2019. július 15.

A Lokál után az Origo is jogerősen elveszítette a sajtópert Nagy Blanka ellen

Következő lépésként sérelemdíjat kérnek a ″karaktergyilkossággal próbálkozó lapoktól″.

Ahogy megírtuk, a Lokal.hu már korábban jogerősen pert vesztett a diáklány által kezdeményezett sajtóperben. Most ugyanerre jutottak az Origóval szemben is, az ítélőtábla ebben a perben is helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi ítéletét – közölte a hvg.hu-val a diáklány ügyvédje, Litresits András.

Az ítélőtábla döntése végleges: az Origo köteles közzétenni a helyreigazítást, vagyis meg kell jelentetniük azt is, hogy hazugság volt, amit Nagy Blankáról írtak – mondta ki ítéletében az ítélőtábla.

Az ellenzéki tüntetéseken használt trágár kifejezései miatt ismertté vált diáklányt a Ripost próbálta lejáratni azzal, hogy több tárgyból bukásra áll, alig jár iskolába, így a hiányzásai meghaladják a törvény által lehetővé tett mértéket. "A mostanra szokásossá vált gyakorlat szerint a karaktergyilkosságra hajtó anyagot a többi kormányoldali lap is átvette, köztük az Origo és a Lokál online változata, a bíróság szerint úgy, hogy ezek az információk nem feleltek meg a valóságnak" - írja a HVG.

„Már csak az eredeti cikket közlő Ripost elleni másodfokú eljárás van hátra, de várhatóan ez is hasonló eredménnyel zárul majd. A két nyertes, jogerősen lezárult per után következő lépésként az ügyfelem a Lokál és az Origo kiadója ellen már biztosan pert indít sérelemdíjért. Ha mindhárom lap kiadói ellen kezdeményezzük az eljárást, akkor ez összesen akár milliós összeg is lehet, amire Blanka az elszenvedett lejáratás, a jó hírnevének megsértése miatt tart igényt” – mondta Litresits András.