2019. október 11.

Újabb befogadó játszóteret nyitott a Szerencsejáték Zrt.

Új játszótér várja az ép és fogyatékkal élő gyermekeket a XVIII. kerületi Herrich Károly téren. „A játék összeköt!” program Némó-szigetre keresztelt befogadó játszótere a Szerencsejáték Zrt. támogatásával jött létre.

Az ország legújabb inkluzív játszóterét Ughy Attila, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere és Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója közös sajtótájékoztató keretében adta át a budapesti Herrich Károly téren. Az Önkormányzat által egyedileg tervezett és kivitelezett befogadó játszótér a Szerencsejáték Zrt. támogatásával épült meg a fogyatékossággal élő és ép gyermekek közös örömére. Az Önkormányzat az inkluzív játszótér elemeinek kiválasztása során kiemelt figyelmet fordított az egyetemes tervezési szempontoknak való megfelelőségnek, azaz a közösségi park úgy került kialakításra, hogy a lehető legtöbb személy számára egyenlő feltételekkel biztosítsa a hozzáférhetőséget.

A nemzeti lottótársaság felelős állami vállalatként kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjának ügyére, éppen ezért indította útjára 2017-ben „A játék összeköt!” elnevezésű országos kezdeményezését. Ennek keretében eddig összesen nyolc inkluzív játszótér épülhetett meg a játékosok közvetett segítségével, a Nagykarácsony sorsjegy bevételeinek egy részéből. A kezdeményezés azonban itt nem ér véget és a vállalat hamarosan meghirdeti legújabb játszótér-építési programját is.

,,Egy játszótér önmagában is nagyszerű dolog, ez a sokrétű, többféle igényt kielégítő közösségi park azonban valami többet is tud: itt fogyatékossággal élő és ép gyermekek játszhatnak együtt, akadályok nélkül. A közös játék és a közös élmények észrevétlenül, játszva hozzák össze a gyermekeket, akik az így kialakuló személyes kapcsolatoknak köszönhetően egymást megismerve együttműködőbb, a fogyatékossággal élők problémáira nyitottabb felnőttekké válhatnak” – hangsúlyozta Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója.

A XVIII. kerületi Önkormányzat által vállalt komplex szabadidős park tervezés és kivitelezés részeként valósulhatott meg a Szerencsejáték Zrt. „A játék összeköt!” elnevezésű programja is.

„Célunk, hogy a XVIII. kerületben egyre több olyan közösségi teret hozzunk létre, ahol a gyermekek és a szülők is jól érezhetik magukat. Ez a játszótér nem csupán ennek a célkitűzésnek tesz eleget, de összhangban van azon törekvéseinkkel is, amelyek a fogyatékossággal élők integrációjának megkönnyítésére irányul. A mai napon egy jól felszerelt, speciális igényeket kielégítő, modern játszótérrel gazdagodott kerületünk, amelyet ezúttal is szeretnék megköszönni a Szerencsejáték Zrt.-nek jómagam és a környék lakosainak nevében” – mondta el Ughy Attila, a XVIII. kerület polgármestere.