2020. november 18.

Jónak lenni jó! – Eddig több mint 10 millió forint gyűlt össze

Az idei akcióval az Együtt az Autistákért Alapítványon keresztül egy autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához gyűjtenek támogatást.

Alig két hete indult a kampány, de az 13616-os számú adományvonalon keresztül érkező támogatások összege már túllépte a 10 millió forintos határt - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája.

"Nem lehet szavakba önteni azt az összefogást, amit évről-évre tapasztalunk a Jónak lenni jó! kapcsán. Hálásak vagyunk az embereknek, hogy ebben a nehéz időszakban is mellénk állnak és lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek a jó ügyért. Hiszem, hogy a terápiás centrum létrejöttével sok család mindennapjainak könnyebbé tételéhez járulhatunk hozzá, miközben mi is többek leszünk az adakozás által" – fogalmazott Siklósi Beatrix projektvezető, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója.

A felajánlásokat továbbra is várják: a 13616-as számot tárcsázva, vagy a 13616-as számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni az autista gyerekeket és családjaikat segítő Együtt az Autistákért Alapítványt.

A Jónak lenni jó! kampányhoz számos ismert ember, illetve intézmények is csatlakoztak. Hosszú Katinka egy közös úszást, valamint az Iron Swim Úszóiskolába szóló egyhónapos bérletet; a Magyar Posta a Frakk, a macskák réme mese kedvenc szereplőit ábrázoló alkalmi bélyegblokkot; Litkey Farkas világbajnok vitorlázó a 2013-ban nyert világbajnoki serlegét; a Nemzeti Színház pedig a Rómeó és Júlia című előadására nyolcfős díszpáholyát ajánlotta fel a nemes cél támogatására – ez utóbbi már gazdára is talált. Az érdeklődők a https://mediaklikk.hu/musor/jonaklennijo/ oldalon tekinthetik meg a további felajánlásokat.

Az idei adománygyűjtés december 20-án zárul, amikor valamilyen formában a közmédia szinte összes televíziós és rádiós csatornája bekapcsolódik a Jónak lenni jó! jótékonysági kampányba.