Kövess minket!

Marketing

A LEGO Csoport és a LEGO Alapítvány a koronavírus járvány által érintett gyerekeket és családokat támogat

Sok családnak kell az otthonában maradnia, és több milliónyian kénytelenek bizonytalansággal szembenézni, ezért a LEGO Alapítvány azon dolgozik, hogy segítse a kritikus helyzetben élő gyerekeket.

„Tudjuk, hogy nehéz, hogy a gyerekek nem járhatnak iskolába, amely a megszokott tanulási környezetük. Segíteni szeretnénk a szülőknek és a családoknak, hogy a tőlük telhető legtöbbet hozzák ki ebből a helyzetből, és azt is tudjuk, hogy amikor a gyerekek játszanak, közben tanulnak is. Olyan életre szóló készségeket sajátítanak el, mint például az együttműködés, a kommunikáció és a problémamegoldás. Elkötelezettek vagyunk, hogy továbbra is támogassuk, fejlesszük és inspiráljuk a gyerekeket ezekben a nehéz időkben is” – mondta Niels B. Christiansen, a LEGO Csoport vezérigazgatója.

Két kezdeményezést indítottak el a gyerekek megsegítése érdekében, kezdve a legsebezhetőbbekkel, a menekülttáborokban és a háború sújtotta országokban élőktől, azokig, akik a karantén végét várják otthonaikban.

Az első kezdeményezés keretében a LEGO Alapítvány 50 millió dollárt adományoz a legnehezebb körülmények között élő gyerekek támogatására és biztosítja számukra a játékon keresztüli tanuláshoz való folyamatos hozzáférést, hogy fejleszteni tudják azon legfontosabb készségeiket, amelyek egész életük során meghatározó szerepet játszanak. Az adományt a partnerek három csoportja között osztják fel. Az egyik az Education Cannot Wait, amely a vészhelyzetekben és elhúzódó válsághelyzetekben élő gyerekek számára biztosít oktatást; a második csoport a LEGO Alapítvány jótékonysági partnereiből áll, amelyek olyan családokkal és gyerekekkel dolgoznak, akik életére a COVID-19 súlyos hatást gyakorol. A harmadik csoport pedig az olyan helyi közösségekben dolgozó jótékonysági partnereké,ahol a LEGO Csoport hangsúlyosan jelen van. A cél, hogy sürgősen elérjék a válság által érintett gyerekeket, és alapvető ellátást és támogatást nyújtsanak nekik a játékon keresztül történőtanuláshoz.

A második kezdeményezést a krízisnek a gyerekek oktatására gyakorolt jelentős hatásaihlette. Az UNESCO becslése szerint több mint 160 országban döntöttek az iskolák országos bezárása mellett, ami a világ diákjainak 87%-át érinti. Ez több mint 1,5 milliárd iskolás korú gyereket jelent, aki jelenleg nem jár iskolába, és ez a szám a következő hetekben várhatóan csak tovább nő majd.

Ezért a LEGO szakemberei –a vezetők, a tervezők, a STEM guruk, a kreatívok és a játékszakértők – összefogtak, és beleásták magukat az archív anyagokba, hogy azokból merítve új ötleteket kínálhassanak a szórakoztató és játékalapú tanuláshoz a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt. Azt remélve, hogy ezzel a családokat terhelő stressz enyhíthető, miközben a gyerekek elfoglaltak és kíváncsiak maradnak. Létrehozták a www.LEGO.com/letsbuildtogether felületet és elindították a #letsbuildtogether hashtaget a közösségi médiában, hogy ennek segítségével a világon bárhol meg lehessen osztani a rajongókkal a LEGO® tervezők építési ötleteit és napi kihívásait, retro építményeket vagy akár élő közvetítésű közös építést is.

A LEGO Alapítvány játékszakértői is fognak megosztani tanácsokat azzal kapcsolatban, hogy amíg a gyerekek nem mehetnek iskolába, hogyan tudjuk elősegíteni a tanulást a különböző típusú játékokkal, és ezáltal hogyan tudjuk a gyerekek olyan életre szóló készségeit fejleszteni, mint a kritikai gondolkodás, kreativitás, problémamegoldás.

„Nem engedhetjük, hogy a koronavírus miatt gyerekek egy egész generációja hátrányt szenvedjen. A kutatások azt mutatják, hogy miközben a játékon keresztül történő tanulás elengedhetetlen a gyermekek pszichológiai, érzelmi és kognitív egészségéhez és fejlődéséhez, egyben fokozza azt a rugalmasságot is, amelyre szükségük van a hátrányok leküzdéséhez és a jövőjük felépítéséhez. Támogatnunk kell minden gyermeket, ideértve a társadalom legsebezhetőbb csoportjait is, annak biztosítása érdekében, hogy továbbra is hozzáférjenek az oktatáshoz és fejleszteni tudják azokat a készségeiket, amelyek kritikus fontosságúak ahhoz, hogy egy folyamatosan változó világban érvényesüljenek. Örömünkre szolgál, hogy együttműködhetünk és támogathatjuk az Education Cannot Wait szervezetet és a többi partnerünket, akik rendkívül keményen dolgoznak, sokszor lehetetlen körülmények között, hogy oktatást, a reményt és jövőt biztosítsanak a legsebezhetőbb gyermekek számára” – mondta John Goodwin, a LEGO Alapítvány vezérigazgatója.

Sokak számára a technikai feltételek adottak. Miközben a fizikai találkozás talán nem lehetséges, attól még a kreativitás által az emberek összekapcsolódhatnak és inspirálhatják egymást.

A gyermekeink jóllétéről és fejlődéséről való gondoskodás több mint 85 éve a LEGO Csoport szívügye. Ezt a hagyományt büszkén és feladatának érezve folytatja a vállalat. Ez egy különösen nehéz időszak, de a játék lehetőséget ad az embereknek, hogy közösen támogatni tudják egymást, inspirálódjanak, tanuljanak és biztonságban érezzék magukat – írják közleményükben.

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom

Marketing

Versenyfelügyeleti eljárás indul a Temu online piactérrel szemben

Valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

Közzétéve:

Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szemben tanúsított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

Felidézik, hogy a GVH 2024. február 27-én közölte, számos bejelentés alapján több eljárás is folyamatban van a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlatával szemben.

Kiemelték, a rendelkezésre álló információk, adatok alapján

az Írországban bejegyzett Whaleco Technology Limited az általa üzemeltetett honlapon és a Temu mobilalkalmazáson keresztül valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

A vállalkozás az általa értékesített termékek esetében „akár 95 százalék” (vagy magasabb) mértékű kedvezményeket kommunikál bizonyos termékkategóriákra, azonban ilyen mértékű kedvezmény a kategóriára történő kattintással nem lelhető fel a találatok között – írják a közleményben.
Részletezik, a GVH észlelte továbbá, hogy a vállalkozás a honlapon, illetve a mobilalkalmazáson elérhető termékekre vonatkozó akciós ajánlataival összefüggésben a teljes vásárlási folyamat alatt a termékek elérhetőségére vonatkozó sürgető jellegű tájékoztatásokat tesz közzé, például:

  • „már csak 4 maradt”,
  • „majdnem elfogyott”,
  • „megvásárolva 1 perccel ezelőtt”,
  • „Siessen! Több, mint x személy helyezte a kosarába ezt terméket”,
  • „Keresett! x eladva az utolsó 24 órában”,
  • A közelmúltban x-en értékelték 5 csillaggal”.

Ezek az üzenetek tartalmuk és vizuális megjelenítésük révén összhatásukban valószínűsíthetően alkalmasak arra, hogy a fogyasztókat sürgessék, illetve pszichés nyomásgyakorlás alá helyezzék a termék megvásárlására vonatkozó döntésük meghozatalában – tették hozzá.

A GVH észlelte azt is, hogy a honlapon a „Temuról” szóló linken közzétett és vallott értékek között a „Társadalmilag felelősségteljes – Jót tenni a világgal” kijelentés szerepeltetésével valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytat a termékek lényeges jellemzőivel kapcsolatban, különösen a termékek környezeti hatásai szempontjából.

Továbbá a GVH azt is valószínűsíti,

a vállalkozás az általa népszerűsített, és forgalmazott termékek esetében azt a hamis benyomást kelti, hogy a termékek jogszerűen értékesíthetők, holott nem rendelkeznek „CE” megfelelőségi jelöléssel

– olvasható a közleményben.

Mindezek alapján a Gazdasági Versenyhivatal a Temu online piacteret működtető Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indít.

Felhívták a figyelmet, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. A vizsgálat lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A versenyfelügyeleti eljárásban kiszabható maximális bírság az érintett vállalkozás nemzetközi csoportszintű éves árbevételének a 13 százaléka lehet.

A GVH észlelte azt is, hogy a Temu a különböző közösségi médiumokban nagy követőtáborral rendelkező magyar influenszerekkel is népszerűsíti a termékeit.

Ezzel kapcsolatban a nemzeti versenyhatóság – összhangban a 2022 novemberében közzétett, influenszereknek szóló útmutatójával – fokozottan felhívja az érintett véleményvezérek figyelmét a reklámozással kapcsolatos szabályok betartására, illetve ennek elmaradása esetén a lehetséges jogkövetkezményekre.

A GVH elnöke felszólító levéllel élt a Temu termékeit is népszerűsítő egyik hazai influenszer felé, hogy hozza összhangba hirdetési tevékenységét a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénnyel

– tájékoztatott a GVH.

Hangsúlyozták, a GVH kiemelt figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és piaci helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára. A GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon.

Kitértek arra, hogy a magyar versenyhatóság 2023 februárjában fejezte be vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-sel szemben, tavaly november végén pedig lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során a magyar versenyhatóság globális hatású eredményeket ért el.

Tovább olvasom