2019. augusztus 07.

Index: Megváltozik a Coca-Cola plakátkampánya

A Sziget kezdetével megváltoznak a Coca-Cola elhíresült plakátjai, a hetero- és homoszexuális párokat szerepeltető képeket a fesztiválon kapható szivárványmintás palackok veszik át - írja a cég.

A cég az Index kérdésére elmondta, hogy ezzel a kampányuk a második szakaszba lépett, és eredetileg is így tervezték a kampányt, hogy az első héten a párok, a másodikban pedig a palackok szerepelnek a plakátokon.

A gigacég #loveislove hashtaggel ellátott reklámanyagai először a magyar jobboldali sajtóban verték ki a biztosítékot, majd Boldog István fideszes képviselő vasárnap bojkottra buzdította a követőit Facebookon. Nem sokkal később Alföldi Róbert támogatását fejezte ki, miközben a plakátok eltávolításért létrehozott petíciót tízezrek írták virtuálisan alá - írják.

Hozzáteszik, a Hit Gyülekezete szintén tiltakozásra szólított fel, a Coca-Cola a keddi közleményében azt írta, hogy "sok reklám – nemcsak a Coca-Coláé – esetében megoszlik az emberek véleménye: van, akinek tetszik, és van, akinek nem. Természetesen tiszteletben tartjuk, ha másoknak eltér a véleménye a miénktől".

Megalakult a People Group

5 órája

Új integrált ügynökségi csoport jött létre People Group néven, melynek tagjai között szerepel az 1080p reklámügynökség, a 1080pR pr-ügynökség, az UP Advertising és az ArtMedia is - írja a mmonline.hu.