2020. február 14.

Elkészült az első nagy játszóházi médiakutatás

A kutatásból kiderül, hogy a játszóház a fiatal családok egyik legkedveltebb helye, amely 20%-kal lekörözi az állatkertet, és 74%-kal a színházakat is, és majdnem felveszi a versenyt a tévénézéssel töltött idővel.

A POME megbízásából készített reprezentatív kutatás során gyerekszínházzal, vidámparkkal, mozival vagy egyéb, gyerekbarát minősítéssel rendelkező helyekkel hasonlították össze a játszóházakat. Kiderült: a megkérdezettek 63%-a jár rendszeresen játszóházba gyermekeivel, legalább negyedévente egyszer. Ez az arány a többi szabadidős tevékenységhez képest viszonylag nagy, a játszóház mellett az állatkert van dobogós helyen a kedvenc időtöltések listáján (79%). A szülők a változatosságot is kedvelik, hiszen a megkérdezettek háromnegyede több játszóházban is járt már csemetéjével (73%). Szülők és gyermekeik átlagosan 2 órát töltenek el a játszóházban, ez az idő majdhogynem felveszi a versenyt a tévézéssel töltött idővel. Ezt erősíti meg a Nielsen 2019-es évről készített TV piaci beszámolója, miszerint a 18-49-es korosztály - ahová a játszóházi kutatásban megkérdezett szülők is tartoznak - 3-3,5 órát tölt tévénézéssel. Ez azt jelenti, hogy a fiatal szülők hangsúlyt fektetnek a gyermekükkel közös minőségi időtöltésre.

A kutatásból pontos képet kapunk a gyermekükkel játszóházba járó szülőkről, akikről bátran kijelenthetjük, hogy a szülők új generációját képviselik. Ők azok, akik folytatják régi életüket: aktívak (50% kerékpározik, 28% síel a családdal), kulturálisan nyitottak (55% színházba jár), és zenei fesztiválokon is megfordulnak (32%). Az aktív kikapcsolódás híveként a játszóház tehát ideális választás számukra.

A játszóházban megforduló fiatal szülők a 31-41-es korosztály képviselői, többségük edukált (45%-a felsőfokú végzettségű) és tehetős, leginkább a fővárosban (25%), megyeszékhelyen (27%) és nagyobb városokban (27%) élnek. Szívesen használják a modern eszközöket mindennapi életük megkönnyítésére: sokat vásárolnak interneten (80%) és szívesen fizetnek mobillal (24%). Szívesen fogadnak szolgáltatás- vagy termékismertetőket (58%), ami jó hír a cégeknek, hiszen a játszóházakon keresztül egy igen jó vásárlóerővel bíró célcsoportot érhetnek el könnyedén - írják.

A kutatás szerint leginkább a 2 és 7 éves kor közötti gyermekeket találjuk a játszóházakban, ami azt jelenti, hogy a fiatal szülőket érhetjük el itt. A gyerekek korán megismerkednek a játszóház műfajjal, hiszen a válaszadók egyharmada már 1 éves kortól játszóházba viszi a gyereket (29%), így 2 éves korára a gyereknek természetessé válik a közösség és a közös játék. Kovács Andrea, a Budai Tanácsadó pszichológusa szerint ez egy jó gyakorlat, mert a gyermek egészséges fejlődése a mozgásfejlődésétől elválaszthatatlan.

„A játszóházak jó lehetőséget kínálnak, hogy gyerekeink a fejlődésükhöz szükséges és a koruknak megfelelő optimális ingereket megkapják. A játszóházak – softplay, indoor playground – biztonságos keretek között kicsiknek és nagyoknak olyan mozgásformák kipróbálását és gyakorlását teszik lehetővé, amelyekre a mai gyerekeknek a természetes környezetben már csak nagyon korlátozottan van lehetősége. A változatos mozgásformák gyakorlása mellett próbára tehetik társas alkalmazkodásukat és kooperációs képességüket is" – összegzett a szakember.

Címkék: gazdaság kutatás pome

Keresik Michelisz Norbert utódját

14 órája

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. beállt a Hungaroring E-sport Bajnokság mögé, amely Michelisz Norbert túraautó világkupagyőztes szakmai vezetésével valósul meg.