Médiapiac
A köz érdeke és az információszerzés etikája
″Amennyiben elfogadjuk, hogy disznóságokat, gazemberségeket, korrupciót, lopást feltárni a köz érdeke, úgy szerintem meg az lenne a végzetes hiba, ha ennek érdekében nem használnánk ki minden rendelkezésünkre álló lehetőséget. Az állampolgári bizalmat az is növeli, ha a közönség azt látja, hogy az újságíró elment a falig, kockáztatott a köz érdekében.″ Bátorfy Attila írása a Médiapiac sajtóetikáról szóló vitájában.
Michael Wolff amerikai újságíró írt egy bombasztikusnak szánt könyvet Donald Trump elnökségének első időszakáról. Wolff újságírói hitelességéről és információszerzési módszereiről azonnal elindult egy vita az angolszász sajtóban, ennek nyomán pedig az itthoni mikrokörnyezetben egy privát Facebook-bejegyzés alatt.
A vita dinamikája úgy alakult, hogy felvetettem egy sajtóetikai dilemmát, amelyre aztán többen, de főként a Médiapiac által vitaindítóra felkért Pethő András sokak számára vonzó és népszerű sajtóetikai szigorral válaszolt. András cikke a Facebook-vitában megfogalmazott érvek részbeni megismétlése, részben pedig kiegészítése, amelyekre nem fogok egyesével reagálni, inkább az etikai koncepcióval kapcsolatban szeretnék valamit hozzáfűzni.
Wolff maga vallja be: számos forrásához és információhoz úgy jutott el, hogy nem mondta el, hogy újságíróként kérdez, sőt, történeteket talált ki az információhoz való hozzáférés érdekében. Sok interjúalanyának tehát nem volt fogalma arról, hogy az újságíróval folytatott beszélgetést majd egy könyvben látja nyomtatásban. András és pártfogói szerint ez etikátlan és megengedhetetlen.
Ugyan nem akarok András és a többiek szájába olyasmit adni, amit nem állítottak, ám ebből mégiscsak az következik, hogy az igazsághoz minden egyes esetben csakis “tisztességesen”, “erkölcsösen” lehet eljutni. Ez szerintem nincs így. Ebből a szempontból lényegtelen, hogy Wolff végül is milyen minőségű információkhoz jutott így hozzá (a könyv közepéig érve egyelőre valóban semmi olyasmihez, amit ne tudtunk volna, vagy ne tudtunk volna elképzelni), mivel maga az eljárása szerintem nem tisztességtelen, nem erkölcstelen, mi több, teljesen legitim.
Rengeteg fontos undercover sztorit ismerünk (például olyanokat, amikor újságírók épültek be bűnszervezetbe, korrupciós hálózatba), amelyek nem születhettek volna meg, ha az információhoz való hozzájutást minden esetben felülírta volna a mitikus-romantikus angolszász etika betartása.
Nyilván az újságírónak és a szerkesztőségnek mérlegelnie kell, hogy valóban ez az egyetlen megoldás-e. Az is bonyolult kérdés, hogy az így megszerzett információkból végül is mi számít valóban közérdekűnek, és ha annak számít, akkor a forrását az újságíró mennyire kompromittálja. Tehát hiába old meg ez az eljárás egy súlyos problémát (a lényeges információ hiányát), számos egyéb etikai kérdést is magával von, de ez már egy másik módszertani kérdés. A jelenlegi kérdés az, hogy amennyiben az információhoz való hozzáférés hagyományos útjai le vannak zárva, akkor mit tehetünk.
Amennyiben elfogadjuk, hogy disznóságokat, gazemberségeket, korrupciót, lopást feltárni a köz érdeke, úgy szerintem meg az lenne a végzetes hiba, ha ennek érdekében nem használnánk ki minden rendelkezésünkre álló lehetőséget. Az állampolgári bizalmat az is növeli, ha a közönség azt látja, hogy az újságíró elment a falig, kockáztatott a köz érdekében.
Vannak más esetek is, amikor az információk el vannak zárva mind az újságíró, mind a köz elől. Ezeken a helyzeteken egyre ritkábban segít egy forrás, aki lényegében leveszi az újságíróról azt az etikai dilemmát, hogy a hozzáférésért trükköznie kelljen. A forrás a munkahelyét, hivatalát, köztisztségét, emberi kapcsolatait megtéveszti, lojálisnak mutatkozik, miközben fontos információkat árul el, dokumentumokat szolgáltat, fotókat készít, fénymásol. A köz érdekében ugyanakkor feloldozzuk az etikai vétség alól. Tehát a forrásnak mindez kijár, az újságírónak nem?
Itt megint adódnak olyan módszerek, amelyek nincsenek megírva a sajtóetikai nagykönyvben, viszont nélkülük szegényebb lenne a szakma. Az újságíró megkerüli az informatikai rendszert, programozókkal, hackerekkel, jogászokkal dolgozik együtt és ilyenkor adott esetben szintén megszeg valamilyen tisztességszabályt, akár még törvényt is sért. Érdekesnek gondolom, hogy az információk ilyen keletkezésének etikai kérdéseivel az újságíróetika már nem törődik.
Az újságírás iránti általános bizalmatlanságot mindnyájan érezzük. De a bizalmatlanság szerintem csak részben köszönhető annak, hogy rengeteg újságíró ténylegesen etikátlanul, vagy hanyagul jár el. Legalább ugyanekkora szerepe van a bizalom csökkenésében annak is, hogy számos újságíró még csak nem is törekszik arra, hogy a nehezített terepen információkhoz jusson, elszámoltassa a közszereplőket.
A sokszor abszurd módon idelizált újságírómítoszokhoz való görcsös ragaszkodás eszköztelenné tesz bennünket a nagyon is gyakorlati problémák megoldásában. Globálisan és a környezetünkben is olyan rendszerek épülnek, amelyek a társadalmak olyan szereplőit is hallgatag félelembe, vagy gátlástalan hazudozásba kényszerítik, akikről korábban nem feltételeztük volna, hogy képesek erre.
Ui.: Szerintem számos fontos újságíróetikai kérdés nincs itthon megbeszélve és tisztázva azok között sem, akik az újságírást nem propagandatevékenységnek, vagy pusztán megélhetési forrásnak tekintik. Érdekes, hogy Wolff eljárása indított el ezt a párbeszédet, miközben szerintem ennél lényegesebb etikai kérdéseknél úgy teszünk, mintha nem léteznének. Nagyon támogatnék egy olyan sorozatot, amely konkrét sajtóetikai kérdések megválaszolására kérne fel két-három, akármennyi újságírót, esetleg életszerű problémákon keresztül mutatná be azt, hogy az újságírónak mit kellene tennie az adott esetekben.
 | Bátorfy Attila
Nézze meg Bátorfy Attila teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon. |
Médiapiac
A Facebook nem olyan, mint az utcai lomtalanítás – bár néha olyannak tűnik
Így használd a közösségi médiás profilodat – II. rész: Sokkal többet szabad annak, aki kritizál vagy parodizál.
Sokan sok mindent közzétesznek a közösségi médiában, ám a megjelenő tartalmakat nem mindig lehet szabadon elvinni, átvenni. A Facebook és a többi információs közösségi médiafelület tehát nem olyan, mint az utcai lomtalanítás, onnan nem lehet mindent hazavinni, ami csak tetszik. Bizonyos esetekben azonban mégis. Hogy mikor, arról a médiahatóság adott útmutatást.
Mind többször hallani, hogy a közösségi média egyre inkább az álhírek, a hitvány információk és performanszok gyűjtőhelyévé silányul. Ennek ellentmond, hogy megannyi olyan tartalom lelhető fel a különféle platformokon, amelyeket utóbb – bármilyen céllal – idéznénk. De milyen szabályok kötik azt, aki részben vagy egészben átvenné mások bejegyzését? A kérdést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakemberének, Fáczán Gábornak tette fel a Médiapiac.com.
Előnyben a humorista
A szervezet Online Platformok Főosztályának vezetője azzal kezdte: attól függ, milyen minőségű tartalomról van szó. Ha szerzői alkotásról, vagyis például zenéről, videóról, irodalmi műről, úgy a szerzői jog szabályai alapján feltételezni lehetne, hogy minden esetben engedélyt kellene kérni az eredeti alkotás szerzőjétől, hogy posztolni lehessen a tartalmakat. – Ugyanakkor – mutatott rá a főosztályvezető – akadnak bizonyos kivételek.
A felhasználók mások posztjait engedély nélkül is felhasználhatják, ha kritikát fogalmaznának meg azzal kapcsolatban, ha paródiát készítenének, de akkor is, ha véleményüket fejeznék ki vagy tudósítanak, beszámolnak róla. A kutatás is olyan eset lehet, amikor nem kell beszerezni a bejegyzés eredeti szerzőjének engedélyét.
A főosztályvezető megemlítette, a kérdés kapcsán maga a Facebook is ad iránymutatást arról, miként érhető el, hogy a felhasználó által közzétett tartalom ne sértsen szerzői jogot. Eszerint attól, hogy egy tartalmat megvásárolt az adott felhasználó, vagy az interneten talált egy képet, amit posztolni szeretne, még megsértheti a szerzői jogot. A platform ezért azt tanácsolja, hogy védett tartalom megosztása előtt általában véve tanácsos írásos engedélyt kérni a szerzőtől. – Egy ismert sportolóról készült kép közzététele előtt érdemes tájékozódni, hogy az adott felvétel élvez-e szerzői jogi védelmet. Ha igen, engedélyt kell kérni a fotó eredeti posztolójától – húzta alá Fáczán Gábor.
Sorozat indul!
A Facebook mára életünk része lett, sokan idejük igen jelentős részét töltik ezen a felületen. A Médiapiac.com cikksorozatban járja körbe a közösségi médiaműködés ama mozzanatait, amelyek a gyakorlatban a legtöbb gondot okozzák. A pontos kép felrajzolásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság segítette lapunkat. Első írásunk azt taglalta, kié is a közösségi média felhasználói által közzétett tartalom, fénykép.
Jakubász Tamás
Médiapiac
Átadták a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat díjait
A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Nagydíját Mohos Márton (24.hu) Fokozódó nyomás a magyar-szerb határon című sorozatával nyerte el, a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért járó André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes (The Associated Press) A lakhatás alapjog című sorozata érdemelte ki. A fotóriporteri életműdíjat Balogh László vehette át.
A kiállítást Karikó Katalin nyitotta meg. A Nobel-díjas kutatóbiológus fontosnak nevezte a fotóriporterek munkáját és a képeket, amelyek üzenetet hordoznak. Karikó Katalin szerint a fotózás és a tudományos kutatás abban hasonlít egymásra, hogy az emberek látják az eredményeket, de nem tudják megnevezni, hogy azt ki hozta létre, kinek a munkája áll mögötte.
Karikó Katalin felidézte, hogy az általános iskola ötödik osztályában a fotószakkör tagja volt, képeket hívtak elő, fixáltak, szárítottak, a tanár fényképezőgépével készítettek fotókat. Nyolcadikos korában az országos élővilág versenyen harmadik helyezést ért el és jutalmul egy Smena fényképezőgépet kapott, amellyel a családról, az iskoláról és a barátokról készített képeket. Ezt a gépet később a Szegedi Tudományegyetemnek ajándékozta – tette hozzá.
Karikó Katalin a megnyitón megkapta Koszticsák Szilárdnak, az MTI/MTVA fotóripoterének fotóját, amely a Nobel-díj átadása előtti napon készült róla és Krausz Ferenc fizikusról a svédországi magyar nagykövetségen.
Kőrösi Orsolya, a 42. Magyar Sajtófotó Kiállításnak helyet adó Capa Központ ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy tavaly ünnepelte fennállása 10. évfordulóját a fotográfiai központ, és az alkalomból megnyílt a Robert Capa munkásságát bemutató állandó kiállítás is. Az első emelet termeit is felújították, így a sajtófotó-kiállítás is megszépült környezetben várja a látogatókat – mondta.
Kitért arra is, hogy jövő szerdán Burger Barna-emlékkiállítás nyílik a Természettudományi Múzeumban a 2017-ben elhunyt fotóriporter Kék vándor című könyvéből.
A Magyar Sajtófotó Pályázatra ebben az évben 250 fotográfus 2470 pályaművel, összesen 6801 képpel nevezett – hangsúlyozta Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke, hozzátéve: Az év fotói 2023 című évkönyv a kiállítás megnyitójával egy időben jelenik meg.
Bánkuti András átadta a sajtóban dolgozó fotóriporterek teljesítményét, életművét elismerő Arany Kamera-díjakat is, amelyet minden évben hárman kapnak meg. Idén Balázs Attila fotóriporter (MTI/MTVA), Révész Tamás fotóművész, fotóriporter és Szlukovényi Tamás fotóriporter, kurátor, a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrijének elnöke kapta meg az elismerést.
A csütörtöki eseményen átadták a sajtófotó pályázat tizennégy kategóriájának első három díját és számos különdíjat is, amelyeknek nyerteseit már februárban nyilvánosságra hozták.
A Magyar Sajtófotó kiállítás június 2-ig tart nyitva a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
Borítókép: A díjazottak a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat eredményeit ismertető sajtótájékoztatón a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában 2024. február 15-én
Médiapiac
VIP különkiadással indul a Zsákbamacska április 27-én
Új műsorvezető párokkal és új játékokkal tér vissza a TV2 képernyőjére a Zsákbamacska. A második évadban Szente Vajk és T. Danny, valamint Marics Peti és Pető Brúnó garantálják a jó hangulatot.
Április 27-én szombaton VIP adással indul a Zsákbamacska második évada a TV2-n. Az évtizedek után tavaly visszatért műsor sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2023-as év legnézettebb műsora volt a tavaly március 12-én adásba került Zsákbamacska nyitóepizódja mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+).
A teljes lakosság körében ez 1,3 milliós átlag nézettséget (AMR) jelentett.
A mostani különkiadásban Demcsák Zsuzsa, Stohl András, Sydney van den Bosch, Ördög Nóra, Krausz Gábor, Lékai-Kiss Ramóna, Gáspár Győző és Gáspár Bea, valamint Tilla és a Kincsvadászokból ismert műtárgykereskedő, dr. Katona Szandra játszanak majd, és az első évadhoz hasonlóan jelmezben érkeznek. A fergeteges hangulatú adásban nem csak alkudozás lesz, hanem zrikálás is rendesen, még egy pofon is elcsattan a sztárok között – derül ki a TV2 közleményéből.
A megújult game-show április 29-én folytatódik minden hétköznap este, ezúttal is közel 60 féle játékot próbálhatnak ki a szereplők. A régi jól beváltak mellett olyan látványos és izgalmas próbatételek is lesznek, mint például az óriás társasjáték, ahol a játékos maga a bábu, aki lépked a pályán, de lesz pénzlapátolás bekötött szemmel, és egy különleges golyóderbi, ahol minden a száguldó golyókon múlik, na meg a szerencsén.
Szente Vajk és T. Danny, valamint Marics Peti és Pető Brúnó folyamatosan hozzák a buli hangulatot, de nemcsak ők, hanem a játékosok is, hiszen énekes, táncos performanszokból ezúttal sem lesz hiány. Ahogy értékes nyereményekből sem: több autó is gazdára talál az új évadban, de egyéb értékes tárgynyereményekkel és akár milliós pénznyereménnyel is hazatérhetnek a szerencsések.
A műsorvezetőket most is egy-egy hölgy segíti a vetélkedőben: Kárpáti Rebeka és Stana Alexandra.