Kövess minket!

Marketing

Megtette az első lépéseket a Collectorism

Jól döntött az MFB Csoport tagjaként működő, Hiventures kockázati tőkealap-kezelő, amikor támogatást nyújtott a weboldalnak.

Hosszú előkészítő folyamat után az elkövetkező hónapokban hivatalosan is megkezdi működését a Collectorism elnevezésű hazai weboldal. A december óta széles nyilvánosság számára is elérhető website induló adatai kimondottan bíztatóak: egy hónap alatt megduplázta a felhasználóinak számát és 976 százalékkal növelte a látogatottságát. A legnagyobb hazai gyűjtői oldal pozícióját megcélzó site már ma is több mint 60 000 tárgyat mutat be jelenlegi és jövőbeli gyűjtőknek – akik pedig már idáig is mintegy 1 500 tárgyat cseréltek, illetve több mint 17 000 dollár értékben vásároltak az oldalon.

Az oldalt alapító tulajdonosok „nem nyeretlen kétévesek” a képzőművészettel, valamint gyűjteményekkel kapcsolatos vállalkozások terén: már most is évtizedes tapasztalattal rendelkeznek hazai és nemzetközi műgyűjtési piacon. Éppúgy dolgoztak a Sotheby’s aukciósháznál Londonban, ahogy saját aukciókat és művészeti eseményeket is szerveztek.

Hogy indul egy startup?

Néha egy kudarc vagy vakvágányra futott vállalkozási ötlet hozza meg a legjobb gondolatokat. Barátaik körében jól ismert történet, hogy az oldal alapítói néhány éve (2014) beregisztráltak egy spanyolországi ex libris találkozóra ahol a három napos rendezvény alatt szinte egyetlen egy darabot sem sikerült eladniuk az általuk kiszállított gyűjteményből – és csak a helyszínen jöttek rá, hogy a sok ezer fős rendezvényre egyáltalán nem vásárolni, hanem cserélni utaztak el a gyűjtők a világ minden tájáról. Bár a Collectorism alapítói a rendezvényen egyetlen forintot sem kerestek, végül mégiscsak ott találkoztak és ismerték meg azokat a hazai és nemzetközi gyűjtőket, akiknek – azóta is sikerrel – fejlesztik az oldalukat.

Az oldal ötletgazdái úgy becsülik, hogy csak a hazai piacon megközelítőleg sok tízezer olyan gyűjtő lehet, akinek az életét könnyebbé és egyszerűbbé teheti egy ilyen oldal. A későbbi befektetők pedig már most nézegethetik a monitorjukat: a vállalkozás szinte minden bizonnyal sikerre van utalva. Az oldal gazdái ugyanis kimondottan sokat tanultak korábbi üzleti tapasztalataikból és más startupok sikereiből és kudarcaiból: résztvettek számos hazai és nemzetközi startup találkozón, tanulmányozták a hozzáférhető case study-kat és best practice-okat, valamint tudatosan megosztják egymás között a munkát és felelősségi köröket (az egyikük inkább az oldal fejlesztésével és technológiai kérdésekkel foglalkozik, másikuk pedig az üzletfejlesztésre koncentrál – aminek eredményeképpen egyszerre tudnak nyitni a piac és a későbbi befektetők felé).

Az oldal gazdái tervei szerint idén elsősorban a hazai, majd jövő évtől a globális piacok felé is kiterjesztik az oldal szolgáltatásait.

„Kimondottan fontos számunkra, hogy vonzó és megnyerő felhasználói élményt és oldalt készítsünk és működtessünk a gyűjtők számára. Amikor az oldalon dolgozom a munkatársaimmal, kizárólag azt tartjuk szem előtt, hogy minden amit csinálunk a gyűjtői élményből és igényekből kiindulva építkezzen. Olyan problémákra adunk válaszokat, amik boldoggá és elégedetté teszik a gyűjtőket. Sohasem a technológiából indulunk ki, nevezetesen, hogy mi az amit meg tudunk csinálni, hanem mindig abból, hogy mi a legjobb az elhivatott gyűjtők számára.” – nyilatkozta Kováts Dávid.

Hogyan választanak oldalt maguknak a gyűjtők?

A gyűjtők számára számos létező megoldás áll rendelkezésre gyűjteményeik gyarapítására. Ezek közül a legismertebb a Vatera illetve az Ebay, de sokan használják a különböző releváns Facebook csoportokat is. Mindegyik rendelkezik előnyökkel és hátrányokkal is. A Vatera például magyar nyelven tökéletes, de nem, vagy csak alig kerülnek fel rá olyan nemzetközi gyűjtői tételek amelyek érdekeseket lehetnek azoknak akik bővíteni szeretnék az általuk szeretett tárgyak körét. Ezzel szemben az Ebay a világ legnagyobb gyűjtői „játszótere”, ott viszont eléggé borsos árat kell fizetniük azoknak, akik a hobbijuknak szeretnének élni.

Az oldal alapítói végig, egyetlen alaposan és átgondolt projektként kezelték ezt a vállalkozást – az ötlettől a piacra lépésig – amit az is jól mutat, hogy az első pillanattól kezdve ugyanazzal a fejlesztői csapattal dolgoznak együtt. A programozók az oldal első változatát 2016-ra készítették el, amelyen (a későbbi tapasztalatok figyelembevétel) még számos olyan változtatást végeztek, amelynek eredményeképpen az oldalból a.) minden „eltűnt” amit a visszajelzések kapcsán a felhasználók nem kedveltek, b.) annyira egyszerűvé vált az oldal használata, hogy bárki fél perc alatt fel tud arra bármit tölteni.

„Nagyon jól ismerem a gyűjtőket, így pontosan tudom mennyire idő- és költségigényes hobbi lehet akár a legkisebb gyűjtemény összeállítása is. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy mindegyik gyűjtemény egy nagyon fontos szeletét jelenti a tárgyi kultúránknak és történelmünknek. Ezért egyáltalán nem mindegy milyen oldal támogatja azt a jó értelemben vett megszállottságot és elhivatottságot, amit ők képviselnek. A legjobbat akarjuk nekik adni” – tette hozzá Szabó Károly.

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom

Marketing

Versenyfelügyeleti eljárás indul a Temu online piactérrel szemben

Valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

Közzétéve:

Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szemben tanúsított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

Felidézik, hogy a GVH 2024. február 27-én közölte, számos bejelentés alapján több eljárás is folyamatban van a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlatával szemben.

Kiemelték, a rendelkezésre álló információk, adatok alapján

az Írországban bejegyzett Whaleco Technology Limited az általa üzemeltetett honlapon és a Temu mobilalkalmazáson keresztül valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

A vállalkozás az általa értékesített termékek esetében „akár 95 százalék” (vagy magasabb) mértékű kedvezményeket kommunikál bizonyos termékkategóriákra, azonban ilyen mértékű kedvezmény a kategóriára történő kattintással nem lelhető fel a találatok között – írják a közleményben.
Részletezik, a GVH észlelte továbbá, hogy a vállalkozás a honlapon, illetve a mobilalkalmazáson elérhető termékekre vonatkozó akciós ajánlataival összefüggésben a teljes vásárlási folyamat alatt a termékek elérhetőségére vonatkozó sürgető jellegű tájékoztatásokat tesz közzé, például:

  • „már csak 4 maradt”,
  • „majdnem elfogyott”,
  • „megvásárolva 1 perccel ezelőtt”,
  • „Siessen! Több, mint x személy helyezte a kosarába ezt terméket”,
  • „Keresett! x eladva az utolsó 24 órában”,
  • A közelmúltban x-en értékelték 5 csillaggal”.

Ezek az üzenetek tartalmuk és vizuális megjelenítésük révén összhatásukban valószínűsíthetően alkalmasak arra, hogy a fogyasztókat sürgessék, illetve pszichés nyomásgyakorlás alá helyezzék a termék megvásárlására vonatkozó döntésük meghozatalában – tették hozzá.

A GVH észlelte azt is, hogy a honlapon a „Temuról” szóló linken közzétett és vallott értékek között a „Társadalmilag felelősségteljes – Jót tenni a világgal” kijelentés szerepeltetésével valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytat a termékek lényeges jellemzőivel kapcsolatban, különösen a termékek környezeti hatásai szempontjából.

Továbbá a GVH azt is valószínűsíti,

a vállalkozás az általa népszerűsített, és forgalmazott termékek esetében azt a hamis benyomást kelti, hogy a termékek jogszerűen értékesíthetők, holott nem rendelkeznek „CE” megfelelőségi jelöléssel

– olvasható a közleményben.

Mindezek alapján a Gazdasági Versenyhivatal a Temu online piacteret működtető Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indít.

Felhívták a figyelmet, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. A vizsgálat lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A versenyfelügyeleti eljárásban kiszabható maximális bírság az érintett vállalkozás nemzetközi csoportszintű éves árbevételének a 13 százaléka lehet.

A GVH észlelte azt is, hogy a Temu a különböző közösségi médiumokban nagy követőtáborral rendelkező magyar influenszerekkel is népszerűsíti a termékeit.

Ezzel kapcsolatban a nemzeti versenyhatóság – összhangban a 2022 novemberében közzétett, influenszereknek szóló útmutatójával – fokozottan felhívja az érintett véleményvezérek figyelmét a reklámozással kapcsolatos szabályok betartására, illetve ennek elmaradása esetén a lehetséges jogkövetkezményekre.

A GVH elnöke felszólító levéllel élt a Temu termékeit is népszerűsítő egyik hazai influenszer felé, hogy hozza összhangba hirdetési tevékenységét a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénnyel

– tájékoztatott a GVH.

Hangsúlyozták, a GVH kiemelt figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és piaci helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára. A GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon.

Kitértek arra, hogy a magyar versenyhatóság 2023 februárjában fejezte be vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-sel szemben, tavaly november végén pedig lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során a magyar versenyhatóság globális hatású eredményeket ért el.

Tovább olvasom