Kövess minket!

Marketing

Fogyásra épülő közösségi médiát tervez Norbi – jelentette be az Armadillo meetupján

Az Armadillo rendezvényén a tömegkommunikáció buktatóiról, sikerekről és kudarcokról beszélt Schobert Norbi, Osbáth Norbi – aki a Pamkutya formáció egyik fele – és Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Győrfi Pál már a beszélgetés elején felhívta a figyelmet, hogy a millió náluk nem pozitív értelemben van jelen, hiszen az éves riasztások számáról van szó. Ennek ellenére hatalmas kommunikációs sikerként értékeli, hogy az utóbbi időben megduplázódott a sikeres újraélesztések száma. A Mentőszolgálat ugyanis sokáig nem tudta tematizálni a saját kommunikációját, és a közönség csak a balesetek kapcsán gondolt rájuk. Győrfi Pálék azonban úgy gondolták, hogy ennél sokkal több kell: a mentősök iránti bizalmat kell erősíteni az emberekben. Hiszen sokszor életet menthet, ha nem hezitálunk, hogy hétvégén is ki merjük-e hívni a mentőket. És bár mindig van, akinek nem tetszik, hogy ezt a bizalmat adott esetben karácsonyi dalokat éneklő mentősökkel igyekeznek felépíteni, most már látszik ennek a közösségépítésnek a pozitív hatása.

Schobert Norbi úgy fogalmazott, hogy számára az a cél, hogy a mentősöknek minél kevesebb dolguk legyen, hiszen nála a kövérség elleni küzdelem van fókuszban. Számára a milliós elérés, és az ezzel járó figyelem egy ideje már nem jelent korlátozó tényezőt, ahogy fogalmazott: „nekem meg sem kell szólalnom, hogy valakit megbántsak”!

Sőt, Norbi a botránykeltést tudatos marketingeszközként is használja: ha azt látja, hogy az oldalán alacsony a termékeiről szóló posztok elérése, csinál egy élő videót, vagy kiposztol egy provokatívabb állítást, és máris újra felfigyelnek az oldalra. A negatív kommentek kezelésére már külön embere van, és azt sem tartja mérvadónak, amit a róla szóló gyűlölködős csoportban írnak. Szerinte itt csupán arról van szó, hogy az emberek szemében ő – és sok híresség, vagy akár influencer – a siker megtestesítője, egy arc, akin levezethetik a frusztrációikat, irigységüket.

Bár állítása szerint róla már lepereg mindenféle gyalázás, ellenben, ha a feleségét vagy a lányát sértik meg, akkor akár ölre is menne. Felidézte, amikor Puzsér Róbert a lánya Instagram képeiről mondott véleményt. „Aki a lányomat, vagy a feleségemet megsérti, az nem férfi a szememben, legszívesebben felpofoztam volna” – mondta az Armadillo Meetupon Norbi.

Osbáth Norbi számára még új dolog a hatalmas figyelem, ami körülveszi, bár neki az anonimitás védelmet nyújtott a magánéletben. De mint elmondta, a testvérével nekik is volt egy olyan periódusuk, amikor elkezdtek óvatosabbak lenni a tartalmakkal, és igyekeztek nem megbántani senkit a videóikkal. Ez azonban gyakorlatilag kivitelezhetetlen, főleg úgy, hogy sokan eleve félreértik a paródia műfaját, és azt gondolják, hogy Pamkutyáék utálják azt, amit kiparodizálnak. Ez persze nem így van, és azóta már nem is korlátozza őket a negatív visszajelzésektől való félelem. Norbi szerint náluk szerencsére ritka, hogy troll kommenteket kapnak, de egy-egy komolyabb odaszúrás azért még mindig el tudja rontani a kedvét.

„Vagy a női mellek, vagy a pénz felé mentem mindig” – mondta Norbi

Bár az Armadillo Meetup vendégei egyetértettek abban, hogy a sikerhez szerencsére is szükség van, mindannyian úgy érzik, hogy nagyrészt tudatos döntéseknek köszönhetik az eredményeiket. Győrfi Pál számára a vezetőség nyitottsága mellett elsősorban egy bátor döntés kellett ahhoz, hogy az OMSZ felkerüljön az ország kommunikációs térképére is. Vállalták, hogy a lakosságot igenis be kell vonni az életmentésbe, és a magyar állami egészségügyben is helye van az innovációnak. Ennek a szemléletnek a jegyében fejlesztették a SzívCity applikációt is, amelyet letöltve értesítést kaphatunk, ha mi vagyunk a legközelebb egy vészhelyzethez, és miután a GPS elnavigál minket a helyszínre, megkezdhetjük az újraélesztést már a mentők kiérkezése előtt.

Schobert Norbi szerint az ő karrierjét leginkább a siker utáni vágy hajtotta. Azért írta meg annak idején a könyvét, mert megunta, hogy ugyanazt mondja el az embereknek kis csoportokban, hatékonyabbnak tartotta, ha egy könyvben mindenki számára elérhető lesz a tudása. Természetesen, ezek mellett a pénz és az azzal járó szabadság is motiválta. Teljesen tudatos volt részéről, mikor tizenéves korában lefogyott, ezek után viszont az aerobik iránti rajongását már inkább az edzéseken látott csinos lányok táplálták. Ezután hamar rájött, hogy sokkal több pénzt keres egy aerobikedzéssel, mint rendőrparancsnokként, majd pedig arra is ráeszmélt, hogy ha kazettára veszi az óráit, és ezeket árusítja, azzal még nagyobb ismertségre tesz szert, valamint pénzt is tud vele keresni. Ezután már csak egy lépés volt, hogy ahelyett, hogy újra és újra elmondja, miből mennyit érdemes enni a fogyáshoz, inkább ezt is leírta, és kiadta könyvként.

Kukainfluencer

Osbáth Norbi számára a legjobb döntés az volt, hogy nem vállalták fel az arcukat, és bár ma már ismerjük a nevüket, a napszemüveget később sem tervezik levenni. Elmondása szerint hatalmas könnyebbséget jelent az életükben, hogy nem ismerik fel őket az utcán. Ez viszont nem akadályozta meg őket abban, hogy bizonyos értelemben influencerekké váljanak, hiszen Pamkutyáéknál is vannak szponzorált tartalmak. Szerinte ebben is meg kell találni az egyensúlyt: amíg van értékes tartalom is a reklám mellett, addig senkinek semmi baja az influencerekkel. A negatív érzések ott kezdődnek, amikor már nem lehet megmondani, hogy mit is hoz létre az adott személy tartalomként, mégis sokan követik, és ontja magából a reklámot.

Schobert Norbi inkább úgy definiálta az influencereket, mint „megvehető véleménnyel rendelkező véleményvezérek”. Ennek szellemében a saját termékeihez ő nem használ influencereket, hiszen feleségével és gyerekeivel együtt rendkívül széles célközönséget képesek lefedni. Azonban ők is megtapasztalták a hírnév árnyoldalait, hiszen volt olyan, hogy rosszakaróik kifigyelték, mikor viszik el a szemetet Norbiékháza elől, majd megrohamozták a kirakott kukákat, és elemezték, hogy mit eszik valójában a Schobert-család. Norbi azonban nem kért a kukainfluencerségből, és azóta inkább zárt helyen tartja a szemeteseket.

Sikerek és kudarcok a brandépítésben

A Pamkutya formáció nemrég újabb mérföldkőhöz érkezett, mikor megjelent első saját daluk, amelynek sikere őket is meglepte: rögtön a második legnézettebb videójuk lett YouTube-on, és az X-Faktor mentorai is erre a számra vonultak be. Norbi szerint ez azt jelzi, hogy egyrészt már elég nagyra nőttek ahhoz, hogy ne kelljen egy másik előadó hírnevét meglovagolniuk a sikerhez, másrészt pedig a követőik hozzászoktak ahhoz, hogy minden új videóval valami teljesen váratlant kapnak.

Schobert Norbi esetében kudarcokból sem volt hiány a brandépítés rögös útján. Elmondása szerint kezdetben időbe telt kitapasztalni a célközönség motivációit. Egy téves egykori próbálkozás eredménye lett Fitti és Fetti, a gyerekek számára készített fitneszvideó, amiből alig sikerült eladni néhány példányt. Norbi szerint fontos tanulság volt ekkor, hogy a fogyásra nem az egészségtudatosság a fő motiváció, hanem a hiúság, ami felnőtteket motivál inkább. Külső tényezők is nehezítették a karrierjét, például amikor a BudaCash bedőlése miatt nemcsak egy világsztárt – és ezzel a világhír lehetőségét – vesztette el, hanem az egész cég veszélybe került. De az új marketinglehetőségek árnyoldalával is találkozott, hiszen amikor elkezdett businessként kommunikálni a Facebookon, akkor még minden a követőszerzésről szólt. Majd jött a nagy átverés: mikor már felépített egy stabil, nagy számú követőbázist, a platform algoritmusa megváltozott, és a márkaoldalak posztjainak elérése töredékére csökkent. Hiába az eddig megszerzett követők, a posztok már csak hirdetéseken keresztül – pénzért – jutnak el hozzájuk. De Norbi szerint erre is van megoldás: a Facebook csoportok még mindig jó márkakommunikációs lehetőséget jelentenek. Emellett Norbi saját fejlesztésű applikációjával is komoly tervei vannak: egy új, fogyásra épülő közösségi médiát tervez létrehozni, amely nem függ többé Zuckerberg kedvétől, ellenben teljes mértékben zuckerfrei lesz.

Marketing

Íme az idei Marketing Summit témái

Szakmai és üzleti témák széles tárháza és több ezer szakember várja az érdeklődőket szeptember 19-én a budapesti Művészetek Palotájában.

Közzétéve:

A márkamenedzsment, a marketingtaktika, a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának fő kérdései kerülnek napirendre az idei Marketing Summiton, amelyet szeptember 19-én tartanak meg Budapesten, a Művészetek Palotájában. A programot ezúttal nagyrészt az európai nemzeti marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation által összeállított European Marketing Agenda pilléreire építették fel – tájékoztatott az esemény szervezője, a Magyar Marketing Szövetség, hozzátéve, hogy az európai szintű felmérésen túl egy több mint harminc meghatározó hazai marketinges és kommunikációs szakemberből álló programalkotó grémium véleménye is hozzájárult ehhez.

A Marketing Summit idén összesen négy teremben dolgozza fel az aktuális szakmai, üzleti és technológiai kihívásokat és fogalmaz meg azokra válaszokat. 

  1. Marketing Agenda teremben a szakma trendszerű kihívásaival, a digitalizáció és az AI marketingre gyakorolt hatásaival, az adatok szakmánk mindennapjaiban betöltött szerepével, az üzlet fenntarthatósági kihívásokra adott érdemi válaszaival, a média új adottságaival és lehetőségeivel, valamint a marketing és a marketingesek jövőjével foglalkozunk. A színpad előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek fókuszában a 2025-ös esztendő marketing, üzleti, illetve szakmai kihívásai állnak.  
  2. Az esemény külön termet szentel az üzlet és a fenntartható üzletfejlesztés legjobb gyakorlatainak is. A Business Agenda teremben a körforgásos gazdasággal és a kiberbiztonsággal mint új üzleti lehetőségekkel foglalkozunk, és terítékre kerülnek a marketing és kommunikáció üzlettámogató funkciói, sikeres hazai márkák, vállalkozások inspiráló üzletfejlesztési megközelítései, sőt az üzlet innovatív finanszírozási kérdései is.  
  3. Professional Agenda terem workshop-jellegű, gyakorlatias előadások segítségével a marketingtevékenység mindennapos támogatását szolgálja majd. E teremben szó lesz az agilis projektmenedzsmentről, az ügyfélút és ügyfélélmény tervezésének konkrét lépéseiről, terítékre kerül az integrált kampánytervezés és az abban használható digitális és AI megoldások, valamint foglalkozunk egyedi közterületi megjelenést biztosító kampánytervezéssel, és mesterséges intelligenciával támogatott tartalommarketing, illetve SEO megoldásokkal is. 
  4. A Summit negyedik termében, amely a Brands Agenda nevet viseli, ismert hazai márkákat képviselő brand-, trade-, és tartalommenedzserek gyakorlatfókuszú esettanulmányokat, sikeres márka-együttműködéseket, valamint hatékony promóciós és PR gyakorlatokat mutatnak be. 

Az idei Marketing Summiton számos külföldi előadó és több mint száz hazai szakember áll majd színpadra. A folyamatosan bővülő előadói lista a marketingsummit.hu oldalon kísérhető figyelemmel.

Régi és új elismerések

Ugyanakkor nem csak a szakmai programok, hanem az esemény estéje is különleges meglepetéseket tartogat majd. Immár hagyományosan a Summit Díjátadó Est keretében ismerik el és mutatják be a legsikeresebb marketingvezetőket, a legkiválóbb PR szakembereket, a legtehetségesebb brandmenedzsereket, a Tonk Emil életműdíjjal pedig egy kiteljesedett, eredményes szakmai életutat koronáznak meg a szervezők. Az MMSZ által idén megalapított Hungarian Marketer of the Year díj elismeréseit is a Díjátadó Est keretén belül adják majd át, azzal, hogy a díj első helyezettje lesz Magyarország jelöltje a következő évi European Marketer of the Year kiírásban, amelyet az EMC hirdet meg. 

A Marketing Summit Hungary főszervezője a Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap.

A Marketing Summit programjáról bővebben IDE KATTINTVA olvashat.

Tovább olvasom

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom