Kövess minket!

Marketing

Az első pesti villamostól az elektromos repülésig

A Siemens magyarországi jelenlétének 130. évfordulóján tartott sajtóeseményen Dale A. Martin elnök-vezérigazgató nem csupán a múltról beszélt – melynek része az első pesti villamosvonal és az első vegyesvállalat a vasfüggöny mögött -, de a közeljövő terveiről is. A Siemens Healthineers egészségügyi üzletág jövőre önálló tőzsdei céggé válik; a Késmárk utcai turbinalapát-gyárat új üzemcsarnokkal bővítik; a Magnus Aircraft-tal közösen elektromos meghajtású kisrepülőgépet építenek; a szintén a Siemens csoporthoz tartozó evosoft mérnökei pedig a MindSphere nevű, nyílt forráskódú IoT operációs rendszert fejlesztik. Virágh Adrienn-nel, a Siemens Zrt. kommunikációs igazgatójával arról beszélgettünk, hogy a kommunikációs terület hogyan tudja támogatni a vállalat stratégiai törekvéseit.

A Siemens világszerte és Magyarországon is nagyon sok embert alkalmaz, az eseményen pedig több száz fős bővítési tervekről számoltak be, olyan területeken, melyek hiányszakmának számítanak. Milyen employer branding programokkal támogatja ezt a cég?

A Siemens csoporton belül hozzánk elsősorban a Siemens Zrt., vagyis a Gizella úti értékesítési központ és a két magyarországi gyáregység tartozik. Ami az employer brandinget illeti: egyrészt a vállalatnak globálisan is fontos ez a terület, hogy világszinten 170, Magyarországon pedig 130 éves cégként folyamatosan meg tudjunk újulni. Másrészt mi is látjuk a munkaerőpiaci helyzetet, azt, hogy egyre komolyabb erőfeszítést igényel a meglévő munkatársak megtartása és újak bevonzása.

Nálunk a helyzet alapvetően jó, így a célunk az, hogy ez a későbbiekben se változzon, ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy kapkodni kelljen a munkaerő után.

Az employer branding projektet – részben az anyavállalati stratégia mentén – a kommunikáció és a HR közösen építette fel, és három pilléren nyugszik: az egyik az Attraction, a vonzás, a másik a Retention, vagyis megtartás, a harmadik pedig az Engagement, az elkötelezettség-építés. Erre a három pillérre húzunk fel különböző eszközöket, minden területen az adott telephelyi specialitásokra szabva. Az Attraction területén például a nemrég lezajlott állásbörze nagyon jó eszköz volt, megújult látványvilággal jelentünk meg, nagy számban hoztunk el önéletrajzokat, és már fel is vettünk közülük kollégákat. A másik két területen – a Retention és az Engagement terén is különböző eszközöket vetünk be a célok elérése érdekében. Bevezettük például a First Working Day nevű kezdeményezést, aminek a célja, hogy a kollégák már az első, nálunk töltött munkanapjukon közösségi élménnyel találkozzanak: amellett, hogy izgalmas és érdekes formában bemutatjuk a céget, az új munkatársak megismerkedhetnek egymással, a környezettel, és máris könnyebb lesz a beilleszkedésük.

Online csak állásportálokkal dolgoztok, vagy targetált PPC-hirdetésekkel, bannerekkel is?

Ami a HR kommunikációs csatornákat illeti, az online hirdetések továbbra is nagyon erősek, a legtöbb életrajz továbbra is álláskereső portálokról jön. Fejvadászokon keresztül is rendszeresen dolgozunk direkt megkeresésekkel, illetve előfordul, hogy LinkedIn-en keresztül is hirdetünk.

A Siemens, mint munkáltató imázsát pedig az Employer Branding projekt keretrendszerébe illő akciókkal támogatjuk, illetve közvetlenül ott próbáljuk megtalálni a kollégákat, ahol jelen vannak.

Az imázsról szólva: egy nagyvállalatról beszélünk, amely egyrészt kultúrájában nyilván eltér a ma divatos startupoktól, másrészt – más nagy cégekhez hasonlóan – olykor a botrányok sem kerülték el. Ezeket hogyan tudja kezelni a kommunikáció, mennyire nyomták rá a bélyegüket a vállalat megítélésére?

Egy 170 éves vállalatról beszélünk, és ahogy a legtöbb vállalat életében, a mi múltunkban is voltak olyan korszakok, amelyekre nem mindig büszkén gondol vissza az ember. De egy vállalatot az is minősíti, hogyan tudja ezeket kezelni.

A kommunikáció szerepe egy válság időszakában különösen fontos, kulcsa pedig az őszinteség, a felelősség felvállalása.

Mindenki tudja, aki a Siemenshez jön, hogy ez egy tisztességes, becsületes német vállalat.

A korai budapesti Siemens villamosok irányítópultja

A HR törekvések nem nagyon jelennek meg a médiában. Reklámozásra, PR-re mennyire használja a Siemens a médiumokat?

Klasszikus B2B-cég vagyunk, az ügyfeleink különböző méretű vállalatok, állami szervezetek, intézmények. Azt tartjuk szem előtt, mi a leghatékonyabb az ügyfelek elérésére. Ezért például tévében, rádióban az esetek nagy többségében szinte egyáltalán nem vagyunk már jelen, mert az ügyfeleinket más kommunikációs csatornákon keresztült sokkal hatékonyabban, célzottabban tudjuk elérni.

 

Az idei év kommunikációs szempontból kivétel volt, mert a 130 éves évforduló kapcsán készítettünk egy kis imázskampányt: print és online hirdetésekkel dolgoztunk, és három ügyfelünkön keresztül mutattuk be, hogy a Siemens hogyan járul hozzá az ő tevékenységükhöz. Imázs szempontból hasznosnak ítéljük ezt a kampányt.

 

Természetesen a vállalati kommunikációval is kiemelten foglalkozunk. Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot a sajtóval, ami véleményem szerint még a mai online, a közösségi média által egyre inkább befolyásolt világban is kifejezetten fontos. Emellett a saját kommunikációs csatornáink is digitalizálódnak. Mi kezeljük a Facebook-oldalt, ami HR-szempontból is releváns, mert ma már az esetek nagy többségében a jelentkezők nem kizárólag a cég honlapjáról, hanem annak Facebook-oldaláról is tájékozódnak. Az évforduló alkalmából pedig indítottunk Twitter– és Instagram-oldalt is.

Egy konkrét fejlesztés, amely a rendezvényen elhangzott, a MindSphere, ami egy nyitott, felhő alapú IoT alkalmazás, amellyel más márkákkal is együttműködnek. Erről mit lehet tudni?

Leegyszerűsítve a MindSphere egy nyílt, felhő alapú operációs rendszer ipari alkalmazások számára. Egy olyan szoftverplatform, amellyel a gépek és a fizikai valóság összeköthető a digitális világgal. Segítségével akár irányítható, felügyelhető, testreszabható a gyártás, a gépek „beszélhetnek” egymással (Internet of Things, azaz a dolgok internete), akár kontinensek között is. A gyártás minden folyamatában adatokat gyűjtünk, és ezek elemzéséből lehet következtetéseket levonni. Már partnerünk például az Adidas és a Maserati is.

A rendezvényen is bemutatott e-repülés mennyiben valós üzleti igényt válaszol meg, illetve mennyiben kommunikációs eszköz?

Kommunikációs vezetőként teljes mértékben egyetértek azzal, hogy ez egy jól kommunikálható dolog, de mi üzlettel foglalkozunk, és az a célunk, hogy a fejlesztéseink a gyakorlati életben is hasznosíthatóak legyenek. A Siemens és az Airbus között 2014 óta van együttműködés azzal a céllal, hogy akár utasszállító gépek hibrid módban tudjanak működni. Ez a gép is ebbe a fejlesztésbe illeszkedik. A magyar csapat jelenleg azon dolgozik, hogy a Magnus eFusion nevű kis, kétüléses, teljesen elektromos hajtásrendszerrel rendelkező gép hogyan tud minél hosszabb üzemidővel repülni. Az itteni kollégák kutatás-fejlesztési eredményeit pedig felhasználják az anyavállalati együttműködésben is.

Marketing

Íme az idei Marketing Summit témái

Szakmai és üzleti témák széles tárháza és több ezer szakember várja az érdeklődőket szeptember 19-én a budapesti Művészetek Palotájában.

Közzétéve:

A márkamenedzsment, a marketingtaktika, a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának fő kérdései kerülnek napirendre az idei Marketing Summiton, amelyet szeptember 19-én tartanak meg Budapesten, a Művészetek Palotájában. A programot ezúttal nagyrészt az európai nemzeti marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation által összeállított European Marketing Agenda pilléreire építették fel – tájékoztatott az esemény szervezője, a Magyar Marketing Szövetség, hozzátéve, hogy az európai szintű felmérésen túl egy több mint harminc meghatározó hazai marketinges és kommunikációs szakemberből álló programalkotó grémium véleménye is hozzájárult ehhez.

A Marketing Summit idén összesen négy teremben dolgozza fel az aktuális szakmai, üzleti és technológiai kihívásokat és fogalmaz meg azokra válaszokat. 

  1. Marketing Agenda teremben a szakma trendszerű kihívásaival, a digitalizáció és az AI marketingre gyakorolt hatásaival, az adatok szakmánk mindennapjaiban betöltött szerepével, az üzlet fenntarthatósági kihívásokra adott érdemi válaszaival, a média új adottságaival és lehetőségeivel, valamint a marketing és a marketingesek jövőjével foglalkozunk. A színpad előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek fókuszában a 2025-ös esztendő marketing, üzleti, illetve szakmai kihívásai állnak.  
  2. Az esemény külön termet szentel az üzlet és a fenntartható üzletfejlesztés legjobb gyakorlatainak is. A Business Agenda teremben a körforgásos gazdasággal és a kiberbiztonsággal mint új üzleti lehetőségekkel foglalkozunk, és terítékre kerülnek a marketing és kommunikáció üzlettámogató funkciói, sikeres hazai márkák, vállalkozások inspiráló üzletfejlesztési megközelítései, sőt az üzlet innovatív finanszírozási kérdései is.  
  3. Professional Agenda terem workshop-jellegű, gyakorlatias előadások segítségével a marketingtevékenység mindennapos támogatását szolgálja majd. E teremben szó lesz az agilis projektmenedzsmentről, az ügyfélút és ügyfélélmény tervezésének konkrét lépéseiről, terítékre kerül az integrált kampánytervezés és az abban használható digitális és AI megoldások, valamint foglalkozunk egyedi közterületi megjelenést biztosító kampánytervezéssel, és mesterséges intelligenciával támogatott tartalommarketing, illetve SEO megoldásokkal is. 
  4. A Summit negyedik termében, amely a Brands Agenda nevet viseli, ismert hazai márkákat képviselő brand-, trade-, és tartalommenedzserek gyakorlatfókuszú esettanulmányokat, sikeres márka-együttműködéseket, valamint hatékony promóciós és PR gyakorlatokat mutatnak be. 

Az idei Marketing Summiton számos külföldi előadó és több mint száz hazai szakember áll majd színpadra. A folyamatosan bővülő előadói lista a marketingsummit.hu oldalon kísérhető figyelemmel.

Régi és új elismerések

Ugyanakkor nem csak a szakmai programok, hanem az esemény estéje is különleges meglepetéseket tartogat majd. Immár hagyományosan a Summit Díjátadó Est keretében ismerik el és mutatják be a legsikeresebb marketingvezetőket, a legkiválóbb PR szakembereket, a legtehetségesebb brandmenedzsereket, a Tonk Emil életműdíjjal pedig egy kiteljesedett, eredményes szakmai életutat koronáznak meg a szervezők. Az MMSZ által idén megalapított Hungarian Marketer of the Year díj elismeréseit is a Díjátadó Est keretén belül adják majd át, azzal, hogy a díj első helyezettje lesz Magyarország jelöltje a következő évi European Marketer of the Year kiírásban, amelyet az EMC hirdet meg. 

A Marketing Summit Hungary főszervezője a Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap.

A Marketing Summit programjáról bővebben IDE KATTINTVA olvashat.

Tovább olvasom

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom