változást, hanem a családtagok és az önkéntesek életébe is. Az elmúlt 15 évben több ezer önkéntes és táborozó tapasztalhatta meg milyen érzés az, amikor a játék új erőt ad - írják.