2020. január 31.

Közös kampánymenedzsment szolgáltatást indít az Olcsóbbat.hu és az Intren

Az Olcsóbbat.hu és az Intren már kampánymenedzsment szolgáltatást is biztosít, melynek segítségével a webshopok olcsóbban és hatékonyabban tudnak a jövőben Shopping kampányokat futtatni.

A Google képes hirdetési megoldása, a Google Shopping csak tavaly nyáron jelent meg Magyarországon, de máris alapvetően formálja át a hazai e-kereskedelmi piacot: a Google-ról érkező, a hirdetett termékekre való kattintásoknak már csupán a fele érkezik szöveges hirdetésből, az év végére pedig a Google Shopping részaránya várhatóan a 70 százalékot is meghaladja majd. Az a webshop tehát, amelyik nem veszi időben igénybe ezt az új szolgáltatást, teljesen versenyképtelenné válik.

„A 2019-es nagyon erős év végi szezonban (Black Friday és karácsony) a Google Shopping még nem okozott jelentős átrendeződést a webshopok piacán, az idei évben azonban erre már nagyon komoly esélyt látunk” – magyarázza Dévavári Dezső, az Olcsóbbat.hu vezetője.

A későn ébredőknek nem csupán azzal kell szembesülniük, hogy a forgalmuk folyamatosan elmarad az elvárttól, hanem azzal is, hogy az időközben egyre több becsatlakozó miatt később már egy, a mostaninál sokkal élesebb Shopping-hirdetési árversenybe kell majd belecsöppenniük. Ezért minden webáruháznak célszerű mielőbb elkezdeni a Shopping-hirdetések futtatását, így szerezve kellő tapasztalatot a szolgáltatáshoz kapcsolódóan.

Segítenek az összehasonlító oldalak

A Google Shoppingban a webáruházaknak nem csupán közvetlenül, hanem összehasonlító oldalakon (Google CSS partnereken) keresztül is lehetősége nyílik hirdetni, ez utóbbi esetében a Google jelentős hirdetési árkedvezményt is biztosít.

Az Olcsobbat.hu árösszehasonlító oldal Magyarországon elsőként vált a Google CSS partnerévé, és jelenleg már több mint 500 partnerének hirdetése zajlik a közreműködésével. Nagy dobással indult az idei év is, ugyanis az Olcsóbbat.hu azon partnerei számára, akik nem rendelkeznek online ügynökséggel, közös, forradalmi terméket dolgozott ki az Intren digitális marketingügynökséggel együtt. A mai napon megkötött szerződésnek köszönhetően az Olcsóbbat.hu az Intrennel közösen immár kampánymenedzsment szolgáltatást is biztosít, mely segítségével a webshopok olcsóbban és jóval hatékonyabban tudnak a jövőben Shopping kampányokat futtatni.

670 millióra bírságolták a Telekomot

19 órája

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat 0 Ft-os vagy kedvezményes készülékárakat reklámozó kampányaival - írják a közleményükben.

Változatlan bevételre számít az idén a Magyar Telekom

20 órája

Nagyjából változatlan árbevételre számít a Magyar Telekom idén és jövőre - mondta Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese a cég éves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.