„Minden színpadi, illetve szinkronszerepben benne van az eddigi pályafutásom teljes lenyomata. Minden feladatra a teljes szakmai életemmel, a harminc év során gyűjtött tapasztalataimmal, megoldásaimmal készülök” – vallja Magyarország egyik legsokoldalúbb, legismertebb szinkronszínésze.

A közkedvelt művész életében új fejezetet jelentett, mikor rendezőként is próbára tette magát. Nem meglepő, hogy ezen a területen is sikert aratott. Balatoni nyaralása során Kautzky Armandot a Mamma Mia 2 szinkronszerepéről, a magyar tenger varázsáról, a természetgyógyászatról és aktuális fellépéseiről is kérdezte az EJI.

A Balaton érezhetően nagy szerelem Ön és családja számára.

Ez így igaz. Szegény családba születtem. Színész házaspár gyermekeként a nyaralás számomra legfeljebb szakszervezeti üdülőkben töltött napokat jelentett. A Balaton akkor még kimaradt az életemből. A fiam születése után egy véletlen folytán vetődtünk el Balaton-felvidék azon részére, ahol később házat is vettünk, mert beleszerettünk a tájba, a hangulatba, az itteni életbe. A nyár jelentős részét a magyar tengernél töltjük, innen járunk dolgozni, illetve intézni a különböző ügyeket. A gyerekek már évek óta szinte egész nyáron át járnak a közeli vitorlás táborba. Most már az oktatók segédjeként kapcsolódnak be a tábori életbe, egész nap friss levegőn, víz közelben vannak. Az egész család nagyon szereti ezt az életformát, kikapcsol és feltölt minket a természet közelsége. Nagyon szeretjük a Balatont.

Most nyáron milyen feladatok szólítják el ebből a miliőből?

Gyakorlati oktatást tartok egy iskolában, ahol a szinkronszakmára készítjük fel a gyerekeket. Nagyon szokták élvezni, mert olyan emberekkel találkozhatnak személyesen, akiket korábban csak a televízióban láthattak. A feladatok szintén izgalmasak, most is olyan filmekkel dolgozunk, amelyek jelenleg mennek a mozikban. Vannak emellett szabadtéri fellépéseim. Tavaly mutattuk be Molnár Ferenc – véleményem szerint – egyik legjobb darabját, az Üvegcipőt a Körúti Színházban, az előadást pedig most két szabadtéri színpadon, Diósdon, illetve Pécsváradon, a várudvar színpadán adjuk elő.

A szabadtéri előadásoknak mindig különleges hangulatuk van.

Valóban. Magam is nagyon szeretem a nyárestéket, egész más az előadások hangulata, kiváltképp, ha az időjárás is kegyes hozzánk. Tud nagyon kellemetlen is lenni. Emlékszem, évekkel ezelőtt a Macskákat adtuk elő, háromszor kellett abbahagynunk, mert szakadni kezdett az eső. Pécsváradon a Vörös malom darabot pedig nem is tudtuk végigjátszani. A vihar beszorított minket egy sátor alá, ahol a közönséggel együtt vártuk, hogy jobbra forduljon az idő. Végül, amikor már látszott, hogy esélyünk sincs folytatni, a közönség kérte, hogy legalább áruljuk el, hogyan végződik a darab. Ekkor Esztergályos Cili a jól ismert fergeteges stílusában elkezdett mesélni, majd magam is csatlakoztam hozzá. Rögtönzött előadásba fogtunk, nagyon jó hangulat kerekedett.

A filmtörténet legnagyobb férfikaraktereinek, szereplőinek kölcsönözte már a hangját. Melyik állt legközelebb a szívéhez? Úgy tudom, hogy nem James Bond.

Közelebb áll hozzám Ralph Fiennes karaktere Az angol betegben. A színész személyisége, érzékenysége és finomsága, illetve filmbéli szerepe is jobban megfogott. Ha pedig Bond, akkor jobban tetszik a korábbi, klasszikus karakter, aki fegyver nélkül, az eszével és ügyességével oldja meg a helyzeteket. A mostani Bond szerep már nem tetszik annyira – és nem azért, mert nem én szinkronizálom –, hanem mert beállt a terminátorok sorába, akik fegyvert rántva, a filmet végiglövöldözve sietnek a világ megmentésére. Az emblematikus James Bond nem tucathős volt, kiemelt ranggal rendelkezett, őfelsége, az angol királynő titkos ügynöke volt. Nagyon kedveltem az antimilitarista MacGyvert is, évtizedeken keresztül szinkronizáltam. Pisztoly és golyószóró helyett az eszével és praktikáival győzte le az ellenséget.

Érdekes megtapasztalni, hogy egy hang, egy tónus mennyit tud hozzátenni egy-egy karakterhez, szerephez.

Magam is így gondolom. Pont ezért tölt el sajnálattal, hogy megkérdőjeleződött a szinkronizálás létjogosultsága, annak fontossága. Persze a világ abba az irányba halad, hogy lehetőség szerint egy-egy közös nyelven beszéljünk, a nyelvtanulás miatt is fontos lehet. De magam úgy vélem, hogy elsősorban nem az a korosztály néz televíziót, aki nyelvet tanul. A fiatalok inkább letöltik a filmeket, így módjuk van eredeti nyelven nézni azokat. Nem tartanám fairnek, ha az idősebb korosztályt kizárnák abból az élményből, hogy magyar szót és hangot halljanak kedvenc sorozataikban, műsoraikban. Ráadásul, ha az ember csak a filmfeliratot nézi, könnyen lemaradhat a színészi játékról, a filmnézés igazi élményéről.

Ezen felül a magyar szinkron az élvonalban van.

Igaz, bár egyre többször hallom, hogy már a magyar szinkron sem a régi. ilyenkor szoktam visszakérdezni: manapság mi olyan, mint a régen? Még a rántott hús sem olyan. A világ változik. A szinkronszakma pedig igekszik alkalmazkodni a felgyorsult világhoz, de meggyőződésem, hogy ez nem von le az értékéből. Elég, ha csak az egyik legújabb filmre, a Mamma Mia 2-re gondolok, amiben szinkronizáltam. Olyan fantasztikus karaktereknek kellett hangot kölcsönöznünk, mint Meryl Streep, Colin Firth, vagy éppen Cher. Én ezúttal is Pierce Brosnant szinkronizáltam. Szinészóriások ők, tökéletes hanggal és jelenléttel, ott és úgy kellett megszólalnunk, ahol és ahogy ők is megszólalnak, mert hitelesnek, valódinak, őszintének kell tűnni.

Hogyan készül egy-egy ilyen kihívásra, szinkronszerepre?

Kicsit büszkén, kicsit szomorúan mondom, hogy harminc év van mögöttem. Minden feladatra egész életemmel készülök. Amit ez idő alatt elkövettem a mikrofon mögött, vagy a színpadon, ott van a hangomban, megoldásaimban. Erre támaszkodok. Ugyanis amikor szinkronizálunk, nincs idő a felkészülésre. Néhány szakmai instrukció után feltesszük a fülhallgatót, és azonnal bele kell vágunk a feladatba. Abban a pillanatban hozni kell az adott karaktert, a hangszínt, az érzelmeket, legyen az a legszélsőségesebb helyzet, kirohanni például egy égő házból, vagy átélni egy szerelmi együttlétet. Nincs lehetőség időkérésre, hogy tessék adni nekem öt percet, hogy felhergeljem magam. Pont ezért nem elég, ha valakinek szép hangja van. Arra azt szoktuk mondani, menjen bemondónak. A szinkronszínészet egy teljesen más hivatás, amelyhez erős intuíció, azonnali reagálás, átélési és átadási képesség kell. Minden rákészülés nélkül csapunk bele, ahogy magunk között mondjuk: dobbantó nélkül ugrunk.

Ha már a hivatás szót említette, a felesége is Ön mellett talált rá a saját hivatására.

Úgy gondolom, hogy a részese lehettem annak, hogy rátalált a hivatására. Csodás, rendkívül kifejező a magyar nyelv, magában a szóban is benne van, hogy elhív. Azaz a hivatás valójában küldetés, szolgálat, ami elhív, hogy annak szenteljük magunkat. A feleségem többdiplomás, sok nyelven beszélő, felsővezetői pozíciókban remekül helytálló szakemberként dolgozott, de én már jó ideje láttam, hogy másra hivatott. Ezt ő is érezte. Túl a negyvenen jött rá, hogy a munkáját a természetgyógyászatnak akarja szentelni. Megtalálta az utat, ami rá várt, én pedig amennyire tudtam, támogattam.

Családi berkeken belül is követik az egészségmegőrzés, gyógyítás természetgyógyászati alternatíváit?

Magától értetődő. Persze a gyerekeknél ez nem olyan egyszerű, mert ugyebár a gyógyteák nem feltétlenül finomak, azokat nem az élvezeti értékéért fogyasztjuk, mégis szükségesek. Azért idővel győzelmet tudunk aratani, és követik az útmutatásokat.

Hol találkozhat Önnel a közönség az ősz folyamán?

Elég hajszolt időszak áll mögöttem. Miután az Újszínházból eljöttem és a szabadúszást választottam több magánszínházban is játszottam. Szoros volt az ütem, gyakran túlságosan is. Nem volt idő pihenni, töltekezni. Kis megállásra vágytam. A sors pedig mintha meghallgatott volna, az őszi szezon egyelőre nem állított új kihívások elé. A repertoárra tűzött darabok természetesen folytatódnak, de nincs most új feladat. Ha adódik, természetesen nyitott vagyok rá.

Akár például rendezőként is?

Még az is lehet. Bár kicsit tartottam tőle, amikor annak idején a rendezésbe fogtam, de mérhetetlen örömmel töltött el, hogy bepillanthattam ennek a szakmának a rejtelmeibe is. Sokat tanultam még magáról a színészetről is, hiszen más perspektívából és más szögből kezdtem látni a színészi jelenlétet a színpadon. Ha ilyen jellegű megkeresés érkezik hozzám, annak külön fogok örülni, mert felidézné, hogy a rendezés egy új utat nyitott az életemben, aminek minden lépését és mozzanatát nagyon élveztem.