Kövess minket!

Marketing

Ez lehet a konferenciaszektor jövője?

A magyar tréningipar meghatározó szereplői fogtak össze, hogy megmentsék az iparágat.

A több milliárd forintos magyar konferenciaszektor akár hónapokra, de évekre is kispadra kerülhet a vírushelyzet miatt. Még ha a jelenlegi korlátozások valamelyest enyhülnek is, a többszáz és ezer fős rendezvények nagy valószínűséggel az utolsók lesznek a sorban, amit engedélyeznek – már ha egyáltalán lesz kedvük elmenni az érdeklődőknek.

Az elmúlt 10 évben hatalmas ívet húzott e szakma, egyre színesebb és színvonalasabb eseményekkel – már csak ezért sem mindegy, hogy vajon lehet-e alternatívája a személyes összejöveteleknek.

A konferenciázás megreformálása ugyanakkor a következő 10 évben a mostani helyzettől függetlenül is indokolt. Egyre inkább azok a fiatalok kerülnek majd döntéshozó helyzetbe, akik születésüktől fogva akkor fogyasztanak tartalmat, amikor nekik kényelmes, és remekül elboldogulnak személyes találkozók nélkül is.

Ezért is vállalkozott a hazai tréningszakma két jelentős szereplője, a The Underground és a Sawyer Miller Group (partnereik, a Dr Prezi, a Personal Brand Institute és a Barna Design közreműködésével) arra az izgalmas kísérletre, hogy valós alternatívát keressenek az offline konferenciák számára.

Egy hazánkban eddig sosem használt szoftver segítségével 7 napon át tartó, stúdióminőségű konferenciát szerveznek az online térben, amelynek videói később is visszanézhetőek, a résztvevők pedig élőben tudnak beszélgetni az előadókkal.

Az Onlife a következő évek üzleti sikereit megalapozó tudásról szól

A témák a menedzsment és a marketing égető kérdéseit járják körbe. Min múlik, hogy nyereséges lesz-e cégem? Hogyan maradhat egyben válságos időkben is a csapat? Miként változik meg a vezetői szerep? Az Onlife azt a tudást és alapvetéseket ígéri, melyek segítségével e kérdések megnyugtatóan megválaszolhatók, és a stratégia könnyedén felvázolható – akár egy szalvétán is.

A két fő program mellett tematikus termek is lesznek (Back2Human, Prezentáció, Design), a krízisszobákban pedig olyan veterán vezetőket lehet faggatni, mint Mészáros György (3rdGEN Zrt. alapító, az Igazgatóság Elnöke, MVÜK alapító).

Nem B-terv, valós alternatíva lehet

„Az volt a célunk, hogy a rendezvény ne csupán egy B-terv legyen az eddig megszokotthoz képest, hanem a jövőben akár valós alternatívája lehessen az offline konferenciázásnak” – mondja Vavrek Balázs, a szervező The Underground társalapítója. „Sokan azt gondolják, hogy ez nem lehetséges, de gondoljunk vissza a Netflix és társai megjelenésére. Akkoriban azt lehetett hallani, hogy soha nem fog olyan élményt adni, mint a mozi, majd pedig már a COVID-19 előtti időkben is egyre növekedtek bevételeik a mozikkal szemben.”

Vavrek szerint a Netflix és a hozzá hasonló tartalomszolgáltatók sikerét részben a moziminőségű tartalom, a csúcstechnológia és az A-listás sztárok adják – másik részben pedig az on-demand tartalomfogyasztás. Ugyanezt ígérik az Onlife-on is. A konferencián olyan nagyágyúk adnak elő, akiket offline rendezvényeken is ritkán látni, mint például Dr. Bőgel György (Professor of Management, CEU Department of Economics and Business), Piry László (ügyvezető, Novochem Zrt.), Majó-Petri Zoltán (a SZTE-GTK egyetemi docense, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója), a formátum pedig igazodik a mai tartalomfogyasztási szokásokhoz: a konferencia megy a résztvevőhöz (a videók visszanézhetők).

A várakozásokat jellemzi, hogy már a jegyek értékesítése előtt 3195-en jelezték, hogy szeretnének részt venni (majd 2 nap alatt 435 jegy kelt el).

Nemzetközi színvonalú előadói lista

„Gyakran hallom a magyar kollégáktól, hogy fel szeretnének nőni a nyugathoz. Négy éve minden jelentős londoni marketingkonferencián ott vagyok, az Onlife előadói listája azonban nemcsak felveheti a versenyt azokkal, hanem meg is haladja azt. Arról nem beszélve, hogy itt Londonban sajnos nem történt semmilyen kísérlet a konferenciák valós alternatívájára” – mondja Kádár Tímea, a londoni Francis Cooper ügynökség vezetője, aki maga is előad az Onlife-on.

A szervezőknek több évtizedes tapasztalata van prémium és magasra árazott tréningek, rendezvények szervezésében, amikre az évek során több ezren váltottak jegyet. Az Onlife árát mégis tudatosan alacsonyan tartották.

„Pontosan tudjuk, hogy egy ilyen rendezvény offline a magasabb árkategóriába tartozna, de egyrészt ez egy kísérlet, még mi sem használtuk ezt a formátumot. Másrészt ebben a mostani helyzetben azt szeretnénk, hogy az is hozzáférjen a tudáshoz, aki üzletileg nehéz helyzetbe került. Ha viszont működik, akkor el tudom azt képzelni, hogy a jövőben ez a konferenciázás egyik alternatívája lesz az eddig megszokott formátumok mellett.Ha beválik, akkor természetesen bármelyik konferenciaszervezőnek elérhetővé tesszük a szoftvert” – mondja Ungvári Péter, a The Underground társalapítója.

Az Onlife-on 60-nál is több előadó tart 7+10 napon át 60-70 stúdióminőségű előadást a marketing- és a menedzsment bizonyítottan működő alapvetéseiről.

Nem kell egész nap a gép előtt ülni, valamennyi 50-70 perces videó visszanézhető. A résztvevők előre kiválaszthatják azokat az előadásokat, amelyeket élőben akarnak követni. Közben ugyanúgy bekapcsolódhatnak az üzleti körforgásba, akár egy offline konferencián: hozzászólhatnak, kérdezhetnek, kapcsolatokat építhetnek, együttműködéseket köthetnek.

Az Onlife Üzleti Konferencia időpontja:

menedzsment és marketing: 2020. május 25-31.

tematikus különtermek előadásai: 2020. június 1-10.

A társszervezők (The Underground, Sawyer Miller Group) nevéhez csúcskonferenciák (Content Plage, Keresztény Vállalkozói Konferencia), telt házas vezetői tréningek, marketingképzések, workshopok, meetupok, valamint belső vállalati továbbképzések fűződnek.

További információ: Vavrek Balázs, balazs@theunderground.hu; https://onlifekonferencia.hu/

Az Onlife előadólistája (2020. 4. 28-án):

  • Dr. Bőgel György – Professor of Management, CEU Department of Economics and Business
  • Piry László – ügyvezető, Novochem Zrt.
  • Majó-Petri Zoltán – az SZTE-GTK egyetemi docense, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója
  • Szűts Ildikó – vezérigazgató, Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
  • Mészáros György3rdGEN Zrt. alapító, az Igazgatóság Elnöke, MVÜK alapító
  • Bruck Gábor – alapító, Sawyer Miller Group
  • Avidor András – National director, BNI Hungary and Slovakia
  • Csatlós Csilla – coach, vállalkozó
  • Bencze Róbert – People & Organisation tanácsadási igazgató, PwC
  • Ungvári Péter – az Underground alapítója, a Sawyer Miller Group egyik vezetője
  • Berze Márton – ügyvezető, Underground
  • Tabajdi Enikő – szövegíró, alapító, Underground
  • Kádár Tímea – szövegíró, a Francis Cooper ügynökség alapítója
  • Vavrek Balázs – alapító, Underground
  • Barna Gergely – alapító, Barna Design
  • Wolf Gábor – alapító, Marketing Commando
  • Pusztai Ádám – gamification szakértő, a Kollektíva alapítója
  • Deli Alex – alapító, Public Marketing
  • Benyó Dániel – senior szövegíró, e-mail-marketing-szakértő, ROI Foundry
  • Mészáros Péter – stratégiai tervező, Positive Adamsky by Hinora Group
  • Szesztay PéterBP Digital, co-founder
  • Csúsz István – tréner, építész, a Prezi Magyarul csoport társalapítója
  • Dr. Hoványi Márton – Retorikatréner, a Szónok Születik Retorikaiskola alapítója
  • Kocsis Zsuzsa – tréner és coach, Enetha Learning
  • Ruff Kis Ágnes – A Színművészeti Egyetem beszédtechnika tanára
  • Szabó Dominika – történetmesélés szakértő, a Storyndipity alapítója
  • Szűcs László – Retorika világbajnokság elődöntős, beszedguru.hu
  • T. Bieniek Ildikó – A nonverbális hatáskeltés szakértője, hatasgyakorlat.hu
  • Dr. Aczél Petra – kommunikációs szakember, a Corvinus Egyetem intézetigazgató professzora
  • Antalffy Péter – történész, számos üzleti és nagyvállalati tapasztalattal („business-bölcsész”)
  • Zeitler Ádám – alapító, Milestone Institute
  • Csermely Péter – hálózatkutató, az MTA rendes tagja, a Semmelweis Egyetem professzora
  • Csorba Anita – tartalomgyártó, közösségimédia-szakértő
  • Dr. Schiffer Miklós – stílustanácsadó, designer, író és üzletember
  • Bíró Nóra – testbeszéd specialista, kommunikációs szakember
  • Nemes Orsolya – generációkutató
  • Barna Gergely – alapító, Barna Design
  • Sebők Bence – junior marketinges, booked4.us
  • dr. Németh Zoltán – alapító, tréner, Dr Prezi

Marketing

Íme az idei Marketing Summit témái

Szakmai és üzleti témák széles tárháza és több ezer szakember várja az érdeklődőket szeptember 19-én a budapesti Művészetek Palotájában.

Közzétéve:

A márkamenedzsment, a marketingtaktika, a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának fő kérdései kerülnek napirendre az idei Marketing Summiton, amelyet szeptember 19-én tartanak meg Budapesten, a Művészetek Palotájában. A programot ezúttal nagyrészt az európai nemzeti marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation által összeállított European Marketing Agenda pilléreire építették fel – tájékoztatott az esemény szervezője, a Magyar Marketing Szövetség, hozzátéve, hogy az európai szintű felmérésen túl egy több mint harminc meghatározó hazai marketinges és kommunikációs szakemberből álló programalkotó grémium véleménye is hozzájárult ehhez.

A Marketing Summit idén összesen négy teremben dolgozza fel az aktuális szakmai, üzleti és technológiai kihívásokat és fogalmaz meg azokra válaszokat. 

  1. Marketing Agenda teremben a szakma trendszerű kihívásaival, a digitalizáció és az AI marketingre gyakorolt hatásaival, az adatok szakmánk mindennapjaiban betöltött szerepével, az üzlet fenntarthatósági kihívásokra adott érdemi válaszaival, a média új adottságaival és lehetőségeivel, valamint a marketing és a marketingesek jövőjével foglalkozunk. A színpad előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek fókuszában a 2025-ös esztendő marketing, üzleti, illetve szakmai kihívásai állnak.  
  2. Az esemény külön termet szentel az üzlet és a fenntartható üzletfejlesztés legjobb gyakorlatainak is. A Business Agenda teremben a körforgásos gazdasággal és a kiberbiztonsággal mint új üzleti lehetőségekkel foglalkozunk, és terítékre kerülnek a marketing és kommunikáció üzlettámogató funkciói, sikeres hazai márkák, vállalkozások inspiráló üzletfejlesztési megközelítései, sőt az üzlet innovatív finanszírozási kérdései is.  
  3. Professional Agenda terem workshop-jellegű, gyakorlatias előadások segítségével a marketingtevékenység mindennapos támogatását szolgálja majd. E teremben szó lesz az agilis projektmenedzsmentről, az ügyfélút és ügyfélélmény tervezésének konkrét lépéseiről, terítékre kerül az integrált kampánytervezés és az abban használható digitális és AI megoldások, valamint foglalkozunk egyedi közterületi megjelenést biztosító kampánytervezéssel, és mesterséges intelligenciával támogatott tartalommarketing, illetve SEO megoldásokkal is. 
  4. A Summit negyedik termében, amely a Brands Agenda nevet viseli, ismert hazai márkákat képviselő brand-, trade-, és tartalommenedzserek gyakorlatfókuszú esettanulmányokat, sikeres márka-együttműködéseket, valamint hatékony promóciós és PR gyakorlatokat mutatnak be. 

Az idei Marketing Summiton számos külföldi előadó és több mint száz hazai szakember áll majd színpadra. A folyamatosan bővülő előadói lista a marketingsummit.hu oldalon kísérhető figyelemmel.

Régi és új elismerések

Ugyanakkor nem csak a szakmai programok, hanem az esemény estéje is különleges meglepetéseket tartogat majd. Immár hagyományosan a Summit Díjátadó Est keretében ismerik el és mutatják be a legsikeresebb marketingvezetőket, a legkiválóbb PR szakembereket, a legtehetségesebb brandmenedzsereket, a Tonk Emil életműdíjjal pedig egy kiteljesedett, eredményes szakmai életutat koronáznak meg a szervezők. Az MMSZ által idén megalapított Hungarian Marketer of the Year díj elismeréseit is a Díjátadó Est keretén belül adják majd át, azzal, hogy a díj első helyezettje lesz Magyarország jelöltje a következő évi European Marketer of the Year kiírásban, amelyet az EMC hirdet meg. 

A Marketing Summit Hungary főszervezője a Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap.

A Marketing Summit programjáról bővebben IDE KATTINTVA olvashat.

Tovább olvasom

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom