Kövess minket!

Karrier

Új vezérigazgató a Budapesti Metropolitan Egyetem élén

A közel tíz éve az egyetem kötelékében dolgozó, frissen megválasztott vezető célja, hogy tovább növelje az egyetem elismertségét a közép-kelet-európai régióban.

Több mint másfél évtizedes, a felsőoktatáshoz kapcsolódó irányítási, menedzseri tapasztalatokkal rendelkező vezető került Magyarország legnagyobb magánegyetemének élére. Dr. Tóth Ágnes február elején Johan Strömsätertől vette át a Budapesti Metropolitan Egyetem vezetését – áll közleményben.

Az új vezérigazgató jól ismeri az intézmény működését, hiszen korábban ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettesként, marketing vezetőként, illetve stratégiai tanácsadóként is támogatta az egyetem fejlődését. Több mint kilenc éve vesz részt a Budapesti Metropolitan Egyetem életét meghatározó folyamatok és döntések előkészítésében és végrehajtásában. Személyéhez köthető több olyan intézkedés bevezetése, amely 30 százalékkal növelte meg a hallgatói elégedettség szintjét. Doktori tanulmányait a Nyugat-Magyarországi Egyetemen végezte. Diplomáit a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) közgazdaságtanból, valamint a Debreceni Egyetemen (DE) matematika és informatika mesterszakon szerezte.

Dr. Tóth Ágnes továbbra is vezető nemzetközi oktatási intézményként kívánja pozícionálni az egyetemet a régióban. A folyamat első lépéseként a METU az elmúlt időszakban látványosan megnövelte a külföldi hallgatók számát, így mára több mint 800 külföldi diák jár az egyetemre. A frissen kinevezett vezérigazgató irányításával a szervezet − a folyamatos növekedés mellett − a továbbfejlesztett oktatási stratégia megvalósítására fókuszál a jövőben, amellyel a gyorsan változó munkaerő-piaci elvárásokra kívánnak reagálni. Ebben kulcsszerepet játszik a MyBrand néven indított, Magyarországon egyedülálló képzési rendszer, amelynek célja, hogy a hallgatók portfólióba rendezhessék a megszerzett kompetenciáikat. A képzés során összeállított egyéni portfólió reális képet ad a hallgatók által elsajátított készségekről, amely tapasztalat markánsan megkülönbözteti majd az itt végzett fiatalokat a munkaerőpiacon.

Az egyetem első számú vezetője kiemelt területként tekint az oktatás minőségére és a tanulóknak nyújtott szolgáltatásokra, amelyek a hallgatói elégedettség legmeghatározóbb tényezői is, így folyamatos fejlesztést kívánnak. „Arra törekszem, hogy a Budapesti Metropolitan Egyetemre nemcsak Magyarország, hanem a régió egyik leginnovatívabb és leginkább haladó szemléletű felsőoktatási intézményeként tekintsenek. Hiszem, hogy a METU rendelkezik az ehhez szükséges adottságokkal” – mondta Dr. Tóth Ágnes, a METU vezérigazgatója.

„Amellett, hogy a nemzetközi hallgatói létszámot 800 fő fölé, azaz több mint a kétszeresére növeltük, sikeres stratégiát alakítottunk ki az oktatás minőségének javítására, valamint megerősítettük a szervezet szakmai értékeit. Minden kollégának azt kívánom, hogy az egyetem további építésével egy még sikeresebb és gyorsabban fejlődő intézményt hozzanak létre” – hangsúlyozta Johan Strömsäter.

„A METU folyamatos sikerének titka az egyetemen biztosított minőségi képzés és a hallgatói élmény állandó fejlesztése. Ezúton szeretném megköszönni Johannak azt a lelkesedést és elkötelezettséget, amelynek köszönhetően a METU egy valóban nemzetközi intézménnyé alakulhatott át” – mondta Szalai Tamás befektetési igazgató, a METU igazgatósági tagja, aki nagy reményekkel tekint a közös munkára Dr. Tóth Ágnessel új pozíciójában.

Dr. Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem új vezérigazgatója 2019 februárjától tölti be hivatalát.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom