Kövess minket!

Művház

Hogyan válhat a művészet a társadalmi változás motorjává?

Budapestre látogat a fórumszínház egyik úttörőjeként ismert brit Cardboard Citizens társulat.

A fórumszínház egyik meghatározó irányzatát a brazil Augusto Boal indította útjára az “elnyomottak színháza” megalapításával, amelynek gyökerei az 1970-es évekre nyúlnak vissza. Boal elméletének lényege szerint a hagyományos színházi előadások elnyomják a nézőket azáltal, hogy rájuk kényszerítenek egy narratívát, ahelyett, hogy gondolkodásra és cselekvésre késztetnék őket. Ezzel szemben a közönségnek teret adó fórumszínház a kezdetektől fogva lehetőséget teremtett arra, hogy az elsősorban nagyvárosok szegénynegyedeiben élő közösségek a színház nyelvén keresztül dolgozzák fel belső nehézségeiket.

A módszert az Egyesült Királyságban meghonosító Cardboard Citizens már az 1990-es évektől együttműködött Boal-lal, akit először külső előadóként láttak vendégül, majd vele közösen tanítottak különböző fórumszínházas módszereket, így az “elnyomottak színházát” és a “vágyak szivárványát”. Az elsősorban a hajléktalan közösségek társadalmi mobilitását zászlajára tűző Cardboard Citizens egyben a ’90-es években Rio de Janeiróban politizáló Boal választási szlogenjét is átvette: “Legyen bátorságod boldognak lenni!” – írják.

A British Council által életre hívott, a helyi közösségek közötti társadalmi kohéziót erősíteni kívánó People 2 People Hungary projektnek köszönhetően a Cardboard Citizens társulata február 18. és 22. között Budapestre látogat, ahol az Artemisszióval és a Parforummal közösen művészeknek, szociális szakembereknek, közösségszervezőknek, helyi közösségi vezetőknek és a társadalom perifériájára szorult csoportokkal foglalkozó drámaoktatóknak adják át a fórumszínház módszereit.

“Művészeti eszközökkel, nem-formális módszerekkel, kompetenciafejlesztéssel dolgozunk a csoportjainkban, legyenek ők hátrányos helyzetű vagy középosztálybeli fiatalok, roma nők vagy olyan pedagógusok, akik nehéz helyzetben élő diákokkal foglalkoznak.. Azt szeretnénk elérni, hogy a résztvevőink tudatosabbá váljanak az őket körülvevő világgal, nehézségeik gyökerével kapcsolatban és hogy közösen emeljék fel a hangjukat és cselekedjenek a változás érdekében” – fogalmazott Végh Panni, az Artemisszió ifjúsági és művészeti programokért felelős munkatársa.

“A People 2 People programban azon dolgozunk a különböző szociális és kulturális hátterű közösségekkel, csoportokkal együtt – fiatalokkal és nem fiatalokkal egyaránt – hogy milyen eszközökkel vehetik a kezükbe saját sorsuk alakítását. Azáltal, hogy a művészet nyelvén is reflektálnak magukra és a társadalomra, amiben élnek, a való életben is összetartóbb, tudatosabb és aktívabb közösségeket hozhatnak létre” – fogalmazott Tarján Edina, a British Council projektkoordinátora.

Művház

Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját

Május 17-én a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban és a Corvinban is sikerfilmmekkel és premier előtti előadásokkal is várják a közönséget.

Közzétéve:

A Puskin filmszínház díszes homlokzata a budapesi Kossuth Lajos utcában, fotó: MTVA/MTI/Róka László

A mozimaraton műsorán lesz az országos bemutató előtt például Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni, mint az Érdekvédelmi terület, A szenvedély íze, a Parasztok, a Smoke Sauna Sisterhood vagy az Oscar-díjas Oppenheimer – áll a programot szervező Budapest Film közleményében.

Az Oscar-díjra jelölt filmek közül látható lesz még az Előző életek című amerikai–dél-koreai romantikus dráma, az Egy zuhanás anatómiája vagy Jorgosz Lantimosz Szegény párák és Wes Andersen Asteroid City című filmje, de olyan korábbi kedvenceket is újra vetítenek, mint a Bálna, a Dűne 2, a Minden Mindenhol Mindenkor, a Pókember: A Pókverzumon át vagy a Barbie.

A magyar filmek kínálatában többek közt a Kék pelikán, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, de a Semmelweis is látható lesz.

Az összes helyszínre érvényes karszalag április 18-tól megvásárolható a mozik pénztárában és online.

Tovább olvasom

Művház

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező meggondolta magát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje.

Közzétéve:

Quentin Tarantino amerikai rendező, fotó: MTI/EPA/David Swanson

A 61 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró tavaly a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről – emlékeztetett a Variety.com hollywoodi filmes portál nyomán az MTI.

Az is felmerült, hogy Brad Pitt visszatérhet a produkcióban a Volt egyszer egy Hollywoodban megismert Cliff Boothra hasonlító karakterként, és a film, amelynek forgatását 2024-re tervezték, már 20 millió dolláros adótámogatást is kapott Kaliforniától.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy miután félretette a mozikritikusos filmet, vajon milyen témát választ majd utolsónak beharangozott játékfilmjéhez

– írta a Variety.com.

Tarantino várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

Tovább olvasom

Művház

Tévéfilm készül a Ványa bácsiból

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. A támogatott alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar uralkodók és nemesek itthon kevésbé ismert lányainak élettörténetét bemutató izgalmas dokumentumfilm-sorozat.

Közzétéve:

Flickr

A Nemzeti Filmintézet (NFI) 2020 januárja óta nyújt támogatást a televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokra pályázati úton. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek. A Televíziós Döntőbizottság ezúttal egy tévéfilm, egy rövidfilm és négy dokumentumfilm- és ismeretterjesztő-sorozat gyártásának szavazott meg támogatást – ismerteti közleményében a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Csehov egyik legnépszerűbb színműve, a Ványa bácsi fekete komédiai elemeket sem nélkülöző szabad feldolgozása készül a Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában, Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producerek vezetésével.

A Fazakas Péter rendezésében készülő tévéfilm Somogyi György és Kun-Béres Anikó forgatókönyvéből készül, a forgatás nyáron kezdődik és a bemutatót januárra tervezik az alkotók. A főszerepekben Görög László, Szervét Tibor, Szabó Győző, Czakó Julianna, Molnár Piroska, Csarnóy Zsuzsanna, Bede-Fazekas Szabolcs és Martos Hanga lesz látható.

Mirhó címmel rendez rövidfilmet Vas Marianna, a nemzetközi DocNomads képzés diplomása.Az ígéretes alkotás középpontjában két gyermek áll, akik egyforró nyáron a nagymama kertjében megtapasztalják a vágyat, a félelmet és a leheletfinom elnyomást, ami akár még a közelséggel is összetéveszthető.

A magyar történelem kevéssé ismert női szereplőire irányítja a reflektorfényt a Magyar királylányok című dokumentumfilm-sorozat, amelynek főhősei a közismert uralkodók és nemesek lányai, akikről méltatlanul kevés szó esik a történelemkönyvekben. Európában, választott hazájukban ismertebbek, mint szülőföldjükön és ezen kíván változtatni alkotótársaival a sorozat rendezője, Borsody István, aki a fennmaradt csodák, legendák és bizonyítható történelmi tények alapján ismerteti meg a rendkívüli nőket a nézőkkel. Az epizódok főszereplői azok a nők, akik mind valamely európai uralkodóhoz, önálló régiót irányító főnemeshez mentek férjhez és személyiségük, élettörténetük méltó a filmes feldolgozásra.

A természetvédelem és a természethasznosítás megismertetése a célja az Ez elment vadászni címmel készülő hat részes sorozatnak, amelyet Kostya Bánk rendez. Az egyes epizódokban az alkotók modern eszközök és a legnépszerűbb kommunikációs csatornákon keresztül igyekeznek visszavezetni a nézőket valódi, természetközeli énjükhöz.

1956 a Vajdaságban címmel dokumentumfilmet készít Lavro Ferenc újvidéki származású rendező. A hiánypótló alkotás az 1956-os magyarországi események vajdasági magyarok identitására gyakorolt hatását vizsgálja, bemutatva a forradalom magyar menekültjeinek jugoszláviai fogadtatását.

300 éve kezdődött a magyarországi svábok története, az évforduló kapcsán ezt a kalandos történetet meséli el a kezdetektől napjainkig a most készülő dokumentumfilm. A 300 év…”de mit adtak nekünk a svábok?” című alkotás rendezője a Mi svábok mindig jó magyarok voltunk! és az Isten veled, hazánk! című filmeket is jegyző László Gábor.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom