Kövess minket!

Karrier

Üzletfejlesztési tanácsadással erősít a BDO

A stratégiaváltással és változásmenedzsmenttel foglalkozó új stratégiai üzletfejlesztési tanácsadást két ügyvezető partner irányítja.

Egyed Géza a BDO-hoz történő csatlakozásig nyolc éven keresztül tanácsadó vállalatán, a G.E. StrateGo Kft.-n keresztül végzett közepes és nagyobb kkv-k, családi vállalkozások számára komplex hatékonyságnövelő operatív reorganizációs tevékenységet széles megbízói spektrummal. 2005 és 2008 között a GKM helyettes államtitkára, illetve szakállamtitkára volt. Nevéhez fűződik többek között a Jeremie Program létrehozása Magyarországon, mely indulásakor uniós szinten is az első strukturális alapból finanszírozott mikrohitel- és kockázatitőke-programok közé tartozott.

A BDO Magyarország új vezetője ezt megelőzően, 2001-2005 között a WestLB Hungaria Bank vezérigazgatója volt, miután 1988-as pályakezdése óta több magyarországi banknál dolgozott treasury és tőkepiaci területen. Felsőoktatási tanulmányait a berlini HFÖ, Bruno Leuschner közgazdasági egyetemen végezte, ahol 1988-ban szerzett summa cum laude diplomát.

Mózes Zoltán 1996-ban alapította, és mostanáig ügyvezetőként irányította a HMP Consulting Kft.-t (alapításkor: Huberts Mozes & Partners), melynek alapvető tevékenysége stratégiai vezetői tanácsadás és fejvadászati szolgáltatások voltak. 2001-től a tevékenység vállalati folyamatok auditjával és szervezetátvilágítási szolgáltatásokkal bővült.

Mózes Zoltán korábban, 1994 és 1996 között konzultánsként dolgozott az amerikai-holland-magyar vegyesvállalatként működő Sancor International Ltd-nek, amely hazánkban egyike volt az első fejvadászati szolgáltatást biztosító cégeknek. A BDO Magyarország új vezetője diplomáját 1987-ben szerezte az indonéziai Jakarta International College-on.

„A működése során minden vállalat törvényszerűen szembesül a szervezeten kívül és belül zajló folyamatos változások hatásaival. E változásokhoz való adaptáció, az indokolt szervezeti és folyamati változások felismerése és határozott, kellő időben történő végrehajtása a tapasztalatok szerint nem lehetséges csupán belső forrásokra támaszkodva – magyarázza Egyed Géza, az új üzletág vezetője. – Szolgáltatásaink között korábbi lendület elakadása miatt szükségessé váló stratégiai turn-around tanácsadás, az adaptációs folyamatokat végigkísérő változásmenedzsment, valamint a vállalat valós képességeiből fakadó további lehetőségeket feltáró stratégiaváltási tanácsadás egyaránt hangsúlyos szerepet kap.”

„Professzionális tanácsadó cégként folyamatosan arra törekszünk, hogy ügyfeleinknek a legszélesebb körű szakmai támogatást tudjuk biztosítani – mondta el Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország vezető és adótanácsadó partnere. – Ezért örömmel jelentjük be a Stratégiai üzletfejlesztési üzletágunk indulását, amely minden eddiginél komplexebbé teszi üzleti szolgáltatási palettánkat.”

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom