Kövess minket!

Marketing

Átadták a Magyar Formatervezési Díjakat

Tizenegy projekt nyerte el 2018-ban a Magyar Formatervezési Díjat, amelyet a Design Hét csütörtöki budapesti megnyitóján adtak át.

A fesztivál kiemelt szakmai programja a kreatív ipar nemzeti elismeréseinek átadása, seregszemléje. A hazai tervezők díjazására a Magyar Formatervezési Díj pályázatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium nevében az idén 39. alkalommal hirdette meg a Magyar Formatervezési Tanács – hangzott el az eseményen.

Fülöp József kreatív iparért felelős felkért miniszteri biztos, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora kiemelte: az Innovációs és Technológiai Minisztérium nagy erőt fektet abba, hogy a magyar kreatív ipart felkarolja és segítsen annak a fejlődési pályának a fenntartásában, amely eddig is jellemezte. Hangsúlyozta: a dizájnereknek, kreatív embereknek fontos feladatuk van abban, hogy olyan világot teremtsenek, hagyjanak az utódaikra, ahol az ember még mindig a központban áll.

A Magyar Formatervezési Díj a hazai dizájn legkiemelkedőbb, innovatív és piacképes produktumaira és fejlesztéseire hívja fel a figyelmet termék, terv, vizuális kommunikáció és diákmunka kategóriában. Az idén négy kategóriában mintegy 200 pályázat érkezett.

Termék kategóriában a díjat az Iglói-Nagy Péter és Nagy Ádám által a Sanatmetal Kft.-nek tervezett WIWE EKG-készülék nyerte el, amely sokkal inkább látszik high-tech terméknek, mint orvosi eszköznek, mégis hatékony a szélütés vagy más keringési katasztrófa megelőzésében is.

Csoma Sarolta és Horváth Máté terv kategóriában díjat érdemelt Mix karszéke klasszikus skandináv dizájnelemeken alapul. Szintén a terv kategória díjazottja Németh László és Varga Dénes klasszikus ipari formatervezési munkája, egy flexo nyomdagép, amely a Varga-Flexo Kft.-nek készült.

Diák kategóriában is két díjat ítélt oda a bírálóbizottság. Révész Eszter Újraértelmezett tradíció elnevezésű textilkollekciója ötvözi a tradicionális magyar népi szőttesek világát a korszerű technológiával. A Pákozdi Rebeka által tervezett Onni hátizsák az egészségmegőrzésre és a betegségmegelőzésre fókuszál, a táska egyben tartásjavító hátmerevítő is.

Palotai Gábor a vizuális kommunikáció kategória díjazottja. A prémium légtisztítókat gyártó svéd Livsdal cég számára készítette a láthatatlan, atomi világot megidéző pixelalapú összetett arculatot és plakátsorozatot.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkárságának különdíját az Üveges Péter, Bolega Attila és Nádasi Gábor által tervezett Bogányi Grand Piano B-292 nyerte el.

Két diákmunka érdemelte ki az Emmi Oktatásért Felelős Államtitkárságának megosztott különdíját: a Chicago Jazz Festival arculata, Serflek Máté munkája, és Veszprémi Gabriella Layers-cipőkollekciója.

A Magyar Formatervezési Tanács különdíjasa a Reiner György által fejlesztett SysTents mobiljurtarendszer, amely a jurták tágas térélményét ötvözi a legújabb technológiai megoldásokkal.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szellemivagyon-diagnózis szolgáltatás különdíját Szabó Márton munkája, a Q&C Nano újgenerációs vízadagoló berendezés nyerte el.

A Magyar Formatervezési Díjjal egy időben odaítélt Design Management Díjat azoknak a gazdálkodó szervezeteknek adják át, amelyek a dizájnt és az innovációt az üzleti stratégia integráns részének tekintik. Az elismerést az idén a sixay furniture nyerte el, amely tömörfa bútorairól vált ismertté.

Osvárt Judit, a Design Hét Budapest kurátora, a Magyar Formatervezési Tanács tagja a megnyitón kiemelte: egyre gazdagabb, sokrétűbb a program, amely az idén A Missziónk: a design szlogen köré épül. A rendezvény minden korábbinál nagyobb nemzetközi érdeklődés mellett, minden korábbinál több programmal és helyszínen valósul meg.

Volkmar Wenzel, a Design Hét Budapest idei díszvendég országa, Németország budapesti nagykövete kiemelte: a Magyarország és Németország közötti kapcsolatok minden területen nagyon szorosak, és az együttműködés kiváló. Arról beszélt, hogy ha szeretnénk megtartani vezető helyünket a fejlődésben, akkor Magyarországnak, Németországnak és az egész Európai Uniónak támaszkodnia kell a kreativitásra, a technológiára és az együttműködésre.

Luszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke elmondta: a rendezvény 15 évvel ezelőtt indult útjára, az idén 15 napig tartó eseményhez Budapest mellett öt további város, Pécs, Sopron, Győr, Debrecen és Veszprém is csatlakozott. Mint mondta, fontos céljuk, hogy ráirányítsák a figyelmet a hazai dizájn területén elért eredményekre, azokra a már befutott és feltörekvő dizájnerekre, akik értéket teremtenek – írja az MTI.

Marketing

Íme az idei Marketing Summit témái

Szakmai és üzleti témák széles tárháza és több ezer szakember várja az érdeklődőket szeptember 19-én a budapesti Művészetek Palotájában.

Közzétéve:

A márkamenedzsment, a marketingtaktika, a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának fő kérdései kerülnek napirendre az idei Marketing Summiton, amelyet szeptember 19-én tartanak meg Budapesten, a Művészetek Palotájában. A programot ezúttal nagyrészt az európai nemzeti marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation által összeállított European Marketing Agenda pilléreire építették fel – tájékoztatott az esemény szervezője, a Magyar Marketing Szövetség, hozzátéve, hogy az európai szintű felmérésen túl egy több mint harminc meghatározó hazai marketinges és kommunikációs szakemberből álló programalkotó grémium véleménye is hozzájárult ehhez.

A Marketing Summit idén összesen négy teremben dolgozza fel az aktuális szakmai, üzleti és technológiai kihívásokat és fogalmaz meg azokra válaszokat. 

  1. Marketing Agenda teremben a szakma trendszerű kihívásaival, a digitalizáció és az AI marketingre gyakorolt hatásaival, az adatok szakmánk mindennapjaiban betöltött szerepével, az üzlet fenntarthatósági kihívásokra adott érdemi válaszaival, a média új adottságaival és lehetőségeivel, valamint a marketing és a marketingesek jövőjével foglalkozunk. A színpad előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek fókuszában a 2025-ös esztendő marketing, üzleti, illetve szakmai kihívásai állnak.  
  2. Az esemény külön termet szentel az üzlet és a fenntartható üzletfejlesztés legjobb gyakorlatainak is. A Business Agenda teremben a körforgásos gazdasággal és a kiberbiztonsággal mint új üzleti lehetőségekkel foglalkozunk, és terítékre kerülnek a marketing és kommunikáció üzlettámogató funkciói, sikeres hazai márkák, vállalkozások inspiráló üzletfejlesztési megközelítései, sőt az üzlet innovatív finanszírozási kérdései is.  
  3. Professional Agenda terem workshop-jellegű, gyakorlatias előadások segítségével a marketingtevékenység mindennapos támogatását szolgálja majd. E teremben szó lesz az agilis projektmenedzsmentről, az ügyfélút és ügyfélélmény tervezésének konkrét lépéseiről, terítékre kerül az integrált kampánytervezés és az abban használható digitális és AI megoldások, valamint foglalkozunk egyedi közterületi megjelenést biztosító kampánytervezéssel, és mesterséges intelligenciával támogatott tartalommarketing, illetve SEO megoldásokkal is. 
  4. A Summit negyedik termében, amely a Brands Agenda nevet viseli, ismert hazai márkákat képviselő brand-, trade-, és tartalommenedzserek gyakorlatfókuszú esettanulmányokat, sikeres márka-együttműködéseket, valamint hatékony promóciós és PR gyakorlatokat mutatnak be. 

Az idei Marketing Summiton számos külföldi előadó és több mint száz hazai szakember áll majd színpadra. A folyamatosan bővülő előadói lista a marketingsummit.hu oldalon kísérhető figyelemmel.

Régi és új elismerések

Ugyanakkor nem csak a szakmai programok, hanem az esemény estéje is különleges meglepetéseket tartogat majd. Immár hagyományosan a Summit Díjátadó Est keretében ismerik el és mutatják be a legsikeresebb marketingvezetőket, a legkiválóbb PR szakembereket, a legtehetségesebb brandmenedzsereket, a Tonk Emil életműdíjjal pedig egy kiteljesedett, eredményes szakmai életutat koronáznak meg a szervezők. Az MMSZ által idén megalapított Hungarian Marketer of the Year díj elismeréseit is a Díjátadó Est keretén belül adják majd át, azzal, hogy a díj első helyezettje lesz Magyarország jelöltje a következő évi European Marketer of the Year kiírásban, amelyet az EMC hirdet meg. 

A Marketing Summit Hungary főszervezője a Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap.

A Marketing Summit programjáról bővebben IDE KATTINTVA olvashat.

Tovább olvasom

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom