Molnár Csaba

Molnár Csaba

Pozíciók: közösségfejlesztési igazgató, igazgatósági tag

Róla

2010. év elején csatlakozott a MagNet Bankhoz, a felvállalt közösségi banki stratégia megvalósítására. A Bank közösségfejlesztési területét vezeti, amely magában foglalja a szervezet humán stratégiájának, külső és belső kommunikációjának, illetve márkájának és marketing tevékenységének fejlesztését, továbbá a Bank civil partnereivel való együttműködésének és társadalmilag felelős stratégiájának alakítását. 2013 óta a bank egyik részvényese és a Bank igazgatóságának tagja.

Kommunikációs, szervezet- és vezetőfejlesztés, illetve humán erőforrás menedzsment területen már több mint 18 éve dolgozik, nemzetközi és hazai, illetve pénzügyi, nagyvállalati és tanácsadó cégeknél egyaránt. Utóbbi évek érdekesebb kihívásai: Felelős pénzintézetek GRI FSSS pénzügyi ágazat jelentéstételi útmutató magyar adaptációnak lektora, ARC kiállítás – civil szervezetek szekció, zsűritag (2013, 2014, 2015, 2018, 2019.), Dazoo shortfilms KAP pályázat, zsűritag (2014.), MPRSZ CSR Best Practice, Kreatív PR, Prizma zsűritag (2016.) Civil Díj zsűritag (2018, 2019), iGEN (Innovatív Generáció) Mentor

Pozíciók

2010 - MagNet magyar Közösségi Bank Zrt., közösségfejlesztési igazgató (szervezet- és márkafejlesztés, marketingkommunikáció, társadalmi programok, civil stratégia, fenntarthatóság)

Tanulmányok

Central European University, B.S. Budapest


Szakmai előadások, prezentációk, cikkek:

2019. Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége, Vállalatok a körforgásos gazdaságban, előadás

2019. SimpliCity Fesztivál, Üzleti felelősség, közösségi összefogás, előadás

2019. FinTechShow Digitális transzformáció és szervezeti kultúraváltás, előadás

2019. ICF HR BRAND(em) 2019 Konferencia előadás

2017. Family Business Network, Fenntarthatósági Fórum, előadás

2017. Klímabarát Esték, Hegyvidék Önkormányzat, előadás

2017. FinTech2017, előadás

2016-2018 Georgia Tech, Atlanta nyári egyetem Budapest, előadás

2016-2019 BCSDH „Jövő vezetői” fenntarthatóság és stratégia, előadás

2016. Kreatív PR, Prizma zsűritag

2016. kreativ.hu cikk „Nincs tartalék bolygó”

2015. PR Akadémia II. CSR kihívások és válaszok, Pécs

2015. Esélyegyenlőségi konferencia, Generációs hídépítés kerekasztal

2015. Global Visioning (SoL), Alternatív üzleti modellek

2015. Magyar Adományozói Fórum, Katalizátor Műhelybeszélgetés

2014. Kapcsolódjunk, Novák Péter - Szívlapát, Gazdasági Rádió

2013. CEU BS, Collaborating for Green Growth / MagNet and CSR

2013. "Van tered! Vedd kezedbe a világod!", Werk Akadémia

2012. Pénz, etika, felelősség (nemzetközi konferencia, Védegylet)

2012. Ethics and Sustainability in Business, Alternative Models kerekasztal, Corvinus

2012. Hatáskörön túli vezetés, személyes márka (Common Purpose, Meridián)

2011. Alternatív ECOFIN pénzügyi konferencia (Demnet)

2011. Fenntarthatóság és Felelősségvállalás (Üzleti Coach Egyesület- konferencia)

2009. Vezető a szervezetben (AIESEC vezetőképző)

2009. Országos HR konferencia (Figyelő)

GRI FSSS pénzügyi ágazat jelentéstételi útmutató magyar adaptáció, lektor,

(Global Reporting Initiative - Financial Sector Supplement G3)

Central European University, B.S. Budapest

Konferencia tartalmak


Több száz állás a média és marketing világából