Kövess minket!

Marketing

Black Friday: Kereslet van, kínálat nincs?

A Black Friday-jel idén is kezdetét veszi az év – vásárlások szempontjából – egyik legizgalmasabb időszaka, a karácsonyi készülődés. Az üzletek és webáruházak akcióit több hónapos tervezési és előkészítési időszak előzi meg. Vajon a másik oldal, a vásárlók mennyire készülnek idén a fekete péntekre? Az eNET friss Black Friday-es vásárlási terveket vizsgáló kutatásából kiderül, hogy bár kevésbé lelkesek a magyar netezők, mint tavaly, mégis akár 110 milliárd forintot is elköltenének, ha megfelelő áron megtalálnák az őket érdeklő termékeket.

Idén a korábbiakhoz képest kisebb felhajtással köszönt be a Black Friday. Míg az elmúlt években hangos volt a média az akciókat beharangozó reklámoktól, hirdetésektől, idén kevésbé találkozhattunk az üzletek, webáruházak felhívásaival. Összességében a felnőtt netezők körében is visszafogottabb lelkesedés érzékelhető: habár többségben vannak azok, akik terveznek vásárolni Black Friday-kor (47%), tízből hárman bizonytalanok, és a Black Friday előtt még nem tudták eldönteni, hogy szeretnének-e valamit vásárolni ezen akciók alkalmával – áll közleményben.

Vajon a bizonytalanok magas aránya azt jelenti, hogy elmúlt a hype a Black Friday körül? Tavaly az eNET kutatása alapján a Black Friday-kor akár az üzletekben, akár a webáruházakban vásárlók fele például visszafogott, egytizedük elhanyagolható mértékű kedvezményeket talált. Sőt volt egy olyan kisebb – 7 százaléknyi – csoport is, akik azt tapasztalták, hogy nem a termék legutolsó, hanem egy korábbi listaárából vonták le a kedvezményt. Mindez rossz hatással lehetett a vásárlók Black Friday iránti érdeklődésére.

Elvész a Black Friday a sok akció között?

De a visszafogottabb lelkesedésben a rossz emlékeken túl közrejátszhat az is, hogy az ebben az időszakban online rendelt csomagok késői kiszállítását elkerülve, a netezők még korábbra hozták az év végi vásárlásaikat (a tavaly év végi késedelmes csomagkiszállításban érintettek 27 százaléka nyilatkozott úgy, hogy korábbra fogja hozni a vásárlásait), és lecsaptak korábbi, jelentős kedvezményeket ígérő akciókra. Októberben-novemberben ugyanis egymást érik a különböző akciós napok-hétvégék: például őrült napok, ÁFA-mentes napok, Glamour napok, Joy napok, stb.

Utóbbi kettőben egyre több üzlet és webáruház vesz részt, és aki nem csatlakozik, az hirdet saját kupon napokat. A vásárlóknak így már nem kell megvárniuk a Black Friday-t sem, ha kedvezményesen szeretnének vásárolni, és még attól sem kell tartaniuk, hogy esetleg nem érkezik meg időben a november végén rendelt ajándék a fa alá.

Többet terveznek költeni, mint ami végül megvalósul

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a Black Friday csillaga leáldozóban lenne idehaza. Annak ellenére, hogy összességében kisebb az a csoport, akinek határozott vásárlási szándéka van Black Friday-kor, ők azonban a tavalyi tervekhez képest jóval többet szánnak a Black Friday-es vásárlásaikra.

Míg 2017-ben átlagosan körülbelül 36 000 forintot terveztek elkölteni ezen akciók alkalmával, addig a 2018-ra jelzett kosárérték ennél átlagosan 6 000 forinttal magasabb és eléri a 42 000 forintot. Ez az átlagos költés a potenciális vásárlók számára kivetítve nagyságrendileg 110-112 milliárd forintos forgalmat eredményezhet, így ez a kisebb csoport is közel annyit tervez elkölteni, mint azok, akik egy évvel korábban tervezgették a vásárlásaikat (tavaly ugyanez 120 milliárd forint volt).

Habár az eNET mérése alapján a tavalyi évben ennek az előzetes tervnek csupán fele valósulhatott meg, viszonylag nagy érdeklődés veszi körül ezeket az akciókat, és innentől java részt már csak az üzleteken, webáruházakon múlik, hogy a vásárlási igényeknek mekkora részét tudják kielégíteni. Mint jól látható, kereslet ugyanis volna az akciókra, más kérdés, hogy a boltok hajlandóak-e azokat a termékeket és olyan áron adni, amire a vevőknek a foga fáj.

Várhatóan a nagy online/offline áruházak lesznek a Black Friday nyertesei

A TOP5 bolt, webáruház, ahol vásárolni terveznek/terveztek a netezők Black Friday-kor az eNET felnőtt internetezőkre reprezentatív kutatása alapján az eMAG, a MediaMarkt, az Extreme Digital, az Euronics, valamint a Tesco (az említések gyakoriságának sorrendjében). A tavalyi évhez képest a toplistás áruházak közül az eMAG, az Euronics és a Tesco tudta növelni népszerűségét a Black Friday-es akciókra lecsapni tervező netezők körében, míg a Mall.hu a tavalyi negyedik helye után idén már nem került be a TOP5-be.

Figyelemre méltó továbbá, hogy a „kemény magnak” számító vásárlók körében az online megrendelt termékek kiszállításával járó kihívások és olykor kalandok ellenére a Black Friday továbbra is inkább online működik. A vásárlást tervezők közel fele online és offline is tervez vásárolni a Black Friday napokon, tízből négyen viszont csak online módon (tavaly a vásárlást tervezők harmada tervezett csak online módon vásárolni).

A vásárlást tervezők fele igazi akcióvadász, előre átgondolva, tudatosan készül a Black Friday-re, és akár már az akció kezdetén készenlétben áll, hogy meg tudja vásárolni az áhított termékeket.

Éles a verseny a webáruházak, boltok között, hogy ki mekkorát tud harapni a tortából, nem véletlen, hogy a Black Friday mára nem csak egy egynapos akciókkal teli vásárlási esemény lett, hanem akár egy több héten át tartó akció-sorozatot jelent Magyarországon.

Marketing

Íme az idei Marketing Summit témái

Szakmai és üzleti témák széles tárháza és több ezer szakember várja az érdeklődőket szeptember 19-én a budapesti Művészetek Palotájában.

Közzétéve:

A márkamenedzsment, a marketingtaktika, a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának fő kérdései kerülnek napirendre az idei Marketing Summiton, amelyet szeptember 19-én tartanak meg Budapesten, a Művészetek Palotájában. A programot ezúttal nagyrészt az európai nemzeti marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation által összeállított European Marketing Agenda pilléreire építették fel – tájékoztatott az esemény szervezője, a Magyar Marketing Szövetség, hozzátéve, hogy az európai szintű felmérésen túl egy több mint harminc meghatározó hazai marketinges és kommunikációs szakemberből álló programalkotó grémium véleménye is hozzájárult ehhez.

A Marketing Summit idén összesen négy teremben dolgozza fel az aktuális szakmai, üzleti és technológiai kihívásokat és fogalmaz meg azokra válaszokat. 

  1. Marketing Agenda teremben a szakma trendszerű kihívásaival, a digitalizáció és az AI marketingre gyakorolt hatásaival, az adatok szakmánk mindennapjaiban betöltött szerepével, az üzlet fenntarthatósági kihívásokra adott érdemi válaszaival, a média új adottságaival és lehetőségeivel, valamint a marketing és a marketingesek jövőjével foglalkozunk. A színpad előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek fókuszában a 2025-ös esztendő marketing, üzleti, illetve szakmai kihívásai állnak.  
  2. Az esemény külön termet szentel az üzlet és a fenntartható üzletfejlesztés legjobb gyakorlatainak is. A Business Agenda teremben a körforgásos gazdasággal és a kiberbiztonsággal mint új üzleti lehetőségekkel foglalkozunk, és terítékre kerülnek a marketing és kommunikáció üzlettámogató funkciói, sikeres hazai márkák, vállalkozások inspiráló üzletfejlesztési megközelítései, sőt az üzlet innovatív finanszírozási kérdései is.  
  3. Professional Agenda terem workshop-jellegű, gyakorlatias előadások segítségével a marketingtevékenység mindennapos támogatását szolgálja majd. E teremben szó lesz az agilis projektmenedzsmentről, az ügyfélút és ügyfélélmény tervezésének konkrét lépéseiről, terítékre kerül az integrált kampánytervezés és az abban használható digitális és AI megoldások, valamint foglalkozunk egyedi közterületi megjelenést biztosító kampánytervezéssel, és mesterséges intelligenciával támogatott tartalommarketing, illetve SEO megoldásokkal is. 
  4. A Summit negyedik termében, amely a Brands Agenda nevet viseli, ismert hazai márkákat képviselő brand-, trade-, és tartalommenedzserek gyakorlatfókuszú esettanulmányokat, sikeres márka-együttműködéseket, valamint hatékony promóciós és PR gyakorlatokat mutatnak be. 

Az idei Marketing Summiton számos külföldi előadó és több mint száz hazai szakember áll majd színpadra. A folyamatosan bővülő előadói lista a marketingsummit.hu oldalon kísérhető figyelemmel.

Régi és új elismerések

Ugyanakkor nem csak a szakmai programok, hanem az esemény estéje is különleges meglepetéseket tartogat majd. Immár hagyományosan a Summit Díjátadó Est keretében ismerik el és mutatják be a legsikeresebb marketingvezetőket, a legkiválóbb PR szakembereket, a legtehetségesebb brandmenedzsereket, a Tonk Emil életműdíjjal pedig egy kiteljesedett, eredményes szakmai életutat koronáznak meg a szervezők. Az MMSZ által idén megalapított Hungarian Marketer of the Year díj elismeréseit is a Díjátadó Est keretén belül adják majd át, azzal, hogy a díj első helyezettje lesz Magyarország jelöltje a következő évi European Marketer of the Year kiírásban, amelyet az EMC hirdet meg. 

A Marketing Summit Hungary főszervezője a Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap.

A Marketing Summit programjáról bővebben IDE KATTINTVA olvashat.

Tovább olvasom

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom