2019. április 24.

Kerek vállalás a Budapest Banktól

Indul a pénzintézet zöld kampánya.

A gördülékenység, mint a márka egyik alapértéke évek óta beépült a hiteleket népszerűsítő termékfókuszú kampányokba. Ugyanakkor a Budapest Bank márka missziója, miszerint hozzájárul az ügyfelei számára fontos dolgokhoz, elsősorban a közösségi médiában jelent meg eddig. Erre jó példa a nagy sikerrel zajlott tavalyi Álmodók pályázat, amely álmuk megvalósításával lepte meg a pénzintézet ügyfeleit. Ennek folytatásaként a Budapest Bank a most induló Jövőért Álmodók kampányával egy mindenki számára fontos ügy, a környezeti fenntarthatóság mellé áll, és a WWF Magyarországgal együttműködve felméri saját ökológiai lábnyomát, emellett „zöld” pályázatot hirdet, valamint új, „zöld szolgáltatásokkal” is megjelenik a piacon - áll közleményben.

A pénzintézet egy epikus, szívhez szóló online reklámfilmmel hívja fel a figyelmet az ügy fontosságára. A reklámfilm Magyarország első zéró emissziós mozi reklám vetítésével debütált a Budapest Bank munkatársai körében, amihez ők maguk termelték meg az energiát. A nagyközönség április 23-tól a mozikban, majd a közösségi médiában találkozhat a reklámfilmmel. Az alkotók a filmben egy banki munkatárs történetén keresztül hívják fel a figyelmet a környezettudatosságra úgy, hogy abban a szerelem és az emberi kapcsolatok játszanak fontos szerepet.

A kreatív koncepció kialakításában a Lounge Design és a Greenroom ügynökségek vettek részt.

Jövőért Álmodók pályázat részletei és a bank vállalása

Mától várja a Budapest Bank az innovatív ötleteket a Jövőért Álmodók pályázatára, amelyet magánszemélyek, civil szervezetek és vállalkozások részére hirdetett meg. A pályázat célja, hogy olyan ötleteket, álmokat váltson valóra, amelyek valós környezeti problémákra nyújtanak érdemi megoldásokat. A bank két kategóriában, a szakmai zsűri értékelése és a közönség online szavazatai alapján ítél oda 1-1 millió forintot két pályázat megvalósítására. A kiírásra 2019. június 19-ig lehet online jelentkezni itt.

A bank azonban nem csak a pályázattal hívja fel a figyelmet a környezeti fenntarthatóságra, hanem aktívan tesz is érte. A környezetvédelmi elkötelezettség mostantól kiemelt fenntarthatósági témái között szerepel. Környezetvédelmi szerepvállalását erősítve a Budapest Bank együttműködik a WWF Magyarországgal: a természetvédelmi világszervezet hazai szakemberei felmérik a pénzintézet ökológiai lábnyomát, majd az eredmények ismeretében a bank szakemberekkel közösen önkéntes vállalásokat dolgoz ki az ökológiai lábnyomának további csökkentéséhez.

A Budapest Bank új „ökoszolgáltatásokkal” is bővíti kínálatát a lakosság környezetvédelmi beruházásainak támogatása érdekében. Új konstrukcióit otthonok energetikai korszerűsítésére lehet igénybe venni. Emellett a bank áprilisban indította új „zöld” autófinanszírozási megoldását, amely az alacsonyabb környezetterhelésű gépjárművek vásárlásához kedvezményes finanszírozást biztosít magánszemélyek és vállalkozások számára. Nem mellékesen az autóhitel-igénylés is papírmentes, környezetbarát, online alapú.

Itt a MyTime!

2 órája

A szeptembertől elérhető szolgáltatás az aktuális igényekhez igazodó, rugalmas televíziózási élményt ígér.