Lezajlott a Content Plage marketing konferencia első napja a Balaton partján. A résztvevők számos szakember érdekes előadásait hallgathatták meg a programban.

A Balaton partján izzik a Plage-hangulat. Pálmafák, medence, a fogadócsomagok pedig a strandtáskában várja a 162 résztvevőt. A nyári hangulat autentikus élményt nyújt azok számára, akik épp jobb marketingessé nyaralják magukat. A hír tehát igaz, a mai napon Siofókon elrajtolt a nyugati álomkonferenciád – magyarul.

Idén Gundel Takács Gábor nyitja meg és konferálja végig a konferenciát – a népszerű újságíró és sportriporter már nem első alkalommal dolgozik együtt a Kreatív Kontrollal.

Sipos Zoltán (a Kreatív Kontroll stratégiai igazgatója) köszöntője után Berze Márton előadása nyitja a konferenciát, aki retention-esettanulmányokat oszt meg a hallgatósággal.

Marci, aki operatív vezetője és rendszeres szerzője a Kreatív Kontrollnak, felhívja a figyelmet arra, hogy nincs olyan, hogy túl sok információ. Hogy miért fontos ez? Mert ügyfélszolgálati és adminisztrációs költséget spórolhatunk meg. Nemcsak a jövő marketingje szól a perszonalizációról, hanem már a jelenben is elkerülhetetlen a szegmentálás, ha jó ügyfélélményt szeretnénk.

Marcit Budai Dániel, a Budai Media alapítója követte. Dani webáruházaknak segít e-mail-marketinggel és chatbotokkal növekedést elérni. Előadásában 2019 legjobban konvertáló és legjobb hírleveleit mutatja be, amelyeket azonnal hazavihetsz és alkalmazhatsz a saját cégedben.

A mai napon még Kerekes Krisztián (Peak Shop) tartott esettanulmányokkal dúsított előadást arról, hogyan tűnj ki egy új márkával egy látszólag telített piacon. Majd jött Tabajdi Enikő, aki felszántotta a színpadot előadásával, melyben az onlife marketingről beszélt, vagyis az átjárásról az offline és online marketingmegoldások között.

Ezen beszámoló írása közben éppen dr. Újszászi Bogár László előadásán ülnek tátott szájjal a résztvevők. A Corvinus egyetem oktatója, meggyőzéstechnikai és befolyásolástechnikai szakember – akinek egyébként Győzz meg és uralkodj! címmel épp a Content Plage-on jelent meg első könyve –, az őszinteség tudományáról beszél.

A napot pedig Vavrek Balázs, a Kreatív Kontroll marketing-fenegyerekének előadása zárja. Ő 2019 legjobb kampányoldalait szedi majd ízekre, és mutatja meg azok eredményeit.

Az utolsó előadást izgalmas meglepetések és programok zárják majd, de a Content Plage egén holnap is felkel a marketingnap, és beragyogja a 162 résztvevő konverziós arányait. A Plage második napján két tudosítással is jelentkezünk majd.