2019. augusztus 06.

Márkás kólára bukik a magyar

Ötvenmilliárd forintot meghaladó értékben mintegy 3 millió hektoliter kóla fogyott Magyarországon 2018. július és 2019 júniusa között.

A szénsavas üdítőitalok értékbeli összforgalmának több mint hatvan százalékát teszi ki a kóla Magyarországon. A 300 millió liternyi üdítőt jellemzően (60%) a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekből szerezzük be.

Ha kóla, akkor inkább cukros: az értékesített üdítők több mint kétharmada tartalmaz cukrot, egyharmada cukormentes. Ugyanakkor a cukormentes szegmens közel háromszor gyorsabban bővül.

Ami a kiszereléseket illeti, a kóla teljes értékbeli forgalmának közel felét (45%) az 1-1,9 literes kiszerelés teszi ki, a még nagyobb, 2+ literes palackoké az értékbeli forgalom egynegyede. De menet közben is hű társunk a kóla: az egy liternél kisebb palackok/dobozok hozzák az értékbeli forgalom közel egynegyedét - írják.

„A kólafogyasztás jellemzően a nyári fesztiválidőszakban, azaz július-augusztusban ugrik meg, valamint év végén, karácsonykor” – mondta Hajnal Dóra, a Nielsen vezető tanácsadója. „A hagyományos kóla íz mellett az egyéb, mint például citromos vagy lime-os ízesítésű kólák egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a kategória értékbeli forgalmából.”

A gyártói márkák dominanciája a kategóriát illetően megkérdőjelezhetetlen: 90 százalék fölött márkásra voksol a magyar kólafogyasztó.

Ki fogja vezetni a céget?

2019. október 18.

Mi lesz, ha valami váratlan történik velünk? Mi lesz a megteremtett értékeinkkel, vagyonunkkal és a céggel? Biztonságban van a család, a vagyon? A cég tovább tud majd működni zavartalanul?