A BBC-nél dolgozott, amikor kiküldték haditudósítónak Irakba és más veszélyes terepekre Koszovótól Zimbabwéig. 2006-ban jött haza az MTV-hez, ahol politikai, közéleti műsorok szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozott. Tévés pályafutását az ATV-n fejezte be. Mészáros Antónia a magyarországi UNICEF ügyvezető igazgatójaként ismét a világ válságövezeteiben jár, pedig kihívást az itthoni szervezetben is talál bőven.

Miért ad fel valaki egy pályát, amire fiatal kora óta készült?

Nem készültem újságírónak, kislányként színházrendező szerettem volna lenni. Az eddigi pályafutásom inkább véletlenek sorozatának köszönhető. Azzal a céllal mentem az ELTE bölcsészkarára, hogy miután elvégzem, komolyan vegyenek majd a színházrendezői felvételinél. Egyszakosként viszont sok szabadidőm volt, és így a város szinte összes egyetemére bejártam előadásokat hallgatni, puszta érdeklődésből. Valaki szólt, hogy ha izgalmasat szeretnék, üljek be György Péter média szakon tartott tömegkultúra-órájára. Az ottani diákok épp akkor indították el a rendszerváltás utáni első egyetemi újságot, hívtak a szerzőgárdába, és talán mert jobban ráértem a többieknél, idővel én lettem a főszerkesztő. A tanárok beszéltek rá, hogy vegyem fel a szakot is, magamtól nem tettem volna. Ezt követően mentem ki Angliába, ahol a bölcsészvégzettségem nem vitt messzire, a médiás hátterem viszont adott egy irányt.

Mikor lett a munkából szenvedély?

Mindig is az volt. Ez látszólag ellentmondás, hiszen épp most mondtam, hogy nem készültem a pályára, de én soha semmit nem tudtam félvállról venni: ha már csináltam valamit, akkor a szenvedély mindig az első pillanattól kezdve élt bennem a feladat iránt. Már az egyetemi újságot is véresen komolyan vettem, ahogy később minden mást is.

Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)
Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)

Különösen imádtam a BBC-nél dolgozni, dokumentumfilmesként teljesen megtaláltam a helyem a világban. De ha jött egy váratlan lehetőség, általában éltem vele, már csak kalandvágyból is. Így jöttem haza. És ahogy nem készültem se újságírónak, se dokumentumfilmesnek, se képernyősnek, úgy UNICEF-vezetőnek sem.

2017-ben az UNICEF által meghirdetett állásinterjúra komplett stratégiával érkeztél.

Utoljára 2000-ben voltam állásinterjún, a BBC-nél, és azt gondoltam, mindenki úgy készül fel, ahogy én. Azóta is csodálkozom, amikor én interjúztatok, hogy a jelentkezők csak magukról beszélnek a várható kihívásokra adandó válaszok helyett. Sokan jóformán a honlapunkat sem nézik meg előtte. Mivel azonban szakirányú tapasztalat hiányában nem adtam magamnak annak idején sok esélyt, módszeresen kutattam a témát, és konkrét elképzelésekkel érkeztem.

Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)
Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)

Milyen fő célokat tűztél ki?

A legfontosabb az volt, hogy sokkal láthatóbbá kell tenni itthon a szervezetet, és többet kell tenni a magyar gyerekekért.

Mennyire adott az országban a politikai, illetve a gazdasági háttér ahhoz, hogy kialakuljon egyfajta támogatási gyakorlat az emberekben?

Sokkoló volt szembesülni azzal, hogy népességarányosan nálunk támogatják legkevesebben a rászoruló gyerekeket az UNICEF-en keresztül. Rosszabb helyzetben lévő országokban is több embernek természetes az adományozás. Itthon ez még nem igazán része a kultúránknak, nagyon lassú az építkezés, de talán nem reménytelen.

Miközben sok embert értek el a kampányaitokon keresztül.

Kétségtelenül egyre láthatóbbak vagyunk, és nagyon sok a pozitív visszajelzés. Mégis kérdés, mikor lesz a népszerűségből valódi támogatás. Noha helyben is egyre relevánsabbak vagyunk, mind több értéket tudunk teremteni a magyar rászoruló gyerekek számára, de azzal az energiával, amivel itthon pár százezer forintot sikerül csak megmozgatni, külföldön pár millió dollár támogatásra tesznek szert. Pedig az UNICEF mindenhol a világon a kis összegű, pár ezer forintos, de rendszeres adományokból gazdálkodik, amit főleg a középosztály ad, nem a szupergazdagok.

Hogyan lehet az akár globális, akár lokális üzeneteket eljuttatni az emberekhez?

Aki figyeli az online felületeinket, vagy feliratkozott a hírlevelünkre, mindenről értesül, de ahogy világszinten, úgy itthon is egyre nagyobb kihívás új embereket elérni. Ráadásul a világ történései eleve kevésbé kerülnek be a hazai média fősodrába, és maga a sajtó is egyre kevesebb emberhez jut el.

Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)
Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)

Ma már nem magától értődő, hogy ha szerepeltünk az esti híradóban, akkor az üzenetünk mindenkihez eljutott, akit érdekelhet. Több szólamban és több csatornán kell megállás nélkül kommunikálni ahhoz, hogy legalább valami átmenjen az üzenetből, az érdeklődést pedig különösen nehéz hosszú ideig fenntartani. Kutya kemény munka.

Mely kiemelt ügyek határozták meg a 2018-as évet?

Látványos nagy kampányból kettőt bírunk el egy évben. Az egyik a Gyerekhang november 20-án, a gyerekek világnapján. Tavaly rendeztük meg először, idén pedig már ötvennél több esemény volt, a Parlamenttől magáncégekig, kék fényben úszott a főváros, a budapesti buszokon, villamosokon egész nap szóltak a gyerekjogi üzeneteink, plakátok lepték el az országot, és kékbe fordultak a közösségimédia-felületek. A másik vidám kampány az apák napjához kötődik, nagy központi rendezvénnyel. (Az apák szerepének fontosságáról szóló üzenetekhez kötnek egy eseményt is: tavaly ez egy családi és sport nap volt sztárvendégekkel a Marczibányi téren, idén már szuperkoncert lesz a legnépszerűbb magyar együttesekkel a Budapest Parkban – a szerk.) De foglalkozunk folyamatosan a világ gyermekeinek fájdalmával és a helyi problémákkal is. Szeptemberben indítottunk új programot rászoruló magyar gyerekek megsegítésére, ebben az UNICEF nagyköveteként Ricky Martin is szerepet vállalt. Épp most hirdettünk egy izgalmas pályázatot hátrányos helyzetű magyar fiatalok számára, amiben óriási lehetőségek vannak – segítünk a legfontosabb problémáik megoldásában és közben fejlesztjük a készségeiket. (A pályázatot azóta lezárták – a szerk.) És felhívjuk a figyelmet a legelesettebbekre: Jemenben például iszonyatos polgárháború dúl. A helyi gyerekek rendkívül kiszolgáltatottak, sokan odavesznek a harcok következtében, sokan egészen egyszerűen éhen halnak. Bangladesben a rohingja családok élnek irtózatos körülmények között, Indonéziában és Kelet-Afrika több országában természeti katasztrófa okozott szörnyű válságot, hosszú a sor sajnos.

Nem régen tértél haza Mianmarból.

Túl kevesen tudjuk, hogy van egy nép, amelyet nemrég majdnem kiirtottak. A gyakran gyerekek ellen irányuló kegyetlen erőszak és a felfoghatatlan tömegmészárlások után ma is folyamatos rettegésben és elképzelhetetlen nélkülözésben élnek a tagjai. Ez a kétségbeejtő helyzet tökéletes példája annak, mennyit számíthat akár egy magyar ember ezer forintja. Mianmar ugyanis rendkívül alulfinanszírozott, úgynevezett donorárva ország, gyakran el is fogynak az életmentő készletek. Hiába nagy az UNICEF és végez elképesztően fontos munkát minden nap 190 országban, az életmentést lehetővé tevő adománypénzek jó része címkézve érkezik, és nem jut elég mindenhova. A mianmari programban például csak a sürgős igények 25%-ára van fedezet. A külföldi kollégák könnyek között könyörögnek a híresen alulfinanszírozott magyar bizottság vezetőjének is, hogy csináljunk valamit, lármázzuk fel a jóérzésű embereket, mert a szemük láttára halnak meg a gyerekek, ha nem érkezik több adomány.

BBC-s dokumentumfilmes újságíróként is több válságövezetben voltál. Lelkileg hogyan éled meg a gyermekek kilátástalan helyzetét?

A BBC mindig fizetni akarta a poszttraumás terápiámat, de nem éltem vele, mert erőt adott, hogy a megoldás részeként vagyok jelen a borzalmak színterein. Nem csak mérhetetlen szegénységet láttam akkor, de sok halottat is, voltak, akik a szemem láttára vesztették életüket. De azáltal, hogy a borzalmak megjelentek a képernyőn, nem ritkán pozitív változást idéztünk elő. Most az UNICEF-nél is hasonlóan látom a szerepemet.

Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)
Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)

Fontosnak érzem elmondani, hogy ha valakinek fedél van a feje fölött, folyik a víz a csapból, nem lő rá senki, van mit ennie, és az egyik legnagyobb dilemmája, hogy melyik filmet nézze meg a barátaival a moziban, akkor ő egy hihetetlenül szerencsés ember – és ennek a kiváltságnak egyfajta felelősséggel is kellene társulnia. Ha nem figyelünk a világ legsötétebb zugaira, a távoli problémák előbb-utóbb eljutnak hozzánk is valamilyen formában. Nemcsak morális felelősségünk, de saját érdekünk is, hogy ne csukjuk be a szemünket!

Szerintem téves az a logika, amelyet időnként a saját magyar barátaim is megfogalmaznak, hogy azért nem támogatják az UNICEF munkáját, mert azt úgyis megteszik a gazdagabb társadalmak, nekünk meg van elég bajunk itthon is. Ha adott esetben száz forinttal már meg lehet menteni egy életet, akkor ez miért dolga inkább egy belgának, mint egy magyarnak? Szeretném hinni, hogy nem vagyunk olyan részvétlen társadalom, amilyennek a magyar adakozási arányok jelenleg mutatnak minket.

Mit jelentenek számodra azok az ügyek, amelyekért az UNICEF színeiben a magyar gyerekekért harcoltok?

Szívfacsaróak a magyar problémák is. Most kaptunk egy rangos díjat az online erőszakkal kapcsolatos kampányunkra. Ez a jelenség már a kiskamaszokra is veszélyes, akár öngyilkossághoz is vezethet. Iskolai zaklatás mindig létezett, az UNICEF is régóta foglalkozik vele, ám napjaink online verziója még kíméletlenebb. Régen ugyanis a bántalmazott gyerek miután hazament az iskolából, némi nyugalomra lelt, az online térben viszont nincs megállás, itt a zaklatás is folyamatos. Az üzenetek bármikor, folyamatosan érkezhetnek, a pedagógusok nem feltétlenül látnak rá, hogy mi történik, az érintettek pedig sokszor a szüleiknek sem merik elmondani, mi történik velük. Fontos volt számunkra, hogy az áldozatokkal éreztessük, nincsenek egyedül. Mint ahogy az is, hogy megszólítsuk a szülőket, a tanárokat és azokat a gyerekeket is, akik esetleg tétlen szemlélői egy-egy bántalmazásnak. Jó lenne, ha minél több családban lenne ez téma és minél több fiatalnak természetes, hogy nem csak, hogy nem bánt másokat, de néma se marad, ha ilyet lát.

Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)
Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)

Milyen a kormánnyal, azon belül az Emberi Erőforrások Minisztériumával való kapcsolatotok?

Kifejezetten jó. Sok segítséget kapunk a minisztériumtól a magyar programokhoz.

A kormány narratívájában egyre gyakrabban fordul támadólag az ENSZ felé, amely az UNICEF megalapítója.

Az UNICEF megítélése mindenhol kevésbé átpolitizált, gyakran nem is azonosítják az ENSZ-szel, amely amúgy nem is finanszírozza a szervezetet – magunknak kell adományokat gyűjtenünk. Itthon sem kapunk támadásokat, csak támogatást. Érezzük azonban a politikai retorika következményeit, az utcai adománygyűjtőinknek például még nehezebb lett a dolguk.

Amikor otthagytad a médiát, úgy érezted, egyre kevésbé lehetsz tévésként valódi hatással a világra. Milyen nyomot kívánsz hagyni magad után az UNICEF-ben?

A magyar „piac” annyira nehéz, hogy a világ legnagyobb hasonlóan működő segélyszervezetei, mint mondjuk a Save the Children, nincsenek is itt jelen.

Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)
Mészáros Antónia (Fotó: Valuska Gábor)

Tulajdonképpen mi vagyunk azok, akik hidat képezünk a gyerekeket érintő globális és helyi problémák között.

Azt remélem, ha a magyar emberekhez sikerül közelebb hozni a világot, jobban megértik, miért fontos a munkánk, és jobban fogják támogatni. De Magyarországon is csodákat lehet tenni a világszervezetben felhalmozott tudással, kapcsolatrendszerrel, hitelességgel. Mi ezen vagyunk, de csak annyira tudjuk segíteni a magyar gyerekeket, amennyire a magyar társadalom segít minket ebben a munkában.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2018/11-12. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)
A cikk szerzője Tóth Olivér

Nézze meg Tóth Olivér teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.


Fido Didóval ünnepli a 90. születésnapját a 7UP

2 órája

A 90-es évek ikonikus figurája, Fido Dido most visszatért. A 7UP idén júliusban ünnepelte 90. születésnapját, és a jeles alkalomból termékei csomagolásán visszahozta a népszerű márkahőst.