2017. december 07.

Hét éve kapcsolja össze a Viber az embereket

Hetedik születésnapját ünnepli a nemzetközi üzenetküldő óriás, amely bebizonyította, hogy az árbevétel és a felhasználók számának növelése a személyes adatok védelme mellett is lehetséges.

Hetedik születésnapját ünnepli a Viber, a világ egyik vezető üzenetküldő alkalmazása. A Rakuten Viber által fejlesztett alkalmazás elsődleges célja a szabad és biztonságos kapcsolatteremtés az emberek között – függetlenül attól, hogy kik ők és honnan jöttek. A vállalat ezen értékek mellett mindvégig kitartott, amely ügyfélkörének és árbevételének rohamos bővülését eredményezte, miközben a felhasználói adatokat nem használta saját előny szerzésére. Mindez kihívások elé állította versenytársait az üzenetküldő alkalmazások piacán.

A Viber mindig is kiemelt szempontként kezelte az adatvédelmet és adatbiztonságot, ezért 2016 áprilisában az elsők közt valósította meg az üzenetek titkosítását a küldő és fogadó fél között. A Viberen keresztül zajló összes kommunikáció védett rendszerben, titkosítva zajlik, vagyis senki – még maga a Viber sem – férhet hozzá a hívások során, illetve az üzenetekben továbbított tartalomhoz. Mindez azt is jelenti, hogy más üzenetküldő alkalmazásoktól eltérően a Viber nem veszi célba felhasználóit az általuk folytatott beszélgetések, megosztott információk vagy márkák alapján. A Rakuten Viber mindig is elkötelezett volt a felhasználói információk védelme iránt. A viberezők számának folyamatos növekedése is jelzi, hogy ezek az értékek megkülönböztetik a Vibert a versenytársak által alkalmazott módszerektől.

„A Viber hatalmas fejlődést tudhat maga mögött az elmúlt hét év során. Csak az idén 20 százalékkal bővült az ügyfélkörünk, az árbevételünk pedig megduplázódott” – mondta el Djamel Agaoua, a Rakuten Viber vezérigazgatója. „Mindeközben sikerült kivívnunk felhasználóink bizalmát és hűségét, s ennek köszönhetően pénzügyileg is sikeresek tudtunk maradni. Ez teszi lehetővé a folyamatos fejlesztéseket, amelyek mellett továbbra sem feledkezünk meg felhasználóink adatainak védelméről és biztonságáról. Jövőre új sebesség- és kényelemnövelő funkciókat vezetünk be mind a csoportos, mind a kétszemélyes kommunikációban. A távolabbi jövőre nézve elsődleges célunk továbbra is, hogy a Viber legyen az az alkalmazás, amelyet a felhasználóink az ébredést követően először nyitnak meg, és ahol nyíltan kommunikálhatnak anélkül, hogy kompromisszumot kellenek kötniük az adatbiztonságot és személyes adataik védelmét illetően.”

Hogy köszönetet nyilvánítson hűséges felhasználóinak és méltóképpen megünnepelje az évfordulót, a Viber 7 millió dollár (közel 2 milliárd forint) értékű ajándékot oszt szét a platformon. Az alkalmazás hivatalos chatbotjára feliratkozókat véletlenszerű időpontokban jutalmazzák meg, például 130-800 forint közötti Viber Out kreditet írnak nekik jóvá, vagy a legjobb eladásokat produkáló öt matricacsomagból egyhez ingyenes hozzáférést biztosítanak számukra.