Kövess minket!

Médiapiac

Csöcskontent

A minap indult 888.hu főszerkesztője azt mondja, portáljával belépett egy férfiassági versenybe, ami arról szól, kinek van nagyobb hangszórója. Meg azt, ha szakmáznának, hátrébb tartanának. Lampé Ágnes interjúja.

Ön nem újságíró, mégis főszerkesztő lett. Nem ciki ez?

Kinek? Az újságíróknak? Érthető, ha ők nem fogadják lelkesedéssel, ha más szakmabeli merészkedik erre a pályára, de engem nem az újságíró szakma véleménye érdekel, hanem az olvasók.

Ez mégiscsak egy szakma, mármint az újságírás. Jól mozgok ezres számkörben, mégsem vállalnék el egy főkönyvelői állást.

A 888 két főszerkesztő-helyettese elismert újságíró és jól is végzik a munkájukat. Én inkább azon dolgozom, hogy karaktert adjak a lapnak, megtaláljam a kapcsolatot a potenciális olvasókkal. Ez inkább pszichológiai feladat, közelebb áll a tömeglélektanhoz, mint a „szakma” értelmében vett újságíráshoz.

Ki találta meg erre a pozícióra?

A 888.hu ötlete tőlem származik, nem a pozícióhoz kerestek embert.

A blogjában „politikai gondolkodóként” definiálja saját magát.

A politika nyelvhasználat kérdése. Nyelvet kell találni az emberek megszólításához. A 888 pedig kísérlet arra, hogy nyelvet, és ezzel utat találjunk az emberekhez. Ha valakit támadnak, de nincs hangja, akkor elszenvedője lesz az eseményeknek. Ha viszont van, akkor képes megjeleníteni témákat, ügyeket. A 888 belépett egy olyan térbe, ahol nagyon sok hang van jelen. Jóllehet az ott jelenlévő szereplők azt állítják magukról, hogy az igazságot képviselik, valójában csak nagyobb hangszóró van a kezükben és már jó régóta üvöltöznek bele. A jelenlegi helyzet olyan, mint egy furcsa férfiassági verseny: arról szól, kinek nagyobb a hangszórója.

Vagy inkább ki kamuzik nagyobb hangszórót magáról.

Akinek hangszóró van a kezében, azt gondolja, csak neki lehet véleménye. Nekünk is lehet.

Nemcsak a 444-nek.

És nemcsak azoknak, akik azt gondolják, hogy monopóliumok van az „igazságra”.

Beleolvasva a cikkekbe, hiányzik a „szakma”: sok a helyesírási, nyelvhelyességi hiba, szóismétlés, elvétett központozás.

Minden ki fog simulni. Egyébként meg, komolyan gondolom, ha szakmáznánk, hátrébb tartanánk. Ha az újságíró iskolában egyest adnak a szóismétlésért, visszakérdeznék: hogyan lehet az, hogy egy szóismétléssel teli írás mögé mégiscsak felsorakoznak olvasók és közösség alakul ki körülötte? Hát nem ez az cél? Az újságot embereknek írjuk, akik azonosulni vagy elutasítani akarnak.

Önt idézem: „Azoknak írunk, akik két lábbal állnak a földön. Akik hallgatnak a józan eszükre. Akiknek van véleményük. Akik szeretik azt a helyet, ahol élnek. Akik még nem bolondultak meg az ipari méretekben gyártott cinizmus mérgétől.” Ki gyártja ipari méretekben a cinizmust?

Hát a cinizmusgyártók. Senki ne higgye, hogy a magukat szakmának beállító lapok ne politizálnának. Ismételten mondom, a politika nyelvhasználat kérdése. Ha valaki „menekültekről” meg „vasfüggönyről” beszél, az politizál. Ráadásul rosszul, mert ezek a lapok a bevándorláskérdésnek köszönhetően szembekerültek saját olvasóikkal is. Jól illusztrálja ezt például az emlékezetes Hitler-bajszos Magyar Narancs címlap. Az újság ekkor írta ki magát a komolyan vehető lapok közül és került egyben szembe saját olvasóival.

Erről azért a Narancs olvasóit is meg kéne kérdezni.

Értem, ha egy orgánum kormánykritikus. Azt is, ha ellenzéki. De itt többről és másról van szó: a legmélyebb cinizmusról. Ezek a lapok miközben azt mondják, hogy itt minden szar, valójában elutasítóvá válnak saját politikai közösségük bármilyen teljesítménye iránt, miközben ugyanazokat a dolgokat, még ha nevetségesek is, ha máshol, mondjuk Angliában vagy Németországban történnek, ünnepelnek. Kimaxolják a cinizmust.

Ön a Kezdő nyelvlecke című cikkében ezt írja: 888.hu = “mi”, mindenki más = “ők”. 2. szótár cink = “a megbukott szilylaci, “444.hu = “a bevándorlás- és melegházasságpárti 444”, index = “azok”, hvg, magyar narancs, népszava, népszabadság, átlátszó és ezek csatolt részei = “nem számítanak”. Mi ez, ha nem ipari méretben gyártott cinizmus?

Ez inkább kötekedés.

A saját nevük ötlete is a hangszóró szellemében jutott eszükbe? Rádupláztak a 444-re?

Engem nem foglalkoztat a 444. Talán csak a stílus tekintetében érdekes. De a tematikáját nézve, miszerint az egyetlen mondanivalójuk a kormányellenesség, nagyon szűk spektrum. Ráadásul az elmúlt néhány hónapban bevándorlásügyben ők is rossz oldalra álltak, ahhoz képest, amit az olvasóik képviseltek. Mire ők, a szólásszabadság bajnokai, letiltották a kommentelőiket.

Azért arra ne vegyen mérget, hogy azok a kommentelők a portál régi kommentelői. De maradjunk még önöknél: a 888-ból mindenki a 444-re asszociál.

Az jó nem?

Jó?

Működik. És ha mondjuk klíma.hu néven indulunk? Az más lett volna?

Bizonyára.

Mondom: engem nem foglalkoztat a 444.hu.

A 888 poén. Egyszer. Na de végig egy poénban maradni, legalábbis kényelmetlen.

Mindenki azt hitte, majd a három négyessel állunk le kötekedni. Ehhez képest nekimentünk Renzinek, Sorosnak, Merkelnek és így tovább. Az egyik legolvasottabb cikkünk az volt, amikor a Libération-t osztottuk ki, miután a francia napilap azt állította: Magyarország Európa szégyene. Mi meg azt, hogy bekaphatják, de tövig. Ír ilyet bármelyik újság?

Nem lacafacáznak.

Ha azt mondják rád, hogy hülye vagy, és te nem reagálsz, azzal szép lassan elfogadod, hogy tényleg hülye vagy.

Lassan halad a fideszes sajtó Simicska utáni újraépítése. Nem indult el a via.hu, a Lokál nem ütötte át az ingerküszöböt, nem tudták megvenni a tv2-t, a Figyelőt, nincs még meg a tervezett rádió, üzleti hírportál, sorolhatnám.

A jelenség egy lélektani kérdéssel függ össze. A riválisaink azt a képet akarták kialakítani – évekig sikeresen –, hogy a jobboldal képtelen belépni erre a piacra, ezt a műfajt csak a liberálisok tudják, például ehhez cinikusnak kell lenni. A 888 egy sor előítéletet felrúg, már azzal, hogy létrejött.

Ki a tulajdonos?

A Modern Media Group egyik lábáról van szó. Ők szavaztak bizalmat nekem.

Mennyi ideje van nyereségessé tenni a lapot?

Tőlem annyit kérték: csináljak egy izgalmas portált.

Minimális olvasószám?

Nincs ilyen elvárás. Ez nem női magazin vagy bulvárújság, melyre ilyen számításokat lehet alapozni. A 888 elsősorban közélettel és politikával foglalkozik.

Arra meg van pénz.

Fordítva. Ha készül egy izgalmas lap, lesznek olvasók, és jönnek a hirdetők is.

A hirdetői piacot is nagy részben a politika irányítja. Vagyis a 888-nál nincs ok aggódni a fizetésekért.

Nem kerülünk sokba, kis irodában, maroknyi csapattal működünk. Nem kellett nagynevű, öreg újságírókat rahedli pénzért leigazolni, itt fiatalok kaptak lehetőséget, hogy például ne helyettes államtitkárok akarjanak lenni, hanem újságírók. Olvasóink fele a 25-34 éves korosztályba tartozik, melyben a hirdetők igenis láthatnak fantáziát.

Ki a főnöke? Habony Árpád?

Mondom, a 888 az MMG egyik lába.

Az MMG-nek Habony Árpád az egyik tulajdonosa.

Ő adott bizalmat nekem. A 888 teljes egészében az én történetem, szabadságom és egyben felelősségem.

Kit tekint fő versenytársuknak?

Természetes, hogy egyre jobbak akarunk lenni, és hosszútávon a magyar sajtó meghatározó szereplőjévé kívánunk válni.

Mit változtatott a sajtóviszonyokon az Orbán-Simicska háború?

Egy folyamat kellős közepén járunk, az átalakuló médiatérről egyelőre kevés történelmi távlatot kiálló kijelentést lehet tenni.

Mégiscsak felbomlott a jobboldali médiabirodalom.

Amikor ilyeneket mondanak, az olyan, mintha temetési beszédeket hallgatnék. A felbomlás, átalakulás, új dolgok létrejötte az élet természetes része.

Menekültügyben hogyan teljesített a sajtó?

Erről már azt hiszem eleget beszéltem, de akkor megismétlem. Engem ebben a témában is a nyelv foglakoztat. Egyes lapok következetesen a riválisaikkal ellentétes politikai nyelvezetet használnak: menekültkérdésről és nem bevándorlásról beszélnek. Amikor a kormány felépítette a kerítést, és biztonsági határzárnak nevezte el, ugyanezek a sajtótermékek azonnal vasfüggönyt emlegettek. Ami nem semleges kifejezés, hanem kőkemény politikai nyelvhasználat. Ezek a lapok tehát nagyon is politizálnak, ahogy az újságírók is. A sajtóban, épp úgy, mint a politikában, a menekültkérdés szétverte a baloldalt.

Azért ez jóval árnyaltabb kérdés.

Nem hinném. A baloldaliak tagadták a probléma létezését, majd amikor megérkezett az ár, az élet rácáfolt politikai állításaikra, és szembekerültek saját választóikkal. A baloldal válsága viszont nem állt meg a politika határainál, hanem maga alá temeti a saját médiájukat is.

A jobbos médiumok bezzeg jól vették a menekültes akadályt. Pontosabban: átvették Orbán és Habony szóhasználatát.

A sajtó átpolitizált. Politikáról beszélve lehetetlen semleges kijelentéseket alkalmazni, ezt a politika természete nem engedi. Aki politikával foglalkozik, az azonosulni vagy elutasítani akar. Ha leíró nézőpontból, olimposzi magasságokból akar valaki újságot írni, az érdektelenné válik.

Ön azt is nyilatkozta: „Ha hatalomgyakorló vagyok, el kell érnem, hogy az emberek azt akarják, amit én.” Ez a 888-nál is cél?

Én nem vagyok hatalomgyakorló. Újságot pedig az embereknek írunk és pont. Azért is van vitám az úgynevezett értelmiségi gondolkodással, mert egy értelmiségi általában hajlamos megkülönböztetni önmaga felettes énjét a saját hétköznapi énjétől. Mintha nem szeretkezne, nem enne-inna, csak Voltaire-i magasságokban szárnyalna. Miközben az oldalon a „csöcskontent” teljesít magasan a legjobban. Oda is írtuk: „Ne hazudj magadnak, úgyis rákattintasz.”

A konzervatívoktól nem kapott kritikát a 888 sajátos nyelvhasználatáért?

Kik is azok a konzervatívok? Kétségtelen, hogy egy jobboldali alkatú ember inkább hajlamos pátoszra, és ezért nehezebben békül meg a vagánykodásból fakadó stíluselemekkel. Én mindenesetre ezt egy kísérletnek tekintem. Egy igazi „piszkostizenkettő” vagyunk, akik más módon más eszközökkel szolgáljuk az ügyet.

A Fidesz népszerűségének visszaesésekor ön úgy fogalmazott: „A nagy mellényt, az arroganciát, a pökhendiséget pedig az emberek – joggal – nem szokták értékelni.” Mintha a kritika épp jelenlegi főnökének, Habony Árpádnak szólt volna.

Én egy bizonyos politikai magatartásról beszéltem. Arról, hogy nem szabad nagy mellénnyel kiállni a pályára. A médiában is ez a helyzet.

Önöknek is van szép nagy mellényük.

Azt gondolom, hogy néhány versenytársunkhoz mérve ez még mindig csak egy egyszerű felöltő. Másfelől, amikor valaki felmegy a pályára, a sok, régi motoros játékos közé, akiknek mind az az érdekük, hogy rajtuk kívül más ne rúgjon labdába, hát hogy ne lenne pökhendi az ember?

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom