Kövess minket!

Médiapiac

11. Safer Internet Day (SID) – 2014. február 11.

Informatikai vállalatok és civil szervezetek fogtak össze, hogy felhívják a figyelmet a biztonságosabb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira.

A Biztonságosabb Internet Napot (Safer Internet Day – SID) ma már a világ több mint 100 országában – beleértve az Európai Unió mind a 27 tagállamát, így Magyarországot is – minden évben február elején, ugyanazon a napon rendezik meg.

Az idei eseményeket felvezető cikkünket itt találják.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) hazai konzorciumvezetője a HP Magyarország támogatásával kerekasztal-beszélgetést szervezett erre a napra, amelyen az ipar képviselői, döntéshozók, pedagógusok, a sajtó, illetve a téma iránt érdeklődők vettek részt.

A SID budapesti sajtótájékoztatóján Gonda Gábor, a HP Magyarország Kft. vezérigazgatója, mint a Gyermekmentő Szolgálat önkéntese köszöntötte a résztvevőket, és elmondta, hogy Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiája nevesítve tartalmazza az online gyermekvédelem elősegítését és a társadalom informatikai biztonságtudatosságának ügyét.

A Magyar Kormány különös figyelmet fordít a gyermekek egészséges fejlődését és ismeretszerzését segítő kibertér kialakítására. 2013 tavaszán elfogadta a Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiát, amelyben hangsúlyos szerepet kap a gyermekek védelme, mind az alapértékek, mind az ellátandó feladatok között. E stratégia végrehajtására külön szervezetrendszert alakított ki a Miniszterelnökségen belül, létrehozva a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanácsot. A kormányzati és civil szereplők közti együttműködés kiépítésén és erősítésén alapuló többrétegű struktúra mindegyik szintjén megjelenik az online gyermekvédelem. A kormányzati és nem-kormányzati résztvevők közös munkájának eredményeképp 2014 áprilisára fogadják el azt az akciótervet, amely az online gyermekvédelem terén szükséges civil, üzleti, tudományos és kormányzati lépéseket hangolja össze.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány – amely Magyarországon a Safer Internet Program helpline feladatait látja el – tapasztalatai szerint a fiatalok életük jelentős részét töltik a cybertérben, használva annak minden előnyét, ám sokszor védtelenek annak veszélyeivel szemben. Az online tér teljes anonimitást nyújt, nemcsak a gyerekeknek, fiataloknak, hanem a rosszakaratú felnőtteknek is. Ez a nagyfokú anonimitás és az internet kínálta aktivitások végtelensége hatalmas szabadságot jelent, mellyel lehet élni és visszaélni egyaránt. A tudatos védelem nagyban segítheti a gyerekeket, fiatalokat abban, hogy nagyobb biztonságban élhessenek az online tér adta lehetőségekkel. A Kék Vonalhoz beérkező hívásokból jól látható két fontos veszélyforrás: a cyberbullying (kortársak online zaklatása), mely szoros összefüggést mutat az offline kortárs bántalmazással, valamint amikor az online térben jelen lévő rosszakaratú felnőttek az anonimitás védelme alatt érzelmi kötéssel, később zsarolással szexuálisan kihasználhatják a fiatalokat.

A Biztonságosinternet Hotline 2013 közepe óta a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-n belül működik. Tavaly közel 1500 bejelentést kezelt, melyeknek 15%-a ténylegesen tiltott pornográf tartalom volt, ebből több mint 30 eset magyar vonatkozású volt. Valamennyi tartalmat a rendőrség és a tartalomszolgáltatók közreműködésével sikeresen eltávolítottak. A gyermek pornográf tartalmak eltávolításán kívül a Biztonságosinternet Hotline nagy hangsúlyt fektet a bejelentők objektív tájékoztatására a különböző jogi lehetőségekkel kapcsolatban, illetve segítséget nyújt olyan esetekben, ahol nemzetközi kapcsolatrendszerén keresztül jelentősen le tudja rövidíteni a káros tartalmak eltávolításának idejét.

A Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Díj kiosztására szintén ezen a napon került sor.

A 2013-ban immár második alkalommal meghirdetett verseny célkitűzése a 6-12 év közötti korosztályt megcélzó minőségi online tartalmak előállítása, valamint olyan értékes tartalomfejlesztések ösztönzése, amelyek a gyermekek javát szolgálják (oktatják, tájékoztatják őket, fejlesztik a kreativitásukat stb.).

A zsűri döntése alapján a Magyar Kiváló Online Gyermektartalom 2013 Díjban az alábbi honlapok részesültek:

Szakmabeli indulók (akik hivatásszerűen hoznak létre online tartalmakat):

1. Traff Park

2. Okos doboz

3. Rókalandozó

Különdíj a legjobb gyermekvédelmi tartalomnak: Unicef Helpapp

Nem szakmabeli indulók:

1. Ludbriko

2. Versike

3. Momó Rádió

A zsűri elnökeként dr. Vass Ágnes az eredményhirdetést megelőzően összefoglaló beszédében kihangsúlyozta, hogy „a felelős szerkesztői magatartás elengedhetetlen kötelessége és át nem ruházható felelőssége minden online tartalomszolgáltatónak. Gyermekeink káros tartalmaktól való védelme viszont csak akkor lehet eredményes, ha kreatívan kíváncsiságot ébresztő, ízléses grafikába csomagolt, értékes és értékteremtő tartalmat kínálunk cserébe”.

Az idei verseny nagy sikere, hogy a nem szakmabeli első helyezett Ludbriko, akit a hazai díjazottak közül a Gyermekmentő Szolgálat küldött tovább, az összeurópai versenyen a 2. helyezett lett.

 

György László, a Symantec magyarországi képviseletének vezetője elmondta, hogy az Eurobarometer kutatások (Special Eurobarometer 404 – Cyber Security report) szerint Magyarországon a kiberbiztonsági tudatosság szintje a fele az európai uniós átlagénak. A gyakorlatban is kevesebbet teszünk a biztonságos internetezésért, bár hazánkban az utóbbi években jó irányú változások figyelhetők meg.

Az MTVA idén csatlakozott először a SID kampányhoz: az M2 Hetedhét Gyerekhíradója február 10. és 14. között a biztonságosabb internethasználattal foglalkozik, és hasznos tanácsokat ad szülőknek, gyerekeknek és tanároknak. A Petőfi Rádión február 11-én a SID kapcsán óránként hasznos információkat osztanak meg a hallgatókkal.

A program népszerűsítésére elkészült SID tévéspotot az MTVA és a UPC Magyarország kábelcsatornáin sugározzák.

A program reklámszpotja

A legjobb gyermekvédelmi tartalomnak járó különdíjat Lencsó Rita, az MTVA kommunikációs igazgatója adta át, aki elmondta, hogy a közmédia kiemelten kezeli a gyermekvédelem ügyét. A 2012 decemberében indított M2 gyerekcsatornáján számos olyan tartalmú anyagot sugároz a gyermek korosztálynak, mely játszva tanítja a biztonságos internethasználatot. Az MTVA több stratégiai együttműködési megállapodást kötött állami és társadalmi szervezetekkel, melyekkel együttműködve dolgozik, hogy a gyermekek jogai jobban érvényesülhessenek, és hogy a modern technika eszközeit is biztonságosan tudják használni.

Szilágyi Bernadette, a Microsoft programmenedzsere – aki elkötelezett oktatói tevékenységéért, a számítástechnika népszerűsítésért, a civil szervezetek munkájának segítéséért Tarján-emlékérmet kapott – elmondta, hogy a Microsoft YouthSpark nevű nemzetközi programjának alapvető része a biztonságosabb internethasználat oktatása és terjesztése.

 

A kerekasztal-beszélgetésen részt vevő Szűcs László, a UPC kommunikációs igazgatója kifejtette, hogy a UPC és anyavállalata,a Liberty Global 2006 óta kiemelt nemzetközi partnere a Biztonságosabb Internet Napjának. A vállalat szorosan együttműködik az Insafe anyaszervezetével, a European Schoolnettel, amellyel közösen dolgozta ki az idén debütáló két új kezdeményezését is.

A magyarul is elérhető eSafety Label online iskolai akkreditációs rendszer adatokat és tanácsokat biztosít ahhoz, hogy az iskolák és a tanárok felkészülhessenek az IKT eszközök készségszintű használatára, ellenőrizhessék felkészültségüket és akkreditálhassák is azt az eBiztonsági Címkével. A Web We Want (Internet, ahogy mi szeretnénk) 13-16 éveseknek szóló kézikönyv segítségével pedig a diákok tesztelhetik képességeiket, többet tudhatnak meg online jogaikról és tudatosabb döntéseket hozhatnak internetes tevékenységeikben.

Emellett a UPC Magyarország kezdeményezésére és fő támogatásával elkészült és hamarosan elindul egy egyedülálló új weboldal is, Otthon a neten címmel, amely a legkisebbeket ismerteti meg az internet színes világával. Az oldalra feltöltött kisfilmekben gyermekek mesélnek egymásnak online tapasztalataikról, és adnak egymásnak jó tanácsokat.

Csapó Noémi, a Magyar Telekom képviseletében az alábbit fűzte hozzá a rendezvényen:

„A Telekom elkötelezett a gyermekek biztonságosabb internetezése mellett, melyhez számos eszközt, megoldást kínál. Felelős szolgáltatóként rendszeres képzéseket szervez, tematikus honlapján biztonsági tanácsokat, tippeket, eszközöket oszt meg a szülőkkel, pedagógusokkal, gyerekekkel. A Telekom támogatásával megvalósuló Mobilsuli programban a vállalat önkéntesei oktatják az általános iskolásokat biztonságos mobil- és internethasználatra. A program tavaly elnyerte „Az év vállalati önkéntes programja” díjat.”

A rendezők hazai intézményeket, játékszakértőket, gyermekvédelmi szakembereket, webes biztonsági szakembereket, úgynevezett stakeholdereket (távközlők, internetszolgáltatók, non-profit szövetségek, multinacionális cégek képviselői, tanárok stb.) is meghívtak az eseményre.

Médiapiac

Szombat délutánig jelentkezhetnek a tévék, rádiók az NVB-nél

Szombat 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos televíziók és rádiók, amelyek az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampányidőszakában politikai reklámot kívánnak közzétenni.

Közzétéve:

Flickr

Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatásért politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető. A választási eljárásról szóló törvény különbséget tesz a politikai hirdetés és a politikai reklám között.

A jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatásra ösztönző, sajtótermékben (illetve az interneten és moziban) közzétett tartalmat.

A politikai reklám – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban jelenhet meg.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a nem közszolgálati médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait, közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére.

A politikai reklámhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos, közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.

A jogszabály szerint

amennyiben a közszolgálatinak nem minősülő, országosan elérhető lineáris médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (televíziók és rádiók) biztosítani kívánják politikai reklám közzétételének lehetőségét, ezt legkésőbb a kampány hivatalos kezdetéig, április 20-án 16 óráig kötelesek közölni a NVB-vel.

Külön kell megtenni a politikai reklám közzétételére vonatkozó jognyilatkozatot az EP-választásra, az önkormányzati, valamint a nemzetisági választásra.

Az európai parlamenti képviselők, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával kapcsolatban a bejelentésnek tartalmaznia kell a politikai reklám közlésére szolgáló országos lineáris, illetve a kizárólag interneten elérhető lineáris médiaszolgáltatásnak vagy médiaszolgáltatásoknak a megjelölését és a politikai reklámok közzétételére szánt időtartamot, amely összesen nem lehet kevesebb 150 percnél.

A nemzetiségi választással kapcsolatban a bejelentésnek csak a közlésre szolgáló médiaszolgáltatás megjelölését kell tartalmaznia.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom