A Ringier Axel Springer Media AG 2019. szeptember 1-jétől Kovács Tibort nevezi ki a Ringier Axel Springer Magyarország kiadóvállalat ügyvezető igazgatói (CEO) posztjára. A szakember közel hat év után távozik a Lapcom Zrt.-től.

Bayer József és Király Mária úgy döntöttek, harminc év sikeres cégvezetés után nyugdíjba vonulnak a kiadó éléről és lemondanak az igazgatóságban elfoglalt pozícióikról. Szeptembertől Kovács Tibor lesz a Ringier Axel Springer Magyarország új ügyvezető igazgatója.

Kovács Tibor 2013 óta a Lapcom Zrt. vezetőségének tagja, 2018 óta pedig a cég ügyvezető igazgatója. Szakmai pályájának egy korábbi szakaszában már dolgozott a svájci Ringier Csoporttal: 1999-2006 között a Blikk napilapot is kiadó Ringier Kft. HR igazgatója, majd divízió igazgatója volt. 2010 után részt vett a Ringier Axel Springer Magyarország megalapításának előkészítésében. 2011 óta a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke.

A változásról Mark Dekan, a Ringier Axel Springer Media CEO-ja így nyilatkozott:

Tibor tapasztalt vezető, aki már több mint húsz éve dolgozik a magyar médiapiacon, és többek között a Ringier Axel Springer Magyarország megalapításában is szerepet vállalat. Kiterjedt piacismerete, szaktudása és munkatársai iránti elkötelezettsége hozzájárul majd ahhoz, hogy médiamárkáink piaci pozícióját tovább erősítsük, és a jövőben is folytassuk a független újságírás megőrzésére irányuló küldetésünket Magyarországon.

Jan Bayer, a Ringier Axel Springer Media igazgatótanácsának elnöke hozzátette:

Bayer József egy igazi vállalkozó és egy kivételes képességű menedzser. Legfőképp neki köszönhető, hogy harminc évvel ezelőtt az Axel Springer megkezdhette működését Budapesten, létrehozva ezzel annak a vállalatnak az alapjait, amely ma a Ringier Axel Springer Media portfóliójának rendkívül sikeres pillére. Az igazgatótanács nevében köszönök neki mindent, amit a cégünkért tett és kívánom neki a legjobbakat élete következő fejezetéhez!

A Lapcom közleménye kitér arra is, hogy a vezető távozásával egy időben a Lapcom alapítója megbízza Györke Zoltánt a Lapcom Zrt., kereskedelemért és marketingért felelős vezérigazgató-helyettesét, hogy 2019. május 22.-től lássa el a médiavállalat vezérigazgatói feladatait.

Nyilvános az 5G-s frekvenciaárverés résztvevőinek listája

2019. szeptember 13.

Három jelentkezőt – a Magyar Telekom Nyrt.-t, a Telenor Magyarország Zrt.-t és a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-t – vett árverési nyilvántartásba szeptember 13-án a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).