2017. szeptember 12.

Családi extrákkal erősít a Microsoft

A kisgyermeket vállaló édesanyák 24, az édesapák 6 hét szabadságot vehetnek igénybe. A dolgozók ezen felül 4 hét ápolási szabadságra is jogosultak, amelyet súlyos betegséggel küzdő hozzátartozóik gondozására fordíthatnak.

Magyarországon kiemelkedően jónak számító szintre fejleszti családi juttatásainak rendszerét a Microsoft. A cég az egyenjogúság és a sokszínűség elkötelezett támogatója, így a most bevezetett juttatásokat nemtől és kortól függetlenül minden munkavállaló számára elérhetővé válnak.

Egy gyermek születése, felnevelése, valamint a munkaképtelenséggel járó betegségek komoly problémát okozhatnak. A kisgyerekkel otthon lévők kiesnek a munkaerőpiacról: fizetésük hosszú ideig hiányzik a családi kasszából, mivel az állam által biztosított gyermekvédelmi ellátások csak részben pótolják a korábban kapott fizetést. Szintén érzékeny veszteséget okozhat egy váratlan, súlyosabb betegség, amely a munkavállalót épp úgy érintheti, mint közeli hozzátartozóját.

„A Microsoft bevallottan és célzottan törekszik olyan munkahelyi környezet megteremtésére és megőrzésére, ahol a munkavállalók motiváltak, szabadon tevékenykedhetnek és biztonságban érzik magukat. Éppen ezért a cég világszerte több helyen, így Magyarországon is jelentősen átalakítja családi juttatásainak rendszerét. A magyar piacon egyedülálló juttatási csomag a Microsoft munkavállalóinak teljes életciklusát lefedi: onnantól, hogy diákkorukban gyakornokként dolgoznak nálunk, majd fiatal családosként kapnak támogatást gyermekeik születésekor, egészen odáig, hogy később hozzátartozóik ápolása miatt sem kell meghatározott ideig lemondaniuk a fizetésükről” – mondta Szentpétery Boglárka, a Microsoft HR-igazgatója.

A csomag három fő elemből tevődik össze. A gyermeküket világra hozó vagy örökbefogadó édesanyáknak 24 hét szülési szabadságot biztosít. Ebből húsz hétig bérük száz százalékát kapják, négy héten át pedig csecsemőgondozási támogatásban részesülnek. Az édesapák számára hat hét szabadság jár, akik – az édesanyákhoz hasonlóan – ezen idő alatt teljes fizetésüket megkapják. Mindezeken felül minden Microsoft dolgozónak minden naptári évben jár négy hét fizetett ápolási szabadság is, amelyet súlyosan beteg hozzátartozóik gondozására használhatnak fel. Ezen idő alatt fizetésük száz százalékára jogosultak.