A tervek szerint március 25-e környékén indul a Sisapangma meghódítására Klein Dávid. Ha sikerrel jár, már csupán két csúcs választja el a magyar hegymászósportot attól, hogy – bő három évtized alatt - teljesítse a Himalája Koronája néven ismert kihívást, vagyis a 14, 8000 méternél magasabb főcsúcson álljon magyar állampolgárságú hegymászó. Az expedíció névadó szponzora a Kalifa.

Az expedícióba Eseményhorizont nevű vállalkozásával vág bele Klein Dávid; társa, Suhajda Szilárd azonban ezúttal itthonról támogatja majd, mert tavasszal apai örömök elé néz. A hegyen három olasz és egy bolgár sportemberrel közösen mászik majd, többségüket már az Annapurna-expedícióról ismeri.

Klein elmondása szerint nem a hegy legyőzése, hanem tiszteletteljes meglátogatása a cél, ennek jegyében igyekeznek a lehető leginkább környezettudatos módon, a helyi kultúrát tiszteletben tartva mászni. A Sisapangma esetében a valódi kihívást nem az extrém magasság, hanem a technikai-stratégiai kérdések megválaszolása, valamint a hóhelyzetnek való erős kiszolgáltatottság jelenti. Itt a sportolók autonómiája is magasabb fokú, mint a kiépített csúcsokon: maguk dönthetnek az útvonalak kijelöléséről és az időzítésről is. Klein szerint a 14 nyolcezres megmászása utáni korszakot egyébként is az izgalmasabb, progresszívabb mászókihívások jellemzik majd.

Az expedíció névadó szponzora a Kalifa márka. A forgalmazó Gilan Trading tulajdonosa, Sarhan Omar kérdésünkre elmondta, hogy a céltudatosság, a nehézségekkel szembeni ellenállás és az egyedül elért eredmények tették vonzóvá számukra Klein Dávid vállalkozását. Sarhan úr ezzel saját élettörténete és az általa felépített cég kapcsán is azonosulni tudott, és úgy érzi, hogy a magyar nemzet számára is inspirációt jelenthet. Emellett praktikus szempont, hogy a hegyen a magok és aszalványok a mászók fő táplálékát jelentik.

A Sisapangma-projekt támogatói a régi partner RTL Klub, a Kyocera forgalmazója, a Global Union, a Zajo, mint technikai partner, a MyActionCam, az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség, valamint lapunk tulajdonosa, az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. is. Az Eseményhorizont további támogatók csatlakozására is számít az indulásig.

A hegymászók az aktuális expedíció mellett két további projektben is részt vesznek:

  • 2019-ben a Magyar Földrajzi Múzeummal közösen szeretnék megszervezni a Magyar Hegymászás Története kiállítást
  • az újságírók munkájának segítésére pedig létrehoznák a Magyar Nyolcezres Adatbázist, amely jól kereshető információkkal szolgálna a Himalája főcsúcsairól és a magyar expedíciókról

A Sisapangma-expedíció sajtótájékoztatója egy meglepetés-bejelentés helyszíne is volt: Varga Csaba tavasszal indul a Kancsendzöngára. Célja a csúcs meghódítása és a sikeres visszaérkezés mellett, hogy a hegyen ereszkedés közben öt éve eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére az alaptáborban emléktáblát helyezzen el.

A cikk szerzője Csillag Zoltán

Nézze meg Csillag Zoltán teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.