Kövess minket!

Médiapiac

A nézőközönség megváltozott

Victoria Davies, a Discovery Networks CEEMEA-régióért felelős ügyvezetője levélben válaszolt az Eurosport arculatváltását és terveit érintő kérdéseinkre, illetve számolt be a csatornával kapcsolatos újdonságokról.

Milyen megfontolások állnak a mögött a közvetítési megállapodás mögött, amelyet különböző sportmárkákkal és versenyekkel kötött az Eurosport? Melyek az elmúlt egy év legnagyobb eredményei ezen a területen?

Büszkék vagyunk az elmúlt tizenkét hónapban elért eredményeinkre, mivel különösen nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy minél több prémium tartalmat közvetítsünk a nézőinknek. Tudjuk, hogy az Eurosport nagyon fontos csatorna a magyarországi közönség számára, főleg ezért határoztunk úgy, hogy olyan egyedülálló tartalmakat osztunk meg velük, mint például a Bundesliga, a Grand Slam-tenisztornák, a WTCC vagy a budapesti vizes vb és a soron következő olimpiai játékok. A rajongókat helyezzük a középpontba, és bízunk benne, hogy ezt ők is értékelik majd.

A célunk nemcsak az, hogy prémium sporteseményekkel szolgáljuk ki őket, hanem az is, hogy minél több helyi érdekeltségű tartalommal találkozhassanak a csatornánkon. Így élvezhetik a rajongók Dárdai Pál előretörését a Bundesligában vagy mondjuk Michelisz Norbert versenyeit a WTCC-n. És akkor még nem is beszéltünk olyan fiatal tehetségekről, mint Piros Zsombor, aki a juniorok között aratott elsöprő győzelmet az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, amit szintén láthatták az Eurosporton a magyar nézők, a Roger Federerhez hasonló világsztárok mérkőzései mellett.

Jelenleg van-e olyan sportesemény, amely még nincs az Eurosport kínálatában, de tervezik, hogy a közeljövőben lépéseket tesznek annak érdekében, hogy közvetíthessék?

Természetesen, mint mindig, most is szüntelenül kutatjuk az új lehetőségeket annak érdekében, hogy elsőrangú sporttartalmakat szolgáltassunk a nézőknek. Folyamatosan és részletekbe menően figyeljük a piacot, és mindig tüzetesen megvizsgáljuk az aktuálisan elérhető olyan közvetítési jogokat, amelyek hosszú távon is fenntartható előnnyel járhatnak az Eurosport számára. De természetesen a last minute lehetőségeket is mindig megfontoljuk.

Miért döntöttek úgy, hogy az olimpiai és az Eurosport-logót összefűzik?

Szerettünk volna egy olyan logót alkotni, amely tiszteleg az olimpiai értékek előtt, de magában hordozza az új, még dinamikusabb Eurosportot is. A logó egy új korszak kezdetét jelzi mind Európa első számú sportcsatornája, mind a világ legfontosabb sporteseménye számára. A logó egyesíti a két ikonikus jelképet, az Eurosport logóját és az olimpiai karikákat, valamint magában foglalja a dobogót, amely megtestesíti a sportolók legnagyobb álmát világszerte, és egyben a kiemelkedő sportteljesítmény jelképe.

A múlt évben bejelentették együttműködésüket az MTVA-val az olimpiai játékokhoz kapcsolódóan. Hogyan lesz látható az olimpia az Eurosporton?

Az olimpia kiemelkedően fontos számunkra, hiszen jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a csatornáinkon még több prémium, helyi szempontból releváns tartalom legyen, amelyet mindenkinek látnia kell. A programkínálatunk több mint fele az olimpiai sportágakhoz kapcsolódik, a célunk pedig az, hogy már az eseményt megelőző időszakban bemutassuk a sportolók útját a nagy versenyig, közelebb hozzuk őket a rajongókhoz, ehhez pedig felhasználjuk az összes platformunkat.

Az Eurosport mint az olimpiai játékok új otthona egyedülálló nézői élményt fog adni a játékokhoz kapcsolódóan Európa-szerte milliók képernyőin. Tudjuk, hogy az olimpián minden egyes pillanat számítani fog, és az Eurosport mindent megtesz azért, hogy a rajongók ne maradjanak le egyetlen számukra fontos pillanatról sem. Új stratégiánknak ezért részét képezi az is, hogy az összes csatornánkat, mobilplatformunkat és az Eurosport Playert is bevonjuk a közvetítés folyamatába, így valóban minden fontos pillanatot nyomon követhetnek a nézők.

 

Hogyan készülnek a 2018-as pjongcsangi téli játékokra?

A kihívás nagy, ahogyan maga a lehetőség is, hogy ezen az eseményen keresztül formáljuk az Eurosport márkát. A 2017-es év indulásával, januárban megkezdtük az utazásunkat mint az olimpiai játékok otthona. Egy év van még hátra a 2018-as pjongcsangi játékokig, ezzel kapcsolatban pedig nemrég fedtük fel a műsorszerkesztési stratégiánkat, ami természetesen magában foglalja a téli olimpiai játékokat. A téli olimpia alatt az Eurosport több mint száz eseményről tudósít majd élőben vagy on-demand, a közvetítések bármikor, bármely eszközről elérhetőek lesznek a nézők számára, így a 2018-as, Pjongcsangban megrendezendő téli olimpia lesz az első igazán digitálisan is közvetített ötkarikás verseny az európai nézők számára.

A digitális megoldások, mint például az eurosport.com, az Eurosport Player, a 360 fokos videók vagy mondjuk a VR, milyen szerepet játszanak az Eurosport stratégiájában a brandépítés szempontjából? Milyen célokat tűztek ki ezekkel a platformokkal kapcsolatban, és milyen eredményeket értek már el eddig? Ezen digitális megoldások közül melyek férhetők hozzá a magyarországi nézők számára, és milyen eredménnyel teljesítenek?

Látható az Eurosport előretörése a digitális üzletágban, az a célunk, hogy prémium sporteseményeket közvetítsünk minél több platformon, és hogy a rajongók ezeket elérhessék, legyenek akár az otthonaikban a tévéképernyő előtt, akár útközben, kezükben a mobiltelefonjukkal. A sport a legjobban adaptálható tartalom a több képernyős fogyasztásra, ezért azon vagyunk, hogy megfeleljünk a nézőink elvárásainak, és folyamatosan fejlesszük kínálatunkat. Ez arról szól, hogy mindig releváns, friss tartalmakat közvetítsünk, és olyan extrákat nyújtsunk minden érdeklődőnek, amelyek valódi sportizgalommal tölti el őket.

Arra fókuszálunk, hogy olyan megosztható tartalmakat generáljunk, mint az Eric Cantonával készült videosorozat, amelyben az egykori futballista a foci megmondóemberének szerepét veszi fel, és amely 50 milliós elérést hozott. További fejlesztéseket tervezünk az eurosport.com-mal kapcsolatban is, amely a vezető sporthíroldal, akárcsak Európa első számú előfizetés-alapú OTT- (over-the-top) sportapplikációja, az Eurosport Player esetében, amely 52 országban biztosít hozzáférést a műsorainkhoz bármilyen eszközről.

Mik az előrejelzései a jövő sportközvetítésével kapcsolatban, legyen szó akár technikai újításokról, új platformokról vagy trendekről?

Továbbra is a „tartalom a király”. A modern tartalmak korában lehetőségünk van arra, hogy közelebb kerüljünk a rajongóinkhoz, és osztozzunk a sport iránti szenvedélyükben. Azon vagyunk, hogy a lehető legjobban megértsük a nézőközönségünk érzéseit, elvárásait, és minél több valós idejű tartalmat ajánljunk nekik.

Manapság már nem elég csak a jogokat birtokolni és közvetíteni, hanem az eseményekhez és a sportolókhoz kapcsolódó történeteket is el kell mesélni és meg kell osztani a lehető legtöbb platformon. Muszáj releváns, helyi történeteket bemutatnunk, hiszen ezek inspirálhatják valóban és tehetik elkötelezetté a fiatalokat, illetve ezekkel építhetünk közösséget is. A nézőközönség megváltozott, és mi magunk is részesei vagyunk ennek a változásnak. Tudnunk kell, hogy már nem elégíthetjük ki őket pusztán a tévében sugárzott tartalmakkal, vágynak az újfajta tapasztalatokra, mint például a virtuális valóság. A mi feladatunk, hogy inspiráljuk a rajongókat a legújabb technológiák használatával. Azt várjuk, hogy az innováció csúcsán maradunk, és az olimpia a legjobbat hozza majd ki az Eurosportból.

Hogyan értékelné a sportcsatornák közötti versenyhelyzetet Európán belül, különös tekintettel Magyarországra? Mi az, ami az Eurosportot kiemeli ebből a versenyből? Azonosítottak-e már olyan médiumot Magyarországon, ami esetleg konkurenciát jelenthet az Eurosportnak, legyen szó akár tradicionális, akár online megoldásról?

Magyarország telített piac ilyen szempontból sok vetélytárssal. Nem éljük meg ugyanakkor a jelenlétüket fenyegetőnek, inkább lehetséges partnerként tekintünk rájuk, akikkel együttműködve a lehető legjobb élményeket közvetíthetjük a nézőinknek.

A sport jelentős szerepet játszik márkáink fejlesztésében, olyan tartalom, amellyel intenzív érzelmeket válthatunk ki a nézőinkből, ezért olyan értékesek a közvetítési jogok. Az Eurosport erős brand, és mindig is azon lesz, hogy a legjobb, legnagyobb sporteseményeket közvetítse. Az új lehetőségek pedig, amelyeket a közvetítési jogokkal kapcsolatban felmerülnek, gondos mérlegelés tárgyát képezik.

Az Eurosport a sokféleség híve, és ez az, ami különlegessé tesz minket a piacon. Prémium és releváns sportesemények közvetítési jogaival rendelkezünk: a tenisz esetében gondolok itt például mind a négy Grand Slam-tornára (Australian Open, Wimbledon, Roland Garros és US Open). A kerékpár esetében mindhárom nagy körversenyt (Tour de France, Giro és Vuelta) műsorra tűzzük, de nálunk van több snookerverseny (világbajnokság, Egyesült Királyság bajnoksága), futballbajnokság, téli sport és természetesen az olimpiai játékok közvetítési joga is. A rajongók nagyon könnyen megtalálhatják ezek közül a kedvenceiket.

(Az interjú elsőként a Médiapiac 2017/1-2. számában jelent meg.)

Médiapiac

Kamu folytán került ellenséges tűz alá a Megafon

Avagy a Média1 esete a szakmaisággal. Közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Médiaszövetség.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

„Kínos és árulkodó hibába szaladt bele a baloldali Média1, amikor egy paródiaoldalon közzétett képernyőképből kreált valósnak tekintett, a jobboldali média működését lejáratni próbáló hírt” – mutat rá portálunkhoz eljuttatott csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ).

Mi is történt?

Egy blog, amely főként a jobboldali sajtó lejáratására fókuszál, olyan fotót tett közzé, amely a Megafon egy állítólagos bakijára hívta fel az olvasói figyelmét. A mémben minden alap nélkül úgy állították be Kötter Tamást, mint a Magyar Péter-ügy kapcsán egy központi akaratot levezényelni próbáló médiaszemélyiséget.

Ezt tálalta valós hírként a „Véletlenül a központból jövő utasítást is kiposztolta a Megafon egyik tagja, amikor Magyar Pétert támadta” című cikkében a Média1. Az azóta helyesbített bejegyzésről végül a Telex rántotta le a leplet.

Fokozott felelősség az újmédia korában

Az eset kapcsán az MNMSZ közleménye arra figyelmeztet, hogy a politikai elfogultság nem írhatja felül a szakma alapvető szabályait, és hogy az újságírás etikai normáinak betartása mellett az újságírók feladata forrásaik alapos vizsgálata is. „Különösen fontosnak tartjuk ezt az újmédia korában, amelyben már szinte minden képet, hangot és állítást lehet manipulálni. Ezekben az időkben határozottan felértékelődik a szakmai normákra szigorúan hagyatkozó professzionális szerkesztőségek munkája” – teszi hozzá az újságírószervezet közleménye.

Az MNMSZ hangsúlyozza, hogy az írott szónak teremtőereje van, és kifejezi reményét, hogy „ennek felelősségét még a baloldali médiazsoldosok is érzik”. Hozzáteszik, hogy szövetségük eltökélt szándéka érvényt szerezni a szakmai normáknak a változó médiavilágban is, ezért „erre szólít fel minden, magát újságírószervezetnek tituláló alakulatot”.

Az újságíró-szövetség egyúttal szolidaritását fejezi a hamisan hírbe hozott Megafon egész csapatával.

Tovább olvasom

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom