2019. szeptember 18.

A klímaváltozás tudatosításáért kampányol a Marquard Media

Szeptember 16-22. között a magyar cég és a teljes cégcsoport a világ nagynevű médiumaival karöltve publikál a klímaváltozás tudatosításának érdekében.

Szeptember 16-22. között egy eddig példátlan nemzetközi összefogás tanúi lehetünk. Mostanra világszerte több mint 300 – együttesen 1 milliárdos olvasótáborral rendelkező – médium csatlakozott a Columbia Journalism Review és a The Nation által, a The Guardian napilappal közösen indított Covering Climate Now kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a klímaváltozással kapcsolatos kérdések nagyobb médianyilvánosságot kapjanak.

A Covering Climate Now egy nyolcnapos projekttel debütál, amelynek során a résztvevő hírügynökségek és médiumok anyagaiban a klímaváltozás témája hangsúlyosan jelenik meg. A projekt az ENSZ New Yorkban tartott klímaváltozási csúcstalálkozójának (Climate Action Summit) napjára időzítve ér véget. A résztvevő médiumok vállalták, hogy a szeptember 23-án, New Yorkban tartott ENSZ-klímacsúcsot megelőző héten a klímaváltozással kapcsolatos témákról hangsúlyosan tudósítanak. A New York-i klímacsúcson a résztvevő országok kormányai a párizsi klímamegállapodás központi céljának – miszerint a globális felmelegedést az iparosodás előtti mértékhez képest 2°C alatt tartják – elérését lehetővé tevő terveket vitatják meg.

A résztvevő médiumok aktivitásával kapcsolatban az egyetlen elvárás, hogy a résztvevők kötelesek jóhiszemű erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy a tőlük telhető legtöbb minőségi cikket jelentessék meg a klímaváltozás témájában – és ezáltal jelezzék olvasóik felé a klímaváltozás problémájának kiemelt fontosságát.

„A Marquard Media Magyarország összes márkája részt vesz a szerepvállalásban. A Marquard Media számára eddig is kiemelt téma volt a fenntarthatóság. Felületeinken eddig is számos tartalom jelent meg környezetvédelem és tudatos fogyasztás témákban. Pontosan ebben a hónapban szenteltük a JOY magazinunk teljes lapszámát ennek a tematikának, de újra és újra meg kell említenünk a Fur Free projektünket, amellyel szintén egy nemes, de itthon alig képviselt témát támogatunk.

Bízunk benne, hogy ebben a rendkívüli, klímaváltozást tudatosító kampányban a mi kiadónk is fontos szerepet tölt be azzal, hogy felerősíti az olvasókban az egyéni szerepvállalás fontosságát, és elérhetjük, hogy ez a téma itthon is méltó helyre kerüljön a társadalmi tudatosságban.

A CJR célja, hogy ez a kezdeményezés, amely láthatóan és rendkívüli módon megmozgatta a világsajtót, ne csak egy elkülönült, egyszeri kampány legyen, hanem mindennapos témakörbe helyezze a klímaváltozást. Mi is hisszük, hogy csakis a tudatosság ilyen mértékű kiterjesztésével jöhet létre valós fordulat az emberiség jövőjének pozitív alakításában. A fenntartható jövőért folytatott munka áthatja a mindennapjainkat, termékeink aktivitását és munkavállalóink személyes életvitelét is. Elhivatottságunkat fejezzük ki a cégcsoport Marquard Media Cares nevű társadalmi felelősségvállalási programjával, melynek részeként tartjuk számon a Covering Climate Now kampányban való egységes, mindhárom országra kiterjedő részvételünket is” – nyilatkozta Óhidi Zsuzsanna, a Marquard Media Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Új pr-definíciót fogadott el az IPRA

20 órája

Az IPRA tagjai között hónapok óta zajlik egy egyeztetés, hogy a jelenlegi, gyorsan változó világban hogyan érdemes újradefiniálni a Public Relations kifejezést.