2020. július 01.

20 millió forint eljárási bírságot szabott ki az RTL-re a GVH

A járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel kapott határidő-hosszabbítás ellenére is akadályozta a tényállás feltárását és ezzel elhúzta az eljárást - közölte a GVH.

Az M-RTL Zrt. 2016-ban kötött szerződést a Central Digitális Média Kft. megszerzésére, amelyhez a Médiatanács nem járult hozzá, ezért azt a GVH megtiltotta. A döntés kúriai felülvizsgálatának eredményeként a versenyhivatalnak 2020 márciusában új eljárást kellett indítania az ügyben. Az új vizsgálat során a GVH felhívta az M-RTL-t, hogy mutassa be az aktuális piaci adatokat és a tranzakció jelen körülmények közötti kereteit - írja az Index.

Az M-RTL 2020. áprilisában a COVID-19 miatti világjárvány káros hatásaira hivatkozva kérte a GVH által szabott adatszolgáltatási határidő 45 nappal történő meghosszabbítását május végéig. A hivatal hozzájárult a vállalkozás kérelméhez. Ennek ellenére az M-RTL május végi beadványában nem szolgáltatta a kért piaci adatokat, arra hivatkozva, hogy nem ért egyet a GVH gyakorlatával, azonban más módon sem adta meg ezeket az adatokat - áll a versenyhivatal közleményében.

Továbbá egymásnak ellentmondó információkat közölt a tranzakció tárgyát illetően. A GVH az televíziós társaság adatszolgáltatásának ellentmondásossága miatt nem tudott intézkedni a Médiatanács ilyenkor kötelező megkereséséről - írják.

Mivel az M-RTL magatartása miatt további eljárási cselekmények foganatosítása vált szükségessé, ezért az eljárás elhúzása és a tényállás feltárás akadályozása miatt 20 millió forint eljárási bírságot szabott ki a versenyhivatal - teszik hozzá.

Az RTL Magyarország is csak a sajtóból értesült arról, hogy a GVH másodfokon is megállapította a 20 millió forint összegű eljárási bírságot, mivel az M-RTL Zrt. részére a végzést még nem küldték meg. Az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a Media1 érdeklődésére közölte: a GVH elsőfokon már korábban kiszabta a bírságot, ami ellen fellebbezést nyújtott be a cég - írja a Media1.

Címkék: média rtl gvh

Új zsűrivel tér vissza a Sztárban sztár

1 napja

A Sztárban sztár új évadának premierdátumát a TV2 Csoport tegnap egy sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, a műsor augusztus 30-án tér vissza a TV2-re.