2016. június 22.

Régi-új alelnökök az MMSZ-nél

Hinora Ferenc, a Szövetség elnöke az elmúlt négy évben a már alelnöki tisztséget betöltő személyeket javasolta pozíciójuk megújítására.

A május végi Tisztújító Közgyűlést követően felállt a Magyar Marketing Szövetség új Elnöksége, amely azóta megkezdte működését. Az első Elnökségi ülés egyik kiemelt feladata az alelnökök megválasztása volt.

Az Elnökség a három alelnök személyét külön-külön, egyhangú szavazással választotta meg: Dr. Papp-Váry Árpádot, a Metropolitan Egyetem rektorhelyettesét (oktatói szektor), Sütő Ágnest, a Magyar Bankszövetség Kommunikáció és Külső Kapcsolatok vezetőjét (megrendelői oldal) és Tonk Emilt, nemzetközi marketing szakközgazdászt (szolgáltatói oldal), az Üzleti Akadémia ügyvezetőjét, aki a Szövetség életében, annak alapítása óta folyamatosan vezető tisztséget tölt be.

„Nagyon örülök, hogy a választás eredményeként az alelnökök egyenlő súllyal képviselik a megbízói oldalt, a szolgáltató cégeket és az oktatói szektort” – emelte ki Hinora Ferenc.