Kövess minket!

Marketing

Kuponoldal stabilan

A koronavírus járvány okozta negatív gazdasági hatások az óriás akciókat ígérő kuponos oldalakat is elérték.

Nem csoda, hiszen ezek a felületek alapvetően közvetítők – szolgáltatások nagykereskedői ők, akik elsősorban élményeket, szépségipari szolgáltatásokat, utazásokat kínálnak a piaci árak töredékéért. Így legfontosabb partnereik a leginkább érintettek a pandemia kapcsán.

Ráadásul a korábbi legnagyobb piaci szereplő csődeljárása, a közösségi vásárlás nyújtotta akciókat rendszeresen választó ügyfélkör bizalmát is megtépázhatta. Egy hazai vállalkozás azonban tisztességesen és stabilan működve a helyzet miatt épp tovább bővíti palettáját.

Darmos Sándor, a Diamond Deal tulajdonosa a konkurenciától eltérően állt a válsághoz: egyetlen munkavállalóját sem küldte el és a váratlan nehézségek ellenére sincsen elégedetlen partnere, kifizetetlen számlája, panaszos vásárlója – írják.

Hogyan alakította át a működését a járvány érkezésével?

2011 októberében indítottam a diamonddeal.hu kupon oldalt és kezdetektől fogva úgy alakítottam ki a folyamatokat, hogy vásárlóink és a szolgáltatást nyújtó partnereink egyaránt elégedettek legyenek. Ez egy bizalmi műfaj, hiszen hídként funkcionálunk a vásárlóink és üzletfeleink között. Én alapvetően szerencsés vagyok, hiszen vállalkozásunk másik lába saját üzemeltetésű szépségszalonunk, így átlátom a működési mechanizmusokat mindkét oldalról. Például kiemelten ügyelek rá, hogy az összes számlánkat pontosan fizessük, így a partnerek pénzét soha nem használtuk fel saját célokra, működési költségekre, külső beruházásokra és ehhez tartottuk magunkat a legnehezebb hónapjainkban is.

Amikor bejelentették a kijárási korlátozásokat, rögvest drasztikusan visszaesett a bevételünk. Napi 1-2 vásárlást rögzítettünk a korábbi több száz helyett. Azonnal kapcsolatba léptem a partnereinkkel a szükséges információkat beszereztem az újra tervezéshez, és azonnal termékfejlesztésen törtem a fejemet. Szerencsére, a kezdeti sokk után, kúsztak egyre feljebb az eladási számok. Külföldi utazási ajánlatainkra ugyan alig mutatkozott érdeklődés, de az élménykupon, szépség, egészség stb. szolgáltatások továbbra is népszerűek. Sőt, ezeken a területeken éppen emelkedik a kereslet, hiszen a korlátozott lehetőségek miatt a belföldi utazások mellett kényeztető elemekkel törhetünk ki a dolgos hétköznapokból. Ezen a területen tervezem tehát elsősorban a további fejlesztéseket, szaporítani szeretnénk a felkínált szolgáltatásokat.

A korábbi forgalmunk 70-75 százalékát mára visszahoztuk, de persze még bőven van feladat.

Milyen stratégiát dolgozott ki a következő szakaszokra?

Hoztam egy komoly döntést. Akármi történik, nem engedem el a jó embereim kezét, nem válok meg senkitől. Sem a kuponos cégemben, sem a szépségszalonban. Tudtam azt, hogy egy idő után túl leszünk a kezdeti sokkon és a nehezen kiválasztott jó munkaerő még nehezebben pótolható. Ugyan jelentős anyagi veszteségeket realizáltunk emiatt, de egyáltalán nem bánom. Nem engedtem ebben az időszakban azt sem, hogy a belénk vetett bizalom, amit hosszú évek becsületes, szorgos munkájával, tisztességes hozzáállással szereztünk meg, esetleg csorbát szenvedjen. Fő szempont volt

számunkra, hogy a partnereink pontosan ki legyenek fizetve, hiszen ezen ágazatok érezték leginkább a pandémia okozta válság nehézségeit. Elengedhetetlen volt az is, hogy a vásárlók bizalmát tovább élvezhessük. Minden fórumon igyekszünk megmutatni, a diamonddeal.hu megbízhatóan működik, sőt tovább fejlődünk, bővítjük ajánlatainkat, a megvásárolt szolgáltatások, termékek pedig elérhetőek, beválthatóak. A közösségi vásárlás továbbra is remek lehetőségeket és főként okos árakat biztosít! Emellett pedig a minőségre is kiemelten ügyelünk.

Ilyen helyzetben egy cégvezetőn óriási a nyomás, mégis jó pszichológusnak is kell lennie…

Jó az idegrendszerem! Az indulástól a mai napig én kezelem az ügyfelek észrevételeit, levelező rendszerünket. Ezek olyan fontos visszacsatolások, amelyeket azonnal megosztunk a szolgáltatást nyújtó partnereinkkel, és számunkra is óriási segítség a további partnerkiválasztási folyamatainkhoz, fejlesztéseinkhez. Szabálykövető és empata vagyok, ami nagyon fontos a mi területünkön. Stabil, kipróbált partnerkörrel dolgozunk, így mára csupán néhány ritka esetben fogalmazhatnak meg a vásárlók valós kritikát a szolgáltatásokkal kapcsolatban. De előfordul, hogy egy éve a fiók alján feledett lejárt kupon felhasználásáról szükséges támogatóan egyeztetnem. Maximálisan ügyelünk a fogyasztóvédelmi törvények betartására, vásárlóink jogainak biztosítására.

Magyarországot elérte a koronavírus-járvány második hulláma. Mit gondol, ez hogyan befolyásolja majd a vásárlásokat?

Azt gondolom, hogy ha nem lesznek újra kijárási korlátozások, akkor megtanulhatunk ezzel a helyzettel együtt élni, nem hermetikusan bezárkózni. Azt tudom, hogy a szolgáltatók egy újabb teljes leállást nem bírnak el anyagilag. A vásárlók pedig továbbra is árérzékenyek, vadásszák a spórolási lehetőségeket, a közérzetet javító szolgáltatásokra pedig soha nem volt akkora igény, mint manapság. Bőven ráfér például a gyermekeikkel otthon tanuló, továbbra is aktívan dolgozó hölgyekre egy megközelíthető és elérhető áron rendelhető masszázs, vagy esztétikai kezelés. Mi pedig üzleti hitvallásunkhoz ragaszkodva, biztos háttérrel kínáljuk számukra is a legjobb ajánlatokat.

A vírust komolyan kell venni és fontos, hogy mindenki – szolgáltatók, vásárlók – minden szabályt betartsanak az egészségünk érdekében és a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva találjunk örömet munkában, szabadidőben.

Marketing

Íme az idei Marketing Summit témái

Szakmai és üzleti témák széles tárháza és több ezer szakember várja az érdeklődőket szeptember 19-én a budapesti Művészetek Palotájában.

Közzétéve:

A márkamenedzsment, a marketingtaktika, a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának fő kérdései kerülnek napirendre az idei Marketing Summiton, amelyet szeptember 19-én tartanak meg Budapesten, a Művészetek Palotájában. A programot ezúttal nagyrészt az európai nemzeti marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation által összeállított European Marketing Agenda pilléreire építették fel – tájékoztatott az esemény szervezője, a Magyar Marketing Szövetség, hozzátéve, hogy az európai szintű felmérésen túl egy több mint harminc meghatározó hazai marketinges és kommunikációs szakemberből álló programalkotó grémium véleménye is hozzájárult ehhez.

A Marketing Summit idén összesen négy teremben dolgozza fel az aktuális szakmai, üzleti és technológiai kihívásokat és fogalmaz meg azokra válaszokat. 

  1. Marketing Agenda teremben a szakma trendszerű kihívásaival, a digitalizáció és az AI marketingre gyakorolt hatásaival, az adatok szakmánk mindennapjaiban betöltött szerepével, az üzlet fenntarthatósági kihívásokra adott érdemi válaszaival, a média új adottságaival és lehetőségeivel, valamint a marketing és a marketingesek jövőjével foglalkozunk. A színpad előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek fókuszában a 2025-ös esztendő marketing, üzleti, illetve szakmai kihívásai állnak.  
  2. Az esemény külön termet szentel az üzlet és a fenntartható üzletfejlesztés legjobb gyakorlatainak is. A Business Agenda teremben a körforgásos gazdasággal és a kiberbiztonsággal mint új üzleti lehetőségekkel foglalkozunk, és terítékre kerülnek a marketing és kommunikáció üzlettámogató funkciói, sikeres hazai márkák, vállalkozások inspiráló üzletfejlesztési megközelítései, sőt az üzlet innovatív finanszírozási kérdései is.  
  3. Professional Agenda terem workshop-jellegű, gyakorlatias előadások segítségével a marketingtevékenység mindennapos támogatását szolgálja majd. E teremben szó lesz az agilis projektmenedzsmentről, az ügyfélút és ügyfélélmény tervezésének konkrét lépéseiről, terítékre kerül az integrált kampánytervezés és az abban használható digitális és AI megoldások, valamint foglalkozunk egyedi közterületi megjelenést biztosító kampánytervezéssel, és mesterséges intelligenciával támogatott tartalommarketing, illetve SEO megoldásokkal is. 
  4. A Summit negyedik termében, amely a Brands Agenda nevet viseli, ismert hazai márkákat képviselő brand-, trade-, és tartalommenedzserek gyakorlatfókuszú esettanulmányokat, sikeres márka-együttműködéseket, valamint hatékony promóciós és PR gyakorlatokat mutatnak be. 

Az idei Marketing Summiton számos külföldi előadó és több mint száz hazai szakember áll majd színpadra. A folyamatosan bővülő előadói lista a marketingsummit.hu oldalon kísérhető figyelemmel.

Régi és új elismerések

Ugyanakkor nem csak a szakmai programok, hanem az esemény estéje is különleges meglepetéseket tartogat majd. Immár hagyományosan a Summit Díjátadó Est keretében ismerik el és mutatják be a legsikeresebb marketingvezetőket, a legkiválóbb PR szakembereket, a legtehetségesebb brandmenedzsereket, a Tonk Emil életműdíjjal pedig egy kiteljesedett, eredményes szakmai életutat koronáznak meg a szervezők. Az MMSZ által idén megalapított Hungarian Marketer of the Year díj elismeréseit is a Díjátadó Est keretén belül adják majd át, azzal, hogy a díj első helyezettje lesz Magyarország jelöltje a következő évi European Marketer of the Year kiírásban, amelyet az EMC hirdet meg. 

A Marketing Summit Hungary főszervezője a Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap.

A Marketing Summit programjáról bővebben IDE KATTINTVA olvashat.

Tovább olvasom

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom