A Playboy történetében a legendás férfiakkal készített nagyinterjúk mindig központi szerepet játszottak. Többek között Salvador Dalí, Fidel Castro, Bill Gates és John Lennon nagyinterjúi kerültek be a most megjelent Legendás beszélgetések című bookazine-ba.

Az interjúkötet egyfajta időutazás. "Hihetetlennek tűnik, ahogy Steve Jobs 1985-ben az Apple első nagy dobásairól, vagy számítógépek jövőbeli térhódításáról és fejlesztéséről beszél, miközben a Macintosh gépek képernyője ekkoriban még fekete-fehér volt. Vagy amikor Sylvester Stallone azt taglalja, hogy a Rocky-ban nyújtott alakításával elért sikert szakmailag soha nem fogja túlszárnyalni – holott csak ezután indult el a csúcs felé vezető úton" - írják.

Fotó: Sylvester Stallone

A pozitív karakterek mellett persze ott vannak a megosztó személyiségek is, mint például Donald Trump, aki gyerekkorának és karrierjének fordulópontjain túl még védjegyévé vált frizurájának titkát is elárulta.

A Playboy interjúfelkérését Fidel Castro sem utasította vissza, aki pedig köztudottan kerülte a sajtónyilvánosságot. A kommunista Kuba első számú vezetője motivációiról, félelmeiről beszélt, de azt is bevallotta, hogy lámpalázas. John Lennon pedig Yoko Onoval adott közös interjút, és ahol indulatosan beszélt arról, hogy minden egyes Beatles lemezzel elégedetlen, nincs köztük egy sem, amit ne dolgozna át.

Clint Eastwood felfedi a házasságról alkotott nézeteit, Jack Nicholson pedig teljesen nyíltan beszél szexuális problémáiról. Az interjúkötetből kiderül az is, hogy mit mondott Schwarzenegger az amerikai álomról, de ezek csak apró részletek a több tíz évet felölelő gyűjtemény tartalmából.

Fotó: Salvador Dalí

A kötetbe bekerült még Al Pacino, Bill Gates, Bruce Willis, Ian Fleming, Woody Allen, Salvador Dalí és természetesen a Playboy atyja, Hugh M. Hefner is.