S tudnád feledni a szelíd Szalontát / hol Arany Jánost ringatá a dajka – emlékezik meg Juhász Gyula Trianon című művében költőtársáról és annak szülővárósáról. Arany János az irodalmi alkotásai és szerkesztőségi munkája mellett, hatvanezer szavas szókincsével érdemelte ki a neki járó tiszteletet. Arra voltunk kíváncsiak, hogy nemzetünk poétájának születése óta eltelt kétszáz évben, mennyit változott a nyelvezet hétköznapi és médiumokban előforduló használata, a különböző folyóiratok helyzete és a társadalomra gyakorolt hatásuk, illetve hogy miképpen emlékezik meg a hazai sajtó a jeles személyiségről; költőket, irodalomtörténészeket, illetve történészeket kérdeztünk.

„Biztos, hogy nagyon sokat változott: Arany idejében talán még általános volt a mely/amely szavak használata, ma ez már csak az újságírói nyelvben létezik. A nevek névelővel való alkalmazása szinte teljesen ismeretlen, afféle pesti tájnyelv volt; a fővárosban ugyanakkor biztos sokkal hangsúlyosabban előtérbe került a német nyelv” – sorolta Szálinger Balázs, József Attila-díjas költő. Véleménye szerint, az ország minden pontján magától értetődő volt a tájnyelv használata, ezért nem hiszi, hogy a fiataloknak kínos lett volna úgy beszélni, ahogy a nagyszüleiknek. A mai generációknak már a szüleik nemzedékétől is jelentősen eltér a nyelvük. Ugyanakkor úgy látja, hogy fontos az irodalom szerepe, amelynek egyszerre értékőrzőnek illik lennie, és egyszerre a nyelvfejlődés előtt kell járnia.

„Talán a kortárs költészetre a legjellemzőbb a sebesség. Még a Nyugat idején használt ragok némelyike (-ván/-vén) is anakronisztikusnak (korhoz nem illőnek) hat egy mai versben, nemhogy egy Arany idejében írt művet illetően. A folyóiratokban, újságokban a nyelvhasználat szabatosabb lett, ugyanakkor egyszerűsítőbb is. Kevésbé körülményes, de pongyolább, és gyakran igénytelenebb. Továbbá olyan apróságokat, mint az idejekorán szó helyes használata egy televízió műsorvezetőjétől már el sem vár az ember”

- fejti ki álláspontját.

 

Határon átívelő megemlékezés

Arany János 200-ik születésnapja és annak megemlékezése egyaránt megmozgatta a hazai jobb- és baloldali sajtót: Margócsy István irodalomtörténész a 168 órának úgy nyilatkozott, hogy a Bolond Istók első versszakai, a Tengeri-hántás, illetve a Szondi két apródjának néhány strófája, ha „úgy tetszik neki íródtak”, Dávidházi Péter akadémikus, egyetemi tanár pedig a Heti Válasznak adott interjújában kifejtette, hogy sohasem szakadt el Arany költészetétől, nem is tudna, hiszen annak olvasása „szinte napi szükséglete”. Dragomán György, József Attila díjas író a Magyar Nemzetnek beszélt Arany jelentőségéről:

„A kultúra remekül működik önállóan, és sokkal értékállóbb, mint a hatalom. Kíváncsi vagyok például, hányan tudják felsorolni a minisztereket, akik Arany János élete alatt töltötték be a tisztségüket. A történészeket leszámítva valószínűleg kevesen, hiszen ez nem fontos. A politikusok pótolhatók, Arany János nem.”

Mindazonáltal talán a legnagyobb elismerést az ország és a poéta az 1300 lelkes Montgomery városától kapta, ahol a polgármester posztumusz díszpolgári címet adományozott a walesi bárdok szerzőjének, továbbá emléktábla is kerül a település már csak néhány falból álló várára hazai kezdeményezés alapján. A városka vezetője, Eric Fairbrother (aki ugyan csak 2012-ben értesült Aranyról és a Walesi bárdokról) a válasz.hu-nak beszélt többek között arról is, hogy a méltán népszerű vers már megjelent a városi, illetve a megyei lapjukban.
„Kétszáz esztendő után jól látható, hogy Arany életműve mennyire időtálló. S hogy mennyire így van ez, elég, ha csak a Facebook-társadalomra gondolunk, ahol egy gondolat percek alatt tovasodródik, elvész” - olvasható Török László, a költő szülővárosának, Nagyszalonta polgármesterének szavai ugyancsak ebben az írásban.

 

Sokat, nagyon sokat

A témával kapcsolatban szerettünk volna Varró Dániel költő-műfordítóval is beszélgetni, de csak a filozófia-történész édesanyját, Karádi Évát sikerült elérnünk. Ő viszont (arra a kérdésünkre, hogy mennyit változott a magyar-nyelvezet az elmúlt kétszáz évben) továbbította fia feltételezhető véleményét és egy jó tanáccsal látott el: „Elképzelhető, hogy erre csak annyit válaszolna, hogy sokat. Irodalomtörténészek, nyelvészek erről többet tudnának mondani.”

Meg is fogadtuk a javaslatát:

„Úgy érti, hogy az elmúlt kétszáz évben? Elképesztően nagyot változott. A 19-ik században nyomtatásban döntően csak az „olvasó osztály” tagjai szólaltak meg, retorikai iskolázottsággal, nagyfokú diszkrécióval, többnyire nagy mérséklettel -- legalábbis a 20-ik századi nyelvhasználathoz képest. Mára a nyilvánosság elképesztően szélessé vált, nagy mértékben benyúlva a magánszférába, s ugyanígy a megszólalók köre, műveltsége és a megszólalások regisztere is rendkívüli szélességűvé vált. Arany János jelentősen más világban élt, mint amiben mi élünk”

- nyilatkozta lapunknak Takáts József irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem oktatója.

 

Változó szerepek

„A kulturális, művészeti és szépirodalmi folyóiratokat ma is szakmájuk legjobbjai vezetik. Megjelentek azonban a politikai-politológiai folyóiratok és hetilapok, amelyek a nagy nyilvánosság befolyásolásával vannak elfoglalva. A kulturális, művészeti és szépirodalmi folyóiratokat, nem is beszélve a társadalom- és természettudományi szakfolyóiratokról, kevesen olvassák”

- ezek már Raffay Ernő történész szavai, aki az akkori és jelenlegi szerkesztőségek személyeiről (ugyanis Arany János is több folyóiratnak, például a Nép Barátjának, a Szépirodalmi Figyelőnek és a Koszorúnak is volt munkatársa) és minőségéről, illetve a társadalomban elfoglalt helyzetükről formált véleményt.

„A 19. században a legfőbb médiumok a napilapok és irodalmi, kulturális folyóiratok, az 1840-es években az ún. divatlapok voltak. Általában elég szűk olvasói bázisról lehet beszélni, ennek következtében a nyelvezet annak az olvasni tudó nemesi, polgári, honoráciorrétegnek a nyelvhasználatát célozták meg, amely képes volt megvásárolni őket. Ennek következtében igényes irodalmi standard nyelvhasználat volt jellemző. Mindazonáltal az újságok és a folyóiratok a nyilvánosság egyetlen bázisát képezték. A század első harmadában alakult át/ki ennek a szerkezete, addig magánlevelezés, elszórt lapkísérletek voltak jellemzőek, de különösen a negyvenes évekre a politikai újságírás megerősödését tapasztalhatjuk”

– nyilatkozta lapunknak Milbacher Róbert, egyetemi docens, Margó-díjas író.

 

Petőfi és Arany forradalma

A szakember véleménye szerint annak lehetünk tanúi, hogy a 19-ik század elejétől kezdve fokozatosan „popularizálódik” a nyelvhasználat, egyre szélesebb olvasói kört igyekszik befogni. Petőfi Sándor és Arany János „forradalma” a nyelv arisztokratikus regiszterének megnyitása a népi nyelvhasználat felé, bár ennek az a paradoxona, hogy a nép nem tudott olvasni. Arany a Toldi első részének népies kifejezéseit például lábjegyzetekben magyarázta meg (mi az a szalonnaruha és hasonlók), mert miközben bővítette az addig arisztokratikus irodalmi nyelvet népi elemekkel, azzal is tisztában volt, hogy a megcélzott befogadó nyelvhasználata a művelt elit szintjén van. Petőfinek rengeteg konfliktusa volt abból, hogy a kritikusok egy része úgy érezte, lerombolja a művelt irodalmi nyelvet a népies kifejezéseivel.

Arra a kérdésünkre, hogy melyek voltak a legmeghatározóbb történelmi események, azt válaszolta:

„Nyilván a reformkor politikai mozgalmai különféle politikai csoportokat célzó lapokat indukáltak. A forradalom és szabadságharc során megjelent az igény a szélesebb néptömegek tájékoztatására, például ekkor keletkezett a nem túl hosszú életű Nép Barátja, amely éppen e sokaságokat célozta meg (persze néhány ezres példányszámról beszélünk még mindig).”

Ugyanakkor a szakember úgy véli, hogy a mai média nyelvhasználata az egyszerű üzenetek gyors és problémamentes közvetítésére szakosodott minél nagyobb (milliós) tömegek számára. Értelemszerűen ez a nyelv és kommunikáció redukálását jelenti. Szerinte a közösségi média személyes, privát nyelvhasználata nem feltétlenül szűkíti a nyelvalkalmazást, hiszen a rövidítések, emotikonok és hasonlók bővítést is jelentenek, amennyiben megvan a nyelvhasználati minimum a háttérben. Ennek megléte viszont oktatási feladat. A különféle elsietett kormányzati változtatások miatt nem áll valami fényesen sem a közoktatás, sem a felsőoktatás szintjén (például a kommunikációs képzések elsorvasztására tett kísérletet). Ugyanakkor a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetője elmondása alapján a magyar nyelv nem szegényedett az eltelt kétszáz évben:

„Szerintem a nyelv egy olyan ökonomikus rendszer, amely annak használói közössége mindenkori igényei szerint alakul, vagyis nyilvánvalóan a költő munkássága óta csak gazdagodott. Arany azért lehetett a legtehetősebb szókinccsel rendelkező írónk, mert beemelte az arisztokratikus irodalmi nyelvbe a népit is, amely addig kívül állt ezen, azóta azonban ez a regiszter (sőt még szélesebb merítésben) része az irodalomnak. A nyelv egészen egyszerűen nem tud romlani, amíg használják, márpedig soha ennyien nem kommunikáltak például írásban, mint manapság. Persze a művészi megformáltságot nem szabad számon kérni mondjuk a kommentkultúrán, de szerencsére ma is nagyon komoly és magas irodalmi igények alkalmazzák, és egyben folyamatosan formálják a nyelvet, többek között merítve a populáris nyelvhasználatból is.”



Otthagyta az élő adást Gianni

2017. szeptember 18.

Vágó Piros és Abaházi Csaba egy meglepetéssel készültek, ami nem teljesen úgy sült el, ahogy tervezték.

Elköltöznek a Dumaszínház Gyerekelőadásai

2017. szeptember 12.

Új helyszínre, a Batthyány téren állomásozó TRIP Színházhajóra költöznek a következő színházi évadra a humortársulat gyerekeknek szóló műsorai.