Kövess minket!

Médiapiac

Botrány a Facebook körül

Minden idők legnagyobb adatlopási ügyében lehet érintett.

Paul Grewal, a Facebook vezető jogtanácsosa pénteken jelentette be, hogy felfüggesztették az együttműködést a Strategic Communication Laboratories (SCL) vállalattal, aminek a Cambridge Analytica politikaiadat-elemző cég is része.

A nyilatkozat csak látszólag semleges: a döntés mögött ott lappang egy óriási botrány lehetősége is, amivel a Facebook nagyon csúnyán megégetheti magát – írja az Index.

Az alelnök indoklása szerint a Facebook 2015-ben tudta meg, hogy Aleksandr Kogan, a Cambrige-i Egyetem pszichológiaprofesszora megsértette a vállalattal kötött szerződés feltételeit. Kogan ugyanis az általal működtetett alkalmazás adatait nemcsak a Cambridge Analyticának adta át, hanem egy másik cég, az Eunoia Technologies munkatársának, Christopher Wylie-nak is.

A szóban forgó alkalmazás neve thisisyourdigitallife. Ez egyfajta személyiség-előrejelző, aminek a használatát Kogan kutatási célból engedélyeztette a Facebookkal. Grewal szerint mindez szabályosan történt, mert a felhasználókat értesítették, hogy az alkalmazás adatokat gyűjt róluk, és ehhez az alkalmazást feltelepítő, nagyjából 270 ezer felhasználó hozzá is járult – teszik hozzá.

A szerződésszegésre később került sor, amikor Kogan harmadik feleknek is átadta az adatokat, holott ez tilos volt. A felfedezés után, még 2015-ben a Facebook eltávolította az alkalmazást, és igazolásokat kértek a professzortól és az adatelemzőktől, hogy megsemmisítették az addig begyűjtött információkat. Ezeket az igazolásokat állítólag meg is kapták.

A Facebook viszont néhány napja olyan jelentéseket kapott, amelyek szerint, mégsem törölhettek minden adatot. Ezt követően azonnal felfüggesztették a két vállalatot és Kogant a Facebookon, és vizsgálatot indítottak az ügyben.

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom

Médiapiac

A Facebook nem olyan, mint az utcai lomtalanítás – bár néha olyannak tűnik

Így használd a közösségi médiás profilodat – II. rész: Sokkal többet szabad annak, aki kritizál vagy parodizál.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Sokan sok mindent közzétesznek a közösségi médiában, ám a megjelenő tartalmakat nem mindig lehet szabadon elvinni, átvenni. A Facebook és a többi információs közösségi médiafelület tehát nem olyan, mint az utcai lomtalanítás, onnan nem lehet mindent hazavinni, ami csak tetszik. Bizonyos esetekben azonban mégis. Hogy mikor, arról a médiahatóság adott útmutatást.

Mind többször hallani, hogy a közösségi média egyre inkább az álhírek, a hitvány információk és performanszok gyűjtőhelyévé silányul. Ennek ellentmond, hogy megannyi olyan tartalom lelhető fel a különféle platformokon, amelyeket utóbb – bármilyen céllal – idéznénk. De milyen szabályok kötik azt, aki részben vagy egészben átvenné mások bejegyzését? A kérdést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakemberének, Fáczán Gábornak tette fel a Médiapiac.com.

Előnyben a humorista

A szervezet Online Platformok Főosztályának vezetője azzal kezdte: attól függ, milyen minőségű tartalomról van szó. Ha szerzői alkotásról, vagyis például zenéről, videóról, irodalmi műről, úgy a szerzői jog szabályai alapján feltételezni lehetne, hogy minden esetben engedélyt kellene kérni az eredeti alkotás szerzőjétől, hogy posztolni lehessen a tartalmakat. – Ugyanakkor – mutatott rá a főosztályvezető – akadnak bizonyos kivételek.

A felhasználók mások posztjait engedély nélkül is felhasználhatják, ha kritikát fogalmaznának meg azzal kapcsolatban, ha paródiát készítenének, de akkor is, ha véleményüket fejeznék ki vagy tudósítanak, beszámolnak róla. A kutatás is olyan eset lehet, amikor nem kell beszerezni a bejegyzés eredeti szerzőjének engedélyét.

A főosztályvezető megemlítette, a kérdés kapcsán maga a Facebook is ad iránymutatást arról, miként érhető el, hogy a felhasználó által közzétett tartalom ne sértsen szerzői jogot. Eszerint attól, hogy egy tartalmat megvásárolt az adott felhasználó, vagy az interneten talált egy képet, amit posztolni szeretne, még megsértheti a szerzői jogot. A platform ezért azt tanácsolja, hogy védett tartalom megosztása előtt általában véve tanácsos írásos engedélyt kérni a szerzőtől. – Egy ismert sportolóról készült kép közzététele előtt érdemes tájékozódni, hogy az adott felvétel élvez-e szerzői jogi védelmet. Ha igen, engedélyt kell kérni a fotó eredeti posztolójától – húzta alá Fáczán Gábor.

Sorozat indul!

A Facebook mára életünk része lett, sokan idejük igen jelentős részét töltik ezen a felületen. A Médiapiac.com cikksorozatban járja körbe a közösségi médiaműködés ama mozzanatait, amelyek a gyakorlatban a legtöbb gondot okozzák. A pontos kép felrajzolásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság segítette lapunkat. Első írásunk azt taglalta, kié is a közösségi média felhasználói által közzétett tartalom, fénykép.

Jakubász Tamás

Tovább olvasom